2012. március 8. csütörtök

márc. 8
6:47
Vidnyánszky Attila győzött Kaposváron (Spa Trend Online)
A debreceni Csokonai Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát nevezte ki Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora a Színházi Intézet igazgatójának - jelent meg tegnap több internetes portálon.
márc. 8
6:49
Lengyel Pál halálára (Spa Trend Online)
Szívós munkása volt a magyar színházi életnek Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Színházi Társaság elnökségének tagja, aki 69-ik évében távozott közülünk. Ma temetik Farkasréten 14.15-kor.
márc. 8
8:00
Komédia sötétben (Metropol)
A Black Comedy, a Centrál Színház ma debütáló előadása különlegesen kezdődik. Nem érdemes az utolsó pillanatban beesni a nézőtérre, ugyanis már az ajtónyitástól kezdve szól a zene a színpadon: a Beatles slágereit idézi meg a darab két színészét is felvonultató együttes, egy bő félórás egyvelegben, élő zenével.
márc. 8
8:02
„Sosem fogok smúzolni” (Metropol)
Taylor Kitschet ez idáig leginkább a Friday Night Lights – Tiszta szívvel fociból ismer­het­tük, 2012 azonban nagy dolgokat tartogat számára.
márc. 8
8:54
Egy este – Psycho (Metropol)
Vörös zuhany és hegedűsikoly címmel rendeznek március 10-én pszichokrimi- estet az Odeon moziban.
márc. 8
10:24
Whitney Houston minden vagyonát lánya örökli (Metropol)
A végrendelet értelmében a most 19 esztendős Bobbi Kristinára száll az énekesnő minden személyes tárgya, így a bútorai, ruhái, ékszerei és autói is. Houston pénze egy vagyonkezelő alapba kerül.
márc. 8
11:36
Washingtonba utazik a Katona József Színház (Metropol)
A jövő héten washingtoni vendégjátékra utazik a fővárosi Katona József Színház, amely ebben az évadban még további három bemutatót is tart.
márc. 8
12:12
Műtárgyi védettséget kaphatnak a Szőke Tisza elemei (Metropol)
Bár a szakértői vélemények szerint menthetetlen a Szőke Tisza gőzös teljes hajóteste, bizonyos részei műtárgyi védelmet kaphatnak - közölte csütörtökön a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodája.
márc. 8
14:18
Csillagot kapott a sztárpár (Metropol)
Színész házaspár, Felicity Huffman és William H. Macy kapott szerdán egy-egy csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán.
márc. 8
14:36
Sziget: az elmúlt 20 évre emlékeznek (Metropol)
Idén augusztus 6. és 13. között immár 20. alkalommal rendezik meg a Sziget fesztivált. A jubileumhoz kapcsolódva az elmúlt 19 év legemlékezetesebb szigetes pillanatait gyűjti és várja a most induló a www.mienkasziget.hu oldal.
márc. 8
15:30
Antal Nimród 3D-s filmet készít a Metallicának (Metropol)
Háromdimenziós filmet készít Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező a Metallicának; a hírt a világhírű amerikai heavy metál zenekar jelentette be csütörtökön honlapján.
márc. 8
16:06
Budapest100 idén is (Metropol)
Az idén centenáriumukat ünneplő fővárosi épületek március 20-ig még csatlakozhatnak a Budapest100 elnevezésű programhoz, amelynek keretében az akcióban részt vevő házak április 14-én és 15-én megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt.
márc. 8
20:45
Megyik, Mapplethorpe, Cage - mit láthatunk idén a Lumúban? (Infostart)
Robert Mapplethorpe, Lakner Antal és John Cage kiállításai is szerepelnek a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) 2012-es programjában, amelyet Megyik János életműtárlatának csütörtöki megnyitója előtt ismertetett Bencsik János igazgató.

2012. március 9. péntek

márc. 9
6:45
Visszaélés a szeretettel (Spa Trend Online)
Az európai film csillaga, az Oscar-díjas angol Helen Mirren főszereplésével látható mától a Szabó Magda népszerű regénye alapján az Oscar-díjas Szabó István rendezte új magyar film, Az ajtó. Érzelgős mesét bocsát útjára Stephen Daldry Rém hangosan és irtó közel címmel egy 11 éves New York-i kisfiúról, aki egzaltált módon gyászolja a tornyok elleni támadásokba belepusztult édesapját.
márc. 9
6:47
Antal Nimród 3D-s filmet készít a Metallicának (Spa Trend Online)
Háromdimenziós filmet készít Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező a Metallicának; a hírt a világhírű amerikai heavy metál zenekar jelentette be tegnap a honlapján.
márc. 9
6:49
Új ismeretlen Mozart-darab (Spa Trend Online)
Zenetörténeti eseménynek lesz tanúja az, aki március 23-án Salzburgban bejut Mozart szülőházának mai báltermébe. Florian Birsak osztrák pianista ekkor mutatja be azt az eddig ismeretlen zongoradarabot, amelyre a zeneszerzőről elnevezett alapítvány bukkant rá.
márc. 9
8:18
Premierre érkezett Helen Mirren (Metropol)
Az Oscar-díjas angol színésznő, Helen Mirren jelenlétében tartották meg szerda este Szabó István új filmjének, Az ajtónak a díszbemutatóját Budapesten.
márc. 9
8:20
„Egy pillanat harmónia a színpadon” (Metropol)
Örvénylő, vibráló ritmusvi­lág, őserővel áradó ma­gyar, roma, blues és indiai dallamok határozzák meg a hangzásvilágát a BA-LAN-cE nevű formációnak.
márc. 9
10:33
Elhunyt Szőnyi G. Sándor rendező (Infostart)
Elhunyt Szőnyi G. Sándor, érdemes és kiváló művész, kétszeres Balázs Béla-díjas rendező - tudatta özvegye, Dobos Ildikó.
márc. 9
11:15
Elhunyt Szőnyi G. Sándor filmrendező (Spa Trend Online)
Elhunyt Szőnyi G. Sándor, érdemes és kiváló művész, kétszeres Balázs Béla-díjas rendező - tudatta özvegye, Dobos Ildikó.
márc. 9
11:18
Elhunyt Szőnyi G. Sándor filmrendező (Metropol)
Elhunyt Szőnyi G. Sándor, érdemes és kiváló művész, kétszeres Balázs Béla-díjas rendező - tudatta özvegye, Dobos Ildikó az MTI-vel.
márc. 9
15:27
Új helyen indulhat újra a Zöld Pardon (Spa Trend Online)
Újraindul a tavaly ősszel bezárt budai szórakozóhely, a Zöld Pardon (ZP) valószínűleg a Rákóczi híd budai hídfőjénél, azon a helyen, amelyet korábban az önkormányzat felajánlott a szórakozóhely vezetőségének.
márc. 9
16:21
Rockakadémia indul neves zenészek közreműködésével (Spa Trend Online)
Rockakadémia indul áprilistól a harminc évnyi zeneoktatási tapasztalattal rendelkező THÉBA Művészeti Akadémia keretében; az elsősorban a tizen- és huszonévesek számára alapított szakképzés vezetője Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapítója, a tanárok között a magyar rockzene több ismert szereplője megtalálható.
márc. 9
16:24
Áprilisban indul a rockakadémia (Metropol)
Rockakadémia indul áprilistól a harminc évnyi zeneoktatási tapasztalattal rendelkező THÉBA Művészeti Akadémia keretében. Az elsősorban a tizen- és huszonévesek számára alapított szakképzés vezetője Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapítója, a tanárok között a magyar rockzene több ismert szereplője megtalálható.
márc. 9
20:00
Hónapok óta nem kapnak bért a színészek (Metropol)
Rendkívüli társulati ülést tartottak pénteken a Budapesti Kamaraszínházban. Az eseményen a színház dogozói azt szerették volna megtudni, hogy mikor kapják meg hónapok óta elmaradt bérüket és meddig lesz állásuk.
márc. 9
20:15
Totális kiszolgáltatottság (Spa Trend Online)
Végelszámolás indult a Budapesti Kamaraszínház ellen, erről tájékoztatta volna a tulajdonos, a Vagyonkezelő Zrt. egyik vezetője, Nagy Attila péntek délután a társulatot. Zsebre dugott kézzel kiállt a pódiumra, és közölte, hogy hang és képrögzítés nem lehetséges.

2012. március 10. szombat

márc. 10
5:15
Helen Mirren Budapesten (Spa Trend Online)
Magyarországra érkezett Szabó István Az ajtó című filmjének szerda esti díszbemutatójára Helen Mirren: az Oscar-díjas brit színésznő lelkesen nyilatkozott újságírók előtt a magyar kollégáival folytatott munkáról, beszélt arról, hogyan vedlett át Emerenc megformálásához "kelet-európai asszonnyá", hogy miért szereti a vízben sakkozó magyarokat, és miért mondta neki a rendező, hogy hagyja abba a…
márc. 10
6:45
Megrövidítették Szabó István filmjét (Spa Trend Online)
Szabó István rendező elégedetlen volt legújabb filmje vetítésével. Az ajtó magyarországi díszbemutatóját az Uránia Filmszínházban tartották, jelen volt a film Oscar-díjas főszereplője, Helen Mirren is, ám az alkotást nem úgy vetítették, ahogyan Szabó szerette volna: a nézők másodpercenként 24 filmkocka helyett 25-öt láttak.
márc. 10
6:47
Elment Szőnyi G. Sándor (Spa Trend Online)
Elhunyt Szőnyi G. Sándor kétszeres Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész. Nehéz betegség és hosszas szenvedés után, 83 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
márc. 10
6:49
Lammermoori Lucia pihenni óhajt (Spa Trend Online)
Ha ragaszkodik most közzétett döntéséhez, Natalie Dessay koloratúr szopránénekesnő, a francia operaművészet nagyasszonya, legalábbis egy időre búcsút mondani szándékozik nemzetközi közönségének.
márc. 10
11:00
Vasarely Go Home a Trafóban (Metropol)
A Victor Vasarely művészeti hazatérését jelentő 1969-es Műcsarnokbeli kiállításának megnyitóján történteket idézi fel az osztrák-magyar Andreas Fogarasi Vasarely Go Home című tárlata a budapesti Trafó Galériában.
márc. 10
14:18
Folytatódhat az afrikai Operafalu építése (Metropol)
Több mint egymillió euró (300 millió forint) folyt be a napokban egy berlini jótékonysági árverésen az afrikai Operafalu második ütemének felépítésére.

2012. március 11. vasárnap

márc. 11
22:03
Meteorzápor Etyeken (Spa Trend Online)
Az immár ötödik éve sikeresen működő Korda Stúdió múlt év júliusában nyitotta meg a filmgyártás iránt érdeklődő közönség számára a Korda Filmparkot. Ez alkalomból a Filmpark is tovább bővíti interaktív attrakciói körét. A látogatók maguk is részt vehetnek a filmgyártás legérdekesebb folyamataiban, ezért a közreműködésükkel elkészült filmben akár egy valódi meteortámadást élhetnek át.

2012. március 12. hétfő

márc. 12
6:45
Csíki Székely Múzeumé a MúzeumCafé-díj (Spa Trend Online)
Gyarmati Zsolt történész, a Csíki Székely Múzeum vezetője vehette át az idei MúzeumCafé-díjat.
márc. 12
6:47
A kegyetlen Éden (Spa Trend Online)
Szegény hopponmaradt hölgy, akinek nem jutott fiú, akinek azonnal csomagolni kellett és elhagyni az Éden Hotelt valahol Mexikóban.
márc. 12
8:54
„Az élet írja a változást” (Metropol)
Idén Szegeden tartja hagyomá­nyos március 15-i ünnepi nagykon­certjét a Republic. Boros Csabával, a basszusgitáros-zeneszerző frontemberével beszélgettünk.
márc. 12
9:12
Koncertszínház után buli a hajón (Metropol)
Márciusban két napon is hallható lesz a Budapest Bár. Az A38-ason huszadikán lép fel majd a banda.
márc. 12
9:14
Ulickaja-darab a Tháliában (Metropol)
Ljudmila Ulickaja, „Az orosz falvak asszonyai” című színdarabja alapján jött létre a „Rövid” címet viselő előadás, amelyet holnap este mutatnak be a Thália Színház Új Stúdiójában.
márc. 12
10:42
Az Úton szerzője 90 éve született (Metropol)
Március 12-én lenne kilencvenéves a beatmozgalom névadója, Jack Kerouac amerikai író.
márc. 12
14:00
Elhunyt Moebius (Metropol)
Nevéhez fűződik A nyolcadik utas: a Halál, Tron, A mélység titka, Az ötödik elem című hollywoodi produkciók látványvilága is. Magyarországon elsősorban az 1982-ben készült Az idő urai című francia-magyar sci-fi rajzfilm-koprodukció nyomán lett ismert.
márc. 12
14:45
Elhunyt Csongrádi Mária rendező (Infostart)
Életének 85. évében hosszú betegség után, március 11-én meghalt Csongrádi Mária rendező Budapesten - közölte a Budapesti Kamaraszínház igazgatósága.
márc. 12
14:54
Till Attila filmje indul az év európai rövidfilmje díjért (Metropol)
Till Attila Csicska című rövidfilmje díjat nyert a finnországi Tampere nemzetközi rövidfilm fesztiválján a hétvégén, a díj egyben jelölés az Európai Filmakadémia (EFA) 2012-es rövidfilm díjára.
márc. 12
15:03
Till Attila filmje indul az év európai rövidfilmje díjért (Infostart)
Till Attila Csicska című rövidfilmje díjat nyert a finnországi Tampere nemzetközi rövidfilm fesztiválján a hétvégén, a díj egyben jelölés az Európai Filmakadémia (EFA) 2012-es rövidfilm díjára - közölte a Magyar Filmunió.
márc. 12
15:05
Elhunyt Hável László színművész (Infostart)
Hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap elhunyt Hável László Aase-díjas színművész - közölte a Budapesti Kamaraszínház igazgatósága.
márc. 12
15:30
Bobbi Kristina énekelni szeretne (Metropol)
Anyja nyomdokait követi a februárban elhunyt Whitney Houston lánya. Bobbi Kristina vasárnap mesélt terveiről Oprah Winfrey televíziós műsorában.
márc. 12
15:48
Elhunyt Csongrádi Mária rendező (Metropol)
Életének 85. évében hosszú betegség után, március 11-én meghalt Csongrádi Mária rendező Budapesten.
márc. 12
19:42
Woody Allen Dániában forgatna (Metropol)
Tovább bővülhet Woody Allen európai filmjeinek ciklusa: az amerikai filmrendező London, Barcelona, Párizs és Róma után a kontinens északi részén, Koppenhágában forgathat.
márc. 12
20:45
Whitney Houston lánya anyja nyomdokaiba lép (Infostart)
Anyja nyomdokait követi a februárban elhunyt Whitney Houston lánya.
márc. 12
21:12
Bemutatják Kerouac egyetlen teljes színművét (Metropol)
Az 1957-ben, az Úton című regény kiadásának évében keletkezett Beat Generation Kerouac saját, illetve más "beatírók" - mint például Allan Ginsberg és Neal Cassady - életét ábrázolja.
márc. 12
23:00
Nem ünnepelhetett hazájában az Orcas-díjas iráni rendező (Metropol)
Farhadi a múlt hónapban nyert Oscar-díjat Nader és Simin - Egy elválás története című alkotásáért a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Keresés