Nagy-Britanniában alkotó kortárs festők műveit vonultatja fel a budapesti B55 Galéria Back and Forth - 8 művész Londonból című kiállítása; a csoportos tárlat csütörtök esti megnyitója egyben egy társadalmi és művészeti programsorozat kezdete is.
A Néprajzi Múzeum 2011-ben több száz fotóval és 523 tárggyal gazdagodott, ezekből nyílik kiállítás március elején. Köztük van Miss Hilda Fowlds matyó terítője. Miss Fowlds arról híres, hogy 1931-ben Matuska Szilveszter egyik áldozata volt.
Török Ferenc Isztambul című magánügyi mozija tele van meglepetésekkel. A legnagyobb meglepetés az, hogy míg Török szinte valamennyi eddigi munkája, beleértve az izgalmas televíziós filmjeit is, határozott társadalmi érdeklődésről vallott, s határozottan közösségi világkép részeként sorolt a filmográfiába, ez a legújabb opusz annyira magánügy, hogy nyugodtan nézhetnénk a legújabb francia termés…
Bár én bolond lehetnék! / Minden ambícióm egy tarka zubbony - idézi Shakespeare Ahogy tetszikjének Jaques-ját Szabolcsi Miklós a bohócokról szóló nagyszerű könyvében (A clown mint a művész önarcképe, Argumentum Kiadó).
A múlt szombaton elhunyt amerikai popdíváról, Whitney Houstonról is megemlékeznek az Összefogás című vasárnapi budapesti és győri koncerteken, amelyeket a magyar államadósság csökkentése érdekében szerveztek.
Több német kritika a legjobb filmnek járó Arany Medvére is esélyesnek tartja Fliegauf Benedek Csak a szél című alkotását, amelynek világpremierjét csütörtökön tartották a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
Budapest elhagyott helyeit keresik fel az „urban excavating”, vagyis a városi felfedező mozgalom hazai kélpvielői. Bármi áron belopakodnak oda, ami mellett a legtöbb városlakó nap mint nap elsétál. Hogy jó-e, amit csinálnak? Döntsék el önök!
A legjobb filmnek járó Arany Medve-díjért versenyben lévő alkotások közül utolsóként a Rebelle című kanadai munka - egy kongói gyerekkatona története - is bemutatkozott pénteken a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a szombati díjkiosztó előtt két német film, a Barbara és a Gnade mellett Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását is esélyesként emlegeti a sajtó.
Dörner György felbontotta Galkó Balázs határozatlan idejű szerződését az Új Színházzal. A teátrumban 13 éve tag Galkó az új vezetés ellen nem szólalt fel, ám az utóbbi hónapok demokratikus tüntetésein kivétel nélkül jelen volt. A színész azonban reménykedett, hogy belefér a szép új világba, még akkor is, ha a szegények, a sajtószabadság, vagy épp József Attila szobráért emel szót. Tévedett.…
Szitkozódni nem érdemes azért, hogy a több száznyi tévé zöme talmi filmet vetít. Meg kell találni azt a három-négy csatornát, amely minőségi örömet szerez.
Münchhausen báró és Háry János történetei, valamint más magyar hazugságmesék alapján született a HOPPart Hajrá, Háry! című előadása, amelyet a Trafó Kortárs Művészetek Házában február 20-án és 21-én láthat a közönség.
A jövő héten kerül a boltokba a kanadai Douglas Coupland új regénye, az "A" generáció. M. Nagy Miklós, a könyvet megjelentő Európa Könyvkiadó főszerkesztője szerint a kötet a kultuszkönyv, az 1991-ben írt X generáció "laza" folytatásának tekinthető.
Macskássy Gyula-emléknapot tartanak február 25-én, jövő szombaton a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban. A vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött emléknapon a legendás rajzfilmes egykori barátai, kollégái is részt vesznek.
Egy ezeréves koránnak építenek 4 millió jüanért (142 millió forint) múzeumot az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány muszlimok lakta településén.
A Tagesspiegel című német liberális lap A Duna menti mentegetőzők címmel a berlini magyar nagykövetségen a romák helyzetéről tartott csütörtöki pódiumbeszélgetésről számolt be. Hírünk a világban.
A film békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is elnyerte Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
A film békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is elnyerte Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
A magyar film sokszínű és életerős - mondta Tarr Béla szombaton a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a produceri közreműködésével készült Magyarország 2011 című alkotás bemutatóján.
A magyar film sokszínű és életerős - mondta Tarr Béla szombaton a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a produceri közreműködésével készült Magyarország 2011 című alkotás bemutatóján.
Olasz film, a Cesare deve morire című alkotás kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
A zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntették ki Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton. Úgy véli, a romagyilkosságok hatására született film inkább televízióba való, mert annak feladata a társadalmi problémák felmutatása.
A zsűri nagydíjával, Ezüstmedvével tüntették ki Fliegauf Bence (korábban Benedek) Csak a szél című alkotását a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton. Ezzel Tarr Béla után ő a második magyar rendező, aki ezt a díjat elnyeri a Berlinalén. Filmje a cigánygyilkosságok témáját dolgozza fel egy roma család egyetlen napjának bemutatásán keresztül. A filmet várhatóan áprilisban…
A film- és a zenevilág csillagainak jelenlétében az énekesnő pályafutását és életét dalokkal és tapssal ünnepelve búcsúztatták szombaton a New Jersey állambeli Newarkban Whitney Houston énekesnőt.
A munkáját segítő embereket méltatta Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője szombaton Berlinben, miután alkotása elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját. Mint mondta, "büszke magyar", ezt azonban "nem könnyű" megélni.
Londonban lép fel március 15-én, a nemzeti ünnepen a modern rocknak nevezett stílus egyik legnépszerűbb magyarországi képviselője, a Hooligans. Az angliai koncert kapcsán a 15. születésnapját tavaly decemberben a Papp László Budapest Sportarénában ünnepelt zenekar dobosa, Kiss Endi beszélt az MTI-nek.
Hosszan tartó, súlyos betegség következtében, életének 69. évében szombaton elhunyt Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja - tudatta a Magyar Színházi Társaság vasárnap az MTI-vel.
A munkáját segítő embereket méltatta Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője szombaton Berlinben, miután alkotása elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját. Mint mondta, "büszke magyar", ezt azonban "nem könnyű" megélni.
Ünnepelve fogadta Olaszország a Vittorio és Paolo Taviani rendező fivérpárnak a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon aratott győzelmét. A sajtó hangsúlyozta, hogy olasz alkotás huszonegy év óta nem kapott a legjobbnak járó Arany Medve-díjat a német szemlén.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi konzervatív német lap interjút közölt Nádas Péterrel a magyar író Párhuzamos történetek című regényének németországi megjelenése alkalmából, a Die Welt című konzervatív lap pedig a hétvégi számában könyvkritikát és budapesti riportot közölt a szerzővel.
Ma ünnepli a filmvilág a cseh újhullám megalapítója, az Amerikában világhírűvé lett nagymester, Milos Forman 80. születésnapját. Jan Tomas Forman néven látta meg a napvilágot a csehországi Ceslavban 1932. február 18-án, és Milos Formanként lett a modern film egyik állócsillaga.
Írhattam már e hasábokon arról, hogy ha így megy tovább, így követik egymást a tehetségkutató műsorok, hamarosan Dunát lehet rekeszteni énekesekkel. (A könnyűzenében legalábbis.)
Jócskán elmaradt a várakozásoktól Nicolas Cage Szellemlovas-folytatásának premier hétvégi bevétele Észak-Amerikában: a kasszasikerlista vezetését Denzel Washington Védhetetlen című akciófilmje vette át.
Befejezte működését Hongkongban a kantoni operára szakosodott társulat. Az ősi kínai színpadi zenés műfaj rajongói attól tartanak, hogy a 300 éves hagyomány hamarosan teljesen kihal.
Az Arany Medvét ugyan a Taviani fivérek Cesare deve morire (Caesarnak meg kell halnia) című munkája nyerte el, de a Die Welt című lap szerint "a kritikusok favoritja" Fliegauf Bence filmje volt a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
Sidlovics Gábor, a Zanzibar és a Mafia volt tagja lett a Tankcsapda új gitárosa. Sidlovics a Tankcsapdából januárban 19 év után távozott Molnár Levente "Cseresznyét" pótolja.
Újabb fellépőket jelentettek be hétfőn a Sziget fesztivál szervezői: a Korn, a Vaccines, a Magnetic Man, a Two Door Cinema Club, Steve Aoki, Axwell, a Beatstakes, a dEUS, a Ministry, Bebel Gilberto, valamint Caro Emerald is koncertet ad augusztusban a Hajógyári-szigeten.
Kávék, forró csokik, krampampulik és más forró italok mellett koncertek és lemezbemutatók várják a Gőzölgő fesztiválra látogatókat csütörtöktől vasárnapig a budapesti Erzsébet téren és az Akvárium Klubban.
A Simpson család című rekorder sorozat 500. epizódját láthatta az amerikai közönség vasárnap este. A sárga famíliát kitaszítottként mutatta be a jubileumi rész: Springfield város úgy döntött, Bart "sokba kerülő" csínytevései, Homer "szintén sokba kerülő" csendháborításai és Lisa "olcsó, de annál idegesítőbb" környezetvédelme miatt megszabadul Simpsonéktól.
Angliai turnéja után márciusban a londoni West End színházi negyedben is bemutatják A király beszéde című darabot, amelyet tavaly nagy sikerű filmes változatban ismert meg a világ.
Beváltotta a reményeket Fliegauf Bence filmje Berlinben: a Csak a szél a zsűri nagydíját, a filmfesztivál második legrangosabb elismerését hozhatta el a 62. berlini szemléről szombat este. A filmről a német sajtó is szuperlatívuszokban írt. Tarr Béla tavalyi elismerése után Fliegauf a második magyar rendező, aki a Berlinalén a zsűri díját elnyerte. Az Arany Medvét a Taviani-fivérek Julius…
Régi vita elevenedik föl, olyan, amely az 1950-es évek elején civakodást okozott az amerikai FBI és a brit MI5-ös titkosszolgálat viszonyában. Fél század múltán azért került ismét előtérbe az ügy, mert Christopher Andrew, az angol történelmi levéltár egyik kutatója olyan adalékra bukkant, amely esetleg segíthet tisztázni Chaplin családi származását.