Münchhausen báró és Háry János történetei, valamint más magyar hazugságmesék alapján született a HOPPart Hajrá, Háry! című előadása, amelyet a Trafó Kortárs Művészetek Házában február 20-án és 21-én láthat a közönség.
A jövő héten kerül a boltokba a kanadai Douglas Coupland új regénye, az "A" generáció. M. Nagy Miklós, a könyvet megjelentő Európa Könyvkiadó főszerkesztője szerint a kötet a kultuszkönyv, az 1991-ben írt X generáció "laza" folytatásának tekinthető.
Egy ezeréves koránnak építenek 4 millió jüanért (142 millió forint) múzeumot az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány muszlimok lakta településén.
A film békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is elnyerte Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
A film békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is elnyerte Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
A magyar film sokszínű és életerős - mondta Tarr Béla szombaton a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a produceri közreműködésével készült Magyarország 2011 című alkotás bemutatóján.
Olasz film, a Cesare deve morire című alkotás kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
A zsűri nagydíjával, Ezüstmedvével tüntették ki Fliegauf Bence (korábban Benedek) Csak a szél című alkotását a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton. Ezzel Tarr Béla után ő a második magyar rendező, aki ezt a díjat elnyeri a Berlinalén. Filmje a cigánygyilkosságok témáját dolgozza fel egy roma család egyetlen napjának bemutatásán keresztül. A filmet várhatóan áprilisban…
A munkáját segítő embereket méltatta Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője szombaton Berlinben, miután alkotása elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját. Mint mondta, "büszke magyar", ezt azonban "nem könnyű" megélni.
Londonban lép fel március 15-én, a nemzeti ünnepen a modern rocknak nevezett stílus egyik legnépszerűbb magyarországi képviselője, a Hooligans. Az angliai koncert kapcsán a 15. születésnapját tavaly decemberben a Papp László Budapest Sportarénában ünnepelt zenekar dobosa, Kiss Endi beszélt az MTI-nek.
Hosszan tartó, súlyos betegség következtében, életének 69. évében szombaton elhunyt Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja - tudatta a Magyar Színházi Társaság vasárnap az MTI-vel.
A munkáját segítő embereket méltatta Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője szombaton Berlinben, miután alkotása elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját. Mint mondta, "büszke magyar", ezt azonban "nem könnyű" megélni.
Ünnepelve fogadta Olaszország a Vittorio és Paolo Taviani rendező fivérpárnak a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon aratott győzelmét. A sajtó hangsúlyozta, hogy olasz alkotás huszonegy év óta nem kapott a legjobbnak járó Arany Medve-díjat a német szemlén.
Ma ünnepli a filmvilág a cseh újhullám megalapítója, az Amerikában világhírűvé lett nagymester, Milos Forman 80. születésnapját. Jan Tomas Forman néven látta meg a napvilágot a csehországi Ceslavban 1932. február 18-án, és Milos Formanként lett a modern film egyik állócsillaga.
Írhattam már e hasábokon arról, hogy ha így megy tovább, így követik egymást a tehetségkutató műsorok, hamarosan Dunát lehet rekeszteni énekesekkel. (A könnyűzenében legalábbis.)
Jócskán elmaradt a várakozásoktól Nicolas Cage Szellemlovas-folytatásának premier hétvégi bevétele Észak-Amerikában: a kasszasikerlista vezetését Denzel Washington Védhetetlen című akciófilmje vette át.
Angliai turnéja után márciusban a londoni West End színházi negyedben is bemutatják A király beszéde című darabot, amelyet tavaly nagy sikerű filmes változatban ismert meg a világ.
Beváltotta a reményeket Fliegauf Bence filmje Berlinben: a Csak a szél a zsűri nagydíját, a filmfesztivál második legrangosabb elismerését hozhatta el a 62. berlini szemléről szombat este. A filmről a német sajtó is szuperlatívuszokban írt. Tarr Béla tavalyi elismerése után Fliegauf a második magyar rendező, aki a Berlinalén a zsűri díját elnyerte. Az Arany Medvét a Taviani-fivérek Julius…
Régi vita elevenedik föl, olyan, amely az 1950-es évek elején civakodást okozott az amerikai FBI és a brit MI5-ös titkosszolgálat viszonyában. Fél század múltán azért került ismét előtérbe az ügy, mert Christopher Andrew, az angol történelmi levéltár egyik kutatója olyan adalékra bukkant, amely esetleg segíthet tisztázni Chaplin családi származását.
A HOPPart társulat ma este a Trafóban játssza a Hajrá Háry című produkciót, melynek tegnap tartották a budapesti bemutatóját Novák Eszter rendezésében. A független társulatot az elmúlt időszakban több díjjal is jutalmazták és egyre több külföldi fesztiválra kapnak meghívást.
Épp három éve, hogy 2009. február 23-án hajnalban Tatárszentgyörgy cigánytelepén romagyilkosok felgyújtották az egyik házat, s lelőtték az abból kimenekülő huszonnyolc éves apát és annak ötéves kisfiát. A romagyilkosságokról szóló Csak a szél című filmjéért az egyik legjelentősebb európai filmfesztiválon, a Berlinalén, Fliegauf Bence három díjat vehetett át szombat este.
Szomorú olvasni Csomós Miklós keddi Magyar Nemzetben megjelent interjúját. A kultúráért felelős főpolgármester-helyettesnek láthatóan egyetlen fia gondolata nincs a főváros kulturális életéről.
Máig érthetetlen, mi tartotta vissza a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) Berlinben attól, hogy előre jelezze Fliegauf Bencének és alkotótársainak, hogy a Csak szél premierjét követő sajtótájékoztatón 3 oldalas német nyelvű "háttéranyagot" fognak osztogatni a külföldi újságíróknak.
Sas-Fészek Kabaré nyílik Sas József vezetésével, a Fészek Klubban április 14-én, a Mikroszkóp Színpad régi gárdájával. A tegnapi sajtótájékoztatón Sason kívül Lorán Lenke, Beregi Péter, Heller Tamás, Baranyi László, Kokas Piroska, Trunkó Barnabás ízelítőt is adott a produkció hangulatából.
A hét várva várt újdonsága az a francia fekete-fehér némafilm, amely az Amerikai Filmakadémia megközelítően hatezer tagjától pontosan 10, azaz tíz Oscar-jelölést kapott, az internet pedig pezseg a nézők elragadtatott rajongói bejegyzéseitől.
Várhatóan március végén érkezik berlini bemutatója után a magyar mozikba is Fliegauf Bence Ezüst Medve-díjas alkotása, a Csak a szél - tudtuk meg a film kreatív producerétől, de "ennél később biztosan nem".
Szőcs Géza József Attila-díjas költő, kultúráért felelős államtitkár tavaly novemberben, sokak meghökkenésére, épp a Népszavának, annak Szép Szó mellékletének adta megjelentetésre el nem hangzott szoborbeszédét.
Nehéz eldönteni, nevessünk vagy sírjunk: egyfelől napjaink egyik legmenőbb amerikai színésze, Jon Hamm ad példátlan reklámot Magyarországnak, másfelől meglepő módon a világ egyik legolvasottabb lapjának, a 22 országban - többek között nálunk is - megjelenő Metro-újságnak fogalma sincs, mi Magyarország fővárosa.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága elismeri, hogy a sajtóirodájuk által készített német nyelvű háttéranyag, az, amit a Berlinale díjkiosztója utáni sajtótájékoztató résztvevői székeire raktak, lektorálatlan volt. A KIM azt állítja, céljuk az volt, hogy a film alapját képező rasszista sorozatgyilkosság hátteréről információkat…
Göncz Művek címmel nyílt kiállítás nemrégiben a Szabó Ervin Könyvtár Arany termében. A március 5-ig nyitva tartó tárlaton a bibliotéka az egykori körtársasági elnök 90. születésnapja előtt tiszteleg azzal, hogy összegyűjtötte megjelent műveit, fordításait. A könyvek mellett néhány személyes tárgy is helyet kapott a tárlókban.
Tárgyilagos hangnemű tudósításban számolt be internetes kiadásában a The New York Times Schiff András zongoraművész és a Muzsikás együttes a Carnegie Hallban szerdán tartott közös, The Routes and Roots of Bartok (Bartók útjai és gyökerei) című koncertjéről.
Hazájában is tarolt A némafilmes: a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján Michel Hazanavicius fekete-fehér filmjét hat szoborral - köztük a legjobb francia filmnek járóval - jutalmazta péntek este a francia filmakadémia.
Vasárnap kilencedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Idegenvezetők Világnapját Budapesten, ennek keretében mintegy száz programot tartanak városszerte.
Hazájában is tarolt A némafilmes: a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján Michel Hazanavicius fekete-fehér filmjét hat szoborral - köztük a legjobb francia filmnek járóval - jutalmazta péntek este a francia filmakadémia.
Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME) második alkalommal rendezi meg bábszínházi fesztiválját március 16. és 18. között Budapesten. A rendezvénynek a Stúdió K ad otthont, ahol összesen kilenc előadás látható: napközben két produkció és kézműves foglalkozás várja a családokat, esténként pedig felnőtteknek játszanak bábszínházat.
Köztéri szobor helyett borospincét alkotott Arnaldo Pomodoro, az egyik legjelentősebbnek tartott kortárs olasz szobrászművész. A még felavatás előtt álló umbriai művészpince már tele van a legjobb itáliai borokkal.
Lezárul a Pink Floyd együttes életművének újrakiadás-sorozata: a tavaly szeptemberben indított, "Why Pink Floyd...?" című széria utolsó részeként hétfőtől a The Wall (A Fal) című album is elérhető lesz többféle változatban, ritkaságokkal.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház új előadását elsősorban a tinédzsereknek szánják. A Janikovszky Éva műveiből készült: Kire ütött ez a gyerek? című produkciót vasárnap láthatja először a közönség.
Még pár óra és magyar idő szerint vasárnap éjszaka megkezdődik a világ legpuccosabb, leglátványosabb filmes gálája, ahol tulajdonosára talál a 24 kategóriában odaítélt leghíresebb mozgóképes díj, az Oscar. Az Amerikai Filmakadémia idei, 84. díjkiosztó ünnepségét a veterán komikus, Billy Crystal vezeti.
Tarlós István főpolgármester azt nyilatkozta a Frankfurter Allgemeine vasárnapi számában, nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáninak a színpada legyen.