Az idén a Sziget fesztivál hetijegyeinek csaknem a kétharmadát külföldiek számára értékesítették, a legtöbben közülük Hollandiából érkeznek, ugyanakkor a napijegyeket többségében a magyar közönség vásárolja - mondta az InfoRádiónak a Sziget fesztivál ügyvezetője. Takács Gábor szerint telt ház közeli lehet a nulladik napon Prince koncertje.
Versenyben van a rangos Wildlife Film Festival egyik díjáért Török Zoltán Vad Magyarország című természetfilmje, magyar alkotás korábban még nem jutott a műfaj Oscar-díjaként emlegetett elismerés közelébe.
London egyik legrégebbi kocsmáját találták meg régészek a londoni Cityben. A Három hordó (The Three Tuns) nevű 16. századi kocsmát a Holborn viadukt mellett tárták fel.
Újraindítja a Charlie angyalai című tévésorozatot az amerikai ABC csatorna. A széria producerei vasárnap jelentették be, hogy szeptembertől ismét feltűnik a képernyőn a nyomozótrió.
Versenyben van a rangos Wildlife Film Festival egyik díjáért Török Zoltán Vad Magyarország című természetfilmje, magyar alkotás korábban még nem jutott a műfaj Oscar-díjaként emlegetett elismerés közelébe.
A Fringe megnyitójával a hétvégén elkezdődött az edinburgh-i fesztiválszezon, amelynek programjaira az elkövetkező hetekben több százezren látogatnak a skót fővárosba, szinte megduplázva a csaknem félmilliós nagyváros lélekszámát.
Lemondott tisztségéről Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, aki helyett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Kovács Jánost, az operaház első karmesterét bízta meg a dalszínház vezetésével.
Lemondott tisztségéről Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, aki helyett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Kovács Jánost, az operaház első karmesterét bízta meg a dalszínház vezetésével.
Megnyílt Czanik Mátyás kiállítása a Gondozó Kertben. A fiatal képzőművész - bár e titulust nyilván elhárítaná - ezúttal egy édesapjától kölcsönzött mondattal fogta össze kollekcióját: "Festeni csak festékkel lehet." Annyi biztos, Czanik képei a festékpaletta összes színét felsorakoztatják.
Életének 77. évében elhunyt Attalai Gábor Munkácsy-díjas textil-, fotó- és grafikusművész, a konceptuális művészet kiemelkedő magyar képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia tagja - közölte özvegye hétfőn az MTI-vel.
Zoób Kati divattervező időnként meglepi, elképeszti rajongóit. Mert hol rabruhához tervez mintát, hol pedig, mint most, hagyaték csipkékből készít ájult szép, erotikus ruhákat. Látták már a Petőfi Irodalmi Múzeumban Tafota grófnő csipkéit?
Lemondott tisztségéről Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, aki helyett Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Kovács Jánost, az operaház első karmesterét bízta meg a dalszínház vezetésével.
Az országban egyedülálló látványosságot kínál a Barokk Varázsa rendezvénysorozat e hétvégén Győrben, ahol a történelmi belváros épületei valóságos díszletet nyújtanak a jelmezesek színes kavalkádjának.
A Sziget mínusz egyedik napján Geszti Péter és eddigi együttesei léptek fel, Gesztivál címmel. Ma Prince vonz majd tömegeket, akinek nyolcvan millió példányban keltek el a lemezei és hét Grammy-díj tulajdonosa.
Először lép fel Magyarországon a popzene egyik nagy túlélője, az 53. évében járó Prince. A zenész Prince Rogers Nelson néven 1958-ban született az egyesült államokbeli Minneapolisban egy dzsesszzongorista és egy dzsesszénekesnő gyermekeként.
Bormustrával színesített folkhétvégét tartanak Egerben augusztus 18–21. között: utcabál, tűzijáték, koncertek, táncházak és persze a páratlan bikavér teszi majd különlegessé a jövő hét végét.
Tavaly indította el Szimfonik nevű programját az mr2-Petőfi Rádió: egy szimfonikus zenekar és egy rockegyüttes találkozásából különleges produkció született. A Sziget nulladik napján 11 együttes két-két dalát mutatják be különleges köntösben.
Geszti Péter és zenész barátai koncertje 20.30 órakor kezdődött a nagyszínpadon. A csaknem háromórás programban harminc zenész és ötven táncos működött közre.
Minőségi magyar élelmiszerekkel és hagyományos kézműves termékekkel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikumfesztiválra a szegedi Széchenyi térre.
Fergeteges időutazásra invitálta a Sziget mínusz egyedik napján a mintegy 25-30 ezres közönségét Geszti Péter. Az élményt talán csak nem igazán sikeres új formációja, a Gringó Sztár rontotta le kissé, illetve az, hogy a jól mozgó táncosok az egyik piacvezető sportruházat gyártójának mezében mozogtak, s olykor ezzel a zenéről is elterelték a figyelmet.
Működik a mágia: a befejező Harry Potter-film már minden idők 3. legjövedelmezőbb filmje lett a globális jegyeladások tekintetében, megelőzve A gyűrűk ura - A király visszatér című alkotást.
A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a Filmalap által a közeljövőben kiírásra kerülő filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz.
A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. felállította azt az öttagú filmszakmai döntőbizottságot, amelynek feladata a Filmalap által a közeljövőben kiírásra kerülő filmtámogatási pályázatok elbírálása lesz - tájékoztatta az MTI-t kedden a filmalap.
Babosi László könyvtárosnak, bibliográfusnak ítélték oda idén a Ratkó József-díjat; a rangos irodalmi elismerést a költő születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségen adták át kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban.
A Robin Hood előadásában, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, csaknem benne van mindaz, ami musicalben sikeres. Mondhatnám azt is, hogy Szomor György és Miklós Tibor műve ügyes musical turmix.
A nagy előadóművészek között nagyon jó híre van a Művészetek Palotájának, ezáltal nemcsak nemzetközi sztárokat lehet Budapestre csábítani, de magyar produkciók is eljuthatnak külföldre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Művészetek Palotája vezérigazgatója. Káel Csaba beszélt arról is, hogy a jegyárak nemzetközi szinten alacsonynak számítanak.
Új lappal indul a Los Angelesbe tervezett Bánk bán-produkció: a szaktárca megbízottja augusztus végén utazik az amerikai városba, hogy tárgyaljon a premierről, amely jelenleg a 2012-2013-as évadban látszik reálisnak.
Lemondott tisztségéről Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója, aki helyett Kovács Jánost, az Operaház első karmesterét bízták meg a dalszínház vezetésével. Mozsár István lemondását kommentálva lapunknak elmondta: kidolgozott egy programot az Operaház gazdaságos működtetésére, melyet a fenntartó minisztérium szakmai szervezetei üdvözöltek, ám sokadik határidő után sem kapott…
Megerősítette Lars von Trier világhírű dán rendező, hogy cannes-i botrányára, a Hitler iránti szimpátiájáról szóló kijelentéseit követő kitiltására való tekintettel nem tart többé sajtótájékoztatót.
Minden nap lesz fogyasztóvédelmi ellenőrzés a Sziget Fesztiválon; a külföldiek panaszaira is kiemelt figyelmet fordítanak - hangzott el a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és az Európai Fogyasztói Központ (EFK) képviselőinek szerdai, közös sajtótájékoztatóján.
Négy civil szervezet mutatkozik be az idei Sziget fesztiválon a European Meeting Pointon, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének rendezvényhelyszínén, amelynek hivatalos megnyitóját szerdán tartották.
Hurrá, kiabálnám legszívesebben torkom szakadtából, mert ritka mostanában az ilyen öröm. Egy magyar mozgókép indul a világ legjobbjai között. Ilyen hírektől éveken át el voltunk kényeztetve, még tavaly is sűrűn jöttek a hírek a magyar filmek külföldi fesztiválsikereiről.
A főpolgármester azt reméli, hogy a Sziget látogatottsága hozzájárul a főváros idegenforgalmi fellendüléséhez, a fesztiválozó fiatalok pedig játék közben megismerik Budapest azon nevezetességeit, amelyek miatt érdemes visszatérniük.
Ha a hazai mozikban minden második hollywoodi képregény adaptációra jutna egyetlen egy amerikai független film, valamivel jobban jönnénk ki az idei nyárból filmforgalmazásilag. De nem.
Az Eszter hagyatéka után Sipos József Kaland című új Márai Sándor-adaptációjának a Montreáli filmfesztiválon lesz a világpremierje, informálta lapunkat a produkció. A bemutatón személyesen is jelen lesz Sipos József rendező-forgatókönyvíró és Gerd Böckmann, a német főszereplő, akit a Derrick és a Tetthely filmsorozatokból ismer a nagyközönség.
Új lappal indul a Plácido Domingo vezette Los Angeles-i operaházba tervezett Bánk bán produkció, derült ki a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának tegnapi sajtótájékoztatóján. A szaktárca megbízottja augusztus végén utazik Los Angelesbe, hogy tárgyaljon a premierről, amely a tárca szerint a 2012-2013-as évadban látszik reálisnak.