A West Endről érkezik Keszthelyre, miután megjárta a New York-i Broadway-t is, így lesz az Egy nyári éj mosolya című musical-komédia az idei nyári játékok különlegessége a Festetics kastély udvarán július 28-án induló programnak. A Centrál Színház előadásában egy másik darab is bemutatkozik a játékokon, a Budapesten már nagy sikerrel futó Pletykafészek változatlan szereposztással mulattatja a…
Szervezési gondok miatt elmarad a július végére tervezett idei LB27 Reggae Camp Fesztivál Monorierdőn. A Ladánybene 27 zenekar 1992 óta szervez nyári összejöveteleket, először tábor formájában később 1999-től fesztiválként rendeztek minden évben koncerteket. Ezeknek Komárom, Gárdony, Százhalombatta, és az utóbbi két évben Monorierdő adott helyet.
Meghalt Mihalisz Kakojannisz, a Zorba, a görög című 1964-ben készült filmklasszikus rendezője. A 89 esztendős Kakojannisz hétfő hajnalban szívinfarktust követő komplikációk következtében halt meg - közölte az athéni kórház, ahol ápolták.
Már nem biztos, hogy színház lesz a volt Mikroszkóp, a Kabaré24 helyén nyilatkozta a fővárosi önkormányzat illetékese. Korábban még azt is biztosra mondták, hogy a kabaré hagyományait megőrző intézmény marad a Nagymező utcában, aztán legalább annyi volt tuti, hogy színház.
Hollywoodi szuperprodukció készül a tavaly 69 napra a föld alatt rekedt chilei bányászok történetéből, a film mögött a Fekete hattyú és a Viharsziget című kasszasikerek producere áll majd.
Mindössze néhány év elég volt ahhoz, hogy a világ egyik legnépszerűtlenebb műfaja, a fantasy a népszerűségi listák élére tornássza fel magát, legyen szó tévéről, filmről vagy könyvről.
Még az idén megszűnik a Magyar Könyv Alapítvány (MKA), a szervezet feladatait a Petőfi Irodalmi Múzeum fogja ellátni. Szakmai körökben attól tartanak, a magyar irodalom fordítói támogatás nélkül maradhatnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) ígérete szerint azonban a múzeum a több feladathoz több pénzt is kap majd.
Építhet tornyot a Sziget Fesztivál helyszínén a Vodafone, de nem az eredeti tervek szerint: kilátó például nem lesz az építményen. A hatósági engedélyezési eljárással megbízott XI. kerületi önkormányzat jegyzője kedden az MTI-vel azt közölte, a cég változtatott eredeti tervein, így a megvalósításhoz már nem szükséges hatósági engedély.
Ingyenes színházi, filmes, helytörténeti, zenei és írótáborok zajlanak helyi fiatalok részvételével július utolsó és augusztus első hetében Miskolcon, a volt vasgyárban.
Bartók Béla és Liszt Ferenc egy-egy zongoraműve is elhangzik a horvátországi Cres szigeten az Osori Zenei Esték keretében; a fesztivál augusztus 28-ig tart a helyi katedrálisban.
Az enyhülő időjárás mellett a mai nap fénypontja a 16 órától kezdődő kapolcsi molnárház avatása, ahol többek között Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és L. Simon László országgyűlési képviselő is tiszteletét teszi.
A finanszírozás elmaradása miatt veszélybe került az úgynevezett art mozik működése - hangzott el a Mozisok Országos Szövetségének (MOSZ) Egerben megrendezett tanácskozásán.
Két hét múlva a magyar mozikban is megismerhetjük a Zöld Lámpást – Martin Campbell, az Aranyszem és a Casino Royale rendezője készítette el az új szuperhős-filmet.
A Művészetek Völgye fesztivál keretében avatta fel kedden a 28 millió forintos pályázati támogatásból felújított molnárházat és falumalmot Kapolcson Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
SOS Love! - Az egymillió dolláros megbízás címmel forgatja új romantikus vígjátékát Sas Tamás 3D-ben. Az angolul beszélő, magyar-amerikai-orosz koprodukcióban készülő film stábja a napokban érkezett haza Los Angelesből, ahol egy hetet forgattak, a mai napon pedig a hazai helyszíneken megindulnak a felvételek az amerikai, magyar és orosz szereplőkkel.
Három jelöltre szűkült a legjobb európai filmnek járó Lux-díjra esélyes alkotások listája. A közelmúltban Karlovy Varyban hozták nyilvánosságra a díjért induló tíz film listáját, amelyen Tarr Béla A torinói ló című műve is szerepelt.
Úgy tűnik, hogy a kulturális terület az egyik igazi vesztese a közmédiából történő elbocsátásoknak. Nem szorul magyarázatra, hogy egy köztelevízióban, vagy egy közrádióban miért lenne fontos, hogy a kulturális információk, ajánlók, riportok rendszeresen, jó esetben naponta eljussanak a nézőkhöz.
Lassan itt az augusztus, de a fesztiválszezonnak még koránt sincs vége! Sőt, még akkor sem, ha az örök klasszikust, a Szigetet kivesszük a sorból. Lesz ugyanis még SZÍN, Sitke és GYÁR is.
Életének 76. évében meghalt Kristóf Ágota Svájcban élő Kossuth-díjas író - tudatta családja. A francia nyelven alkotó írót neuchateli otthonában keddről szerdára virradóra érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Az esős idő ellenére és az anyagi körülményekhez képest színvonalas fesztivál zajlik a Káli-medencében. A pénztelenség ugyanakkor a Művészetek Völgyében is nagyon érezteti hatását: a 130 millió forintos büdzsé eltörpül a korábbi 200 milliós topköltségvetés mellett, így a résztvevők inkább családias hangulatú előadásokon vehetnek részt. Van, aki pont ennek örül, sokaknak viszont hiányérzetük…
Verebes István, a búcsúzó igazgató, úgy hallotta, hogy a volt Mikroszkóp Színpad, a Kabaré24, a Thália Színház kamaraszínháza lehet. Szerinte lesz majd kabaré, csak nem a Mikroszkópban. A helyzet ugyanis olyan, hogy kell lennie.
Életének 76. évében meghalt Kristóf Ágota Svájcban élő Kossuth-díjas író. A francia nyelven alkotó írót neuchateli otthonában keddről szerdára virradóra érte a halál. 1935. október 30-án született Magyarországon, Csikvándon.
Hetvenöt éves korában elhunyt Molnár Gál Péter, kritikus, dramaturg, színháztörténész, több könyv szerzője, évtizedekig a Népszabadság munkatársa.Igen jó nekrológokat írt. Nem finomkodott, nem magasztalta fel, akit elbúcsúztatott, hanem érzékletesen emlékezett meg róla, megelevenítette, láthatóvá tette.
Árvizek, hurrikánok vagy például a vörösiszap katasztrófa utáni újjápítésről nyílik fotókiállítás pénteken Újratervezés címmel a budapesti Szent István Bazilika Lovagtermében, a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának szervezésében.
Bár nem látszik rajta, július 30-án már hetvenéves lesz Paul Anka, aki több mint öt évtizede a popzene állócsillaga, s olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a You Are My Destiny és a Diana.
Amy Winehouse szinte egyik pillanatról a másikra hagyott fel az alkoholfogyasztással - egyes vélemények szerint éppen ez okozhatta a legyengült szervezetű énekesnő halálát.
A Tolna megyei kötődésű Lázár Ervinre emlékeznek a határon túli magyar fiatalok számára szervezett és szombaton kezdődő cseresznyési alkotótáborban az író születésének hetvenötödik, halálának ötödik évfordulója alkalmából; a paksi művelődési központ szervezésében hatvan diák érkezik kilenc határon túli magyarok lakta településről.
George Clooney, David Cronenberg, William Friedkin és Roman Polanski filmje is szerepel az augusztus 31-én kezdődő 68. Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában.
Fischer Iván vezényletével és rendezésében a Budapesti Fesztiválzenekarral és világhírű szólistákkal láthat és hallhat két Don Giovanni-előadást a New York-i Lincoln Center Rose Theatre közönsége augusztus 4-én és 6-án; a Mostly Mozart elnevezésű fesztivál keretében sorra kerülő előadásokra minden jegy régen elkelt.
Attól függően, hogy a nagyérdemű az izgalmat avagy a nevetést részesíti előnyben, a mozik kínálatában megtalálja az újdonságok között a brit Halál ösvény című thrillert, illetve az amerikai Förtelmes főnökök című komédiát. A thrillert a nagynevű Ken Loach rendezte, a vígjátékot Seth Gordon, de ezúttal a sznobéria nem feltétlenül jó tanácsadó.
Nagyon izgalmasak Váradi Júlia Dobszerdái a Klubrádióban. Ezek a portrék a kulturálisan szinte teljesen kiürített és átalakított közrádió idejében különösen hiánypótlóak. Fontos közszolgálati funkciót töltenek be, nem mellesleg kifejezetten élvezetesek. Állandó ismertetőjegyük, hogy a szerkesztő-műsorvezető jól választ beszélgetőpartnert. Mikrofonja előtt művészek, írók, tudósok vallanak…
Augusztus 3-5. között mintegy háromszáz programmal várja a 4. Ördögkatlan Fesztivál a Kisharsányba, Nagyharsányba és Palkonyára látogatókat. A fesztivál a Quimbyvel kezdődik és a Kiscsillag koncertjével zárul.
A holnap most tényleg halnap: a beetetés szerint a július 30-án 10 órakor kezdődő rendezvény egy szóviccre épül; többségében „halnevű” zenészek lépnek fel a siófoki Nagystrandon.
A magyar nézőknek és a hazai forgalmazóknak nem okoz nagy veszteséget, hogy az illegális feltöltések miatti büntetésként egy-egy amerikai filmet a világpremiernél pár nappal később mutatnak be az itthoni mozikban. Ez legutóbb a Harry Potter utolsó részével történt meg - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bálint Péter, a Magyar Filmforgalmazók Egyesületének elnöke.
Ma kezdődik az Ősök Napja hagyományőrző rendezvény; a Bács-Kiskun megyei Bugacon vasárnapig várják az érdeklődőket. A három napon a honfoglalás korának jeles történelmi alakjaira emlékeznek hagyományőrző seregszemlével, bemutatókkal, koncertekkel, előadásokkal és az ősök fájánál tartandó ünnepséggel.
A százéves, országos hírű kirakodóvásár egykori hangulatát "csempészi vissza" bográcsokban rotyogó lecsó illatával fűszerezve Dabasra szombaton a Kisdabasért Egyesület
Öten pályáznak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára; a július 22-i határidőig beérkezett pályázatokat augusztusban szakmai előkészítő bizottság értékeli, meghallgatja a kandidálókat, a város közgyűlése szeptemberben dönt az új vezetőről.