Először ad koncertet a Bin-Jip: az underground elektronikus zenét játszó formáció, amelynek énekesnője Harcsa Veronika, pénteken mutatja be az A38-on első, még megjelenésre váró albumát.
Először ad koncertet a Bin-Jip: az underground elektronikus zenét játszó formáció, amelynek énekesnője Harcsa Veronika, pénteken mutatja be az A38-on első, még megjelenésre váró albumát.
Három egymást követő estén játssza a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem életét és korát bemutató trilógiát az egri Gárdonyi Géza Színház márciusban; a Báthory-maraton keretében a három különálló darab végül eggyé integrálódik - mondta el Csizmadia Tibor, a teátrum igazgató-főrendezője.
Bár első pillantásra nem tűnhet magától értetődő választásnak, hogy Chopin születésének 200. évfordulójáról a Wall Streeten emlékezzenek meg, a "tőzsdecápák" egy héten át most mégis a lengyel komponista zenéjével találkozhatnak a világ egyik legjelentősebb pénzpiaci központjának tartott utca épületeiben.
Kötet jelent meg Kertész Imre Nobel-díjas író és a svájci irodalmár, Eva Haldimann két és fél évtizedes levelezéséből. A Magvető Kiadó által gondozott könyv hétfői bemutatóján a tervek szerint az író is részt vesz és felolvas készülő regényéből.
A külföldi sztárok közül Billy Idol és a Massive Attack, a magyar könnyűzene élvonalából Ákos és a Quimby is már biztosan fellép az idei VOLT Fesztiválon, amelyet június 30. és július 3. között rendeznek meg Sopronban.
A külföldi sztárok közül Billy Idol és a Massive Attack, a magyar könnyűzene élvonalából Ákos és a Quimby is már biztosan fellép az idei VOLT Fesztiválon, amelyet június 30. és július 3. között rendeznek meg Sopronban.
A külföldi sztárok közül Billy Idol és a Massive Attack, a magyar könnyűzene élvonalából Ákos és a Quimby is már biztosan fellép az idei VOLT Fesztiválon, amelyet június 30-a és július 3-a között rendeznek meg.
A megmérgezett folyó címmel a tíz évvel ezelőtti tiszai ciánszennyezés következményeit bemutató dokumentumfotó-kiállítás nyílt kedden Brüsszelben az Európai Parlament (EP) székházában, részben az MTI fotóriporterei által készített felvételek felhasználásával.
Könyvet írt a kommunista korszak elől Magyarországról az Egyesült Államokba menekült újságíró szüleiről Kati Marton; a magyar származású amerikai szerző A nép ellenségei című kötete a napokban jelent meg a Corvina kiadónál.
Sokszínű ország hazánk, így várúrból is akad nem egy még a huszonegyedik században is. Taródi István, aki kétkezi munkával épített várat Sopronban, nemrég hunyt el - örökségét a hírek szerint fiai viszik tovább. Igazságtalanul kapta a "Bolondvár" elnevezést, mint hazánk számos építménye, vára, furcsa villája, különös családi háza - hisz a historizáló épületek legalább olyan gyakoriak, mint a…
Az idei év várva várt filmjei közé tartozik Martin Scorsese legújabb rendezése, a hazai mozikban holnaptól látható Viharsziget, amleyben Leonardo DiCaprio, Ben Kingsley és Michelle Williams kapott főszerepet.
Roger Ebert Pulitzer-díjas chicagói filmkritikus szerint idén Kathryn Bigelow rendezése, A bombák földjén, valamint Sandra Bullock és Jeff Bridges kapja az Oscar-díjat.
Pénteken mutatják be Georges Feydeau Bolha a fülbe című vígjátékát a Szegedi Nemzeti Színházban Csiszár Imre rendezésében, a főszerepeket Gregor Bernadett és Borovics Tamás játssza.
Több évtized után visszatér a párizsi operába Wagner tetralógiája: a Nibelung gyűrűjének prológusa, A Rajna kincse március 4-től 28-ig nyolc alkalommal kerül színre az Opéra Bastille-ban.
Lovasi András, Dresch Mihály és Kiss Tibor is fellép a Csík zenekar szerda esti koncertjén, amelyet legújabb számaiból és régi slágereiből a Művészetek Palotájában ad az együttes.
Bírósági kötelezés alapján tizennégy, a XVIII-XIX. századból származó családi festményt adott vissza a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a tulajdonos Sigray-család képviselőinek szerdán Budapesten, végrehajtó jelenlétében.
Budapestre is elhozza híres pirotechnikai arzenálját a Rammstein; a hard rockot és az indusztriális metált az elektronikával vegyítő, botrányos szövegeiről és fotóiról is ismert német zenekar március 16-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Budapestre is elhozza híres pirotechnikai arzenálját a Rammstein. A hard rockot és az indusztriális metált az elektronikával vegyítő, botrányos szövegeiről és fotóiról is ismert német zenekar március 16-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
A manga, a film noir, a granny és a showtime elnevezésű trendek jelennek meg a budapesti Műcsarnokban rendezett 13. Lakástrend és Design Kiállításon csütörtöktől vasárnapig.
Tizenkétmillió forint értékben vásárolt digitális technikát a Szépművészeti Múzeum annak érdekében, hogy világhírű gyűjteménye az interneten, illetve nemzetközi képügynökségeken keresztül is megismerhetővé váljon.
Magyar kiadók szellemi termékeinek digitális terjesztését tűzte ki célul a magyar könyves piac új szereplője, az eKönyv Magyarország Kft. - közölte a Bookline.hu Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
A Sigray család örökösei 14 festményt kaptak vissza, miután a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberi döntését követően hivatalos végrehajtás keretében ma felkeresték a Magyar Nemzeti Múzeumot. A II. világháború idején múzeumi letétbe helyezett több ezer műtárgy visszaszerzése érdekében másfél évtizede egyeztetnek és több próbapert is indítottak az örökösök. A család ügyvédje…
A Fidesz ismét nagyot álmodik. Ám nem a múzeumok világának létező problémáit akarja orvosolni, hanem presztizsberuházást vizionál. Tarlós István programja nem talál helyet például a Műszaki Múzeumnak, de felmelegíti a Nemzeti Galéria raktárában lévő műveknek épülő Modern Magyar Művészeti Múzeum tervét.
Fryderyk (Frédéric) Chopin bécsi tartózkodásainak állít emléket egy kiállítás, amely csütörtökön nyílt meg a bécsi Zene Házában a művész születésének 200. évfordulója alkalmából.
A helyi zsidóságnak állítana emléket az egyik nagyváradi zsinagógában a Körösvidéki Múzeum, amely a tervek szerint pénteken átveszi a használaton kívüli ingatlan kezelési jogát.
Archie Shepp amerikai dzsessz-szaxofonos a berber és arab zenét ötvöző észak-afrikai Dar Gnawa együttessel ad közös koncertet csütörtök este a Művészetek Palotájában.
Második világháborús amerikai veteránok bírálták James Cameron filmrendezőt, aki védelmébe vette Charles Pellegrino januárban megjelent, ám hiteltelennek bizonyult riportkötetét, amely a hirosimai atomtámadás túlélőit szólaltatta meg.
A pop és a rock határán működő népszerű együttes - ahogy magukat nevezik, the worst group in Hungary (Magyarország legrosszabb zenekara) - új albumának címe Köztársaság.
Pénteken tartja születésnapi koncertjét a The Prison Band zenekar a zuglói Vadvirág Táncházban. A rockabilly formáció este kilenc órától csap a húrok közé, az énekes Mihalik Attila.
A Sotheby's egy 160 darabból álló modern gyűjtemény, a rivális Christie's pedig Yves Klein egyik leghíresebb művének árverésre bocsátásával keltett nagy hírverést a műkincspiacon csütörtökön.
Március 8-án, hajnalban derül ki, hogy idén kik vehetik át a szobrokat. A legjobb film és a legjobb színésznő díjazottjáról senki sem mer biztos tippeket adni.
A debreceni Modemben május 23-ig látható a Rockenbauer Zoltán által rendezett Másik Csinszka című kiállítás. A szerző nemrégiben megjelent A halandó múzsa című könyvében feldolgozta Csinszka Ady utáni életét.
Brüsszel, Firenze és Tokió színpadait hátrahagyva a berlini Collegium Hungaricumban kezdte meg fellépéseinek sorozatát Főpróba című estjével Rost Andrea.
Régi-új dalokkal adta ki második szólólemezét a System of a Down (egykori?) frontembere, Serj Tankian. Az Elect the Dead Symphony címet viselő korongon az első, Elect the Dead-album dalai hallhatók szimfonikus zenekari hangszerelésben, néhány eddig ki nem adott dallal társítva. Serjet inspirálta és megtisztelte ez a munka - de már következő lemezén is dolgozik.
Megkapta az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól (OKM) a muzeális intézményi működési engedélyt a budai Várhegy gyomrában működő Sziklakórház - Titkos Légókórház és Atombunker című kiállítás.