2009. június 10. szerda

jún. 10
15:09
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Oscar-díjas alkotásokkal (Metropol)
A világ 12 legjelentősebb animációs filmfesztiválja között tartják számon a kecskemétit, amit idén kilencedik alkalommal rendeznek meg, június 17. és 21. között; a retrospektív program keretében 31 Oscar-díjas alkotást vetítenek le.
jún. 10
15:45
Márványtáblát avattak Sánta Ferenc emlékére (Metropol)
Felavatták, majd megkoszorúzták az egy éve elhunyt Sánta Ferenc márvány emléktábláját Budapesten, a XIII. kerületi Vőlegény utca 3-as szám alatt, ahol a Kossuth-díjas író 1957 és 1966 között élt. Tóth József, a kerület polgármestere elmondta: az író itt alkotta legfontosabb műveit.
jún. 10
19:48
Művészetek Völgye helyett Völgykavalkád (Infostart)
Bár anyagi források híján idén elmarad a Művészetek Völgye fesztivál, a helyszínt biztosító hat település önkormányzatai saját szervezésben, Völgykavalkád néven rendeznek kulturális programokat július 22. és augusztus 9. között.
jún. 10
22:03
Magyar színházak Kisvárdán (Metropol)
A Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválját június 19–27. között rendezik meg. Hét játszóhelyen több mint 50 előadás, beszélgetés, zenés műsor várja a színházszerető közönséget.

2009. június 11. csütörtök

jún. 11
4:33
Emberek és fegyverek (Spa Trend Online)
Nem tudom, hányadszor vetíti le magyar televíziós csatorna Michael Moore híres dokumentumfilmjét, a Kóla, puska, sült krumplit. Azt sem tudom, miféle aktualitása volt, hogy kedd este, főműsoridőben ezzel kedveskedett a nézőknek a Duna Televízió. 1999. április 20-án, azon a napon, amikor az USA a legnagyobb erejű bombázást hajtotta végre a koszovói háborúban, a Columbine Középiskolában diákok…
jún. 11
5:24
Végre kinyílt Picasso kastélyának ajtaja (Infostart)
Pablo Picasso imádott kastélya most először nyílik ki az érdeklődő látogatók előtt, akik megnézhetik a világhírű művész sírját is. A legendás helyszín mindössze négy hónapig várja a Picasso-rajongókat.
jún. 11
7:21
Greetings from Space (Metropol)
A budapesti Godot Galériában június 27-ig látható Boris Duhm Greetings from Space (Üdvözlet a világűrből) című kiállítása. A galéria első alkalommal mutatja be a Berlinben élő Duhm munkásságát. A kiállítás a változatos médiumokban tevékenykedő művész alkotásainak széles spektrumát fogja át a fotográfiától a festészetig, a videoművészeten át a kísérleti alchemigramokig.
jún. 11
7:39
Tűzzománcok és gobelinek (Metropol)
A Ferencvárosi Pincegalériában (IX., Mester u. 5.) nyílt meg a hét végén Tankóné Borsos Dóra kiállítása, amelyen a művész tűzzománc képei és gobelinjei láthatók június 27-ig.
jún. 11
7:41
A BKV amatőr művészei (Metropol)
A Deák téri metróaluljáróban található Földalatti Vasúti Múzeumban látható a BKV amatőr művészei című kiállítás június 19-éig.
jún. 11
14:15
A rasszizmus ellen zenélnek a nulladik napon (Metropol)
A program két rasszizmusellenes szervezet, a brit Rock Against Racism (RAR) mozgalom és a Love Music Hate Racism (LMHR), valamint a budapesti brit nagykövetség közreműködésével valósul meg.
jún. 11
16:03
Kezdődik a Budapesti Nyári Fesztivál (Metropol)
A kulturális turizmus évében több fővárosi nyári kulturális esemény kerül egy "ernyő" alá: a csütörtökön induló Budapesti Nyári Fesztiválban fogják össze idén a Szabad Tér Színház produkcióit, a Zenés állatkerti estéket, a Vajdahunyadvári nyári zenei fesztivált és a BudaFest zenei programsorozatot.
jún. 11
21:45
Munkahelyi zenekaroknak rendeznek fesztivált (Metropol)
Bolyki György zenész szerint a hazai vállalatvezetők lemaradtak az elmúlt évek tudományos eredményeiről.

2009. június 12. péntek

jún. 12
4:33
Táncba vinni (Spa Trend Online)
Nagyon jó ötlet volna az M2-es csatornán jelentekő Szép magyar tánc című sorozat. Hiszen ki ne értene egyet abban, hogy a magyar néptánc minél szélesebb körrel való megismertetése igazi közszolgálati feladat. Emlékezhetünk még arra, hogy a rendszerváltás előtti utolsó évtizedekben, milyen elképesztő népszerűsége volt a néptnáncköröknek. Akkor persze akár politikai állásfoglalásként is tekinthető…
jún. 12
7:21
Simply Red-búcsú Király Viktorral (Metropol)
A Simply Red és Király Viktor lesznek a főszereplői a június 27-én megrendezendő 13. T-Mobile Kapcsolat Koncertnek. Az ingyenes esemény idén már csak azért is különleges lesz, mert a Mick Hucknall nevével fémjelzett brit együttes ez alkalommal utoljára indul turnéra.
jún. 12
7:57
Mozgalomstart a nulladik napon (Metropol)
A Sziget nulladik napján nagyszabású koncertekkel indul el a Zene a rasszizmus ellen (ZARE) mozgalom Magyarországon. A több mint harminc éves múltra visszatekintő brit Rock Against Racism és a Love Music Hate Racism (LMHR) mozgalmakhoz hasonlóan ennek a kezdeményezésnek is a faji megkülönböztetés elleni küzdelem a célja.
jún. 12
9:09
A parti nagy, Lajos! (Metropol)
Szokatlan párosításra, az irodalom és a partik világának házasítására vállalkozott a Cinetrip. A szombati est a Lukács fürdős alkalmi sorozat premierje, mely ősztől rendszeresen várja az irodalom és kultúra iránt nyitott fürdőzőket.
jún. 12
9:36
Demis Roussos Budapesten lép majd fel (Infostart)
A görög szülőktől Egyiptomban született világhírű énekes szeptember végén Budapesten lép színpadra. Több évtizeden át tartó sikerrel a háta mögött, ismét visszatér a rajongóihoz - új albummal és egy élő turnéval. Demis című albumának mottója - "vissza a gyökerekhez, vissza a dalokhoz - , sokat elárul arról, mire számíthatunk a világsztártól.
jún. 12
15:45
Célegyenesben a 2010-es pécsi EKP-program (Metropol)
Összesen 1 milliárd 850 millió forint áll rendelkezésre az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt programjaira; a programsorozatot jóváhagyó dokumentumot pénteken írta alá ünnepélyes keretek között Hiller István kulturális miniszter és Páva Zsolt polgármester a baranyai megyeszékhelyen.
jún. 12
15:47
Sci-fi helyett megrázó vízió (Metropol)
Fernando Meirelles nagy fába vágta a fejszéjét, amikor José Saramago Vakság című regényének megfilmesítéséhez hozzákezdett.
jún. 12
18:27
Legalizált brit graffitis (Metropol)
Bejelentés nélkül nyitott kiállítást alkotásaiból Bristolban Banksy; Nagy-Britannia legtitokzatosabb graffiti művésze természetesen nem jelent meg a tárlaton, vagy csak nem tudnak róla.
jún. 12
21:09
Felejthető Culture Beat (Metropol)
Got to get it out of my head… Azaz ki kell verjem a fejemből – mondja a popzenekar egykori slágerének refrénje. És, hát pontosan ezt érzem az együttes budapesti fellépése kapcsán.

2009. június 13. szombat

jún. 13
6:03
Nincs vörös vagy narancssárga Beethoven (Spa Trend Online)
Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Páva Zsolt, Pécs nemrég megválasztott polgármestere tegnap aláírásával szentesítette a pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekt 2010-es programjait, ezzel egy legalább három éve előkészítési procedúra ért véget. A kormány 1,85 milliárd forintot biztosít a rendezvényekre, a koncertközpont pedig nemzeti kulturális intézmény lesz, miután elkészült.
jún. 13
11:24
A hatvanas-hetvenes évek hangulatát idézik Kispesten (Infostart)
Városünnepek a II. kerületben, Kispesten és a Magdolna negyedben, a Csend Napja a Fiumei úti Sírkertben és Zagar koncert az Erzsébetvárosban. A hétvége kulturális programjaiból Oláh András összefoglalóját hallják.
jún. 13
12:27
Szex, hajó és rock and roll (Metropol)
"A Richard Curtis saját forgatókönyvén alapuló filmje a valóságban is megtörtént eseményeket vegyíti egy kis fikcióval, és rengeteg nagyszerű színésszel."
jún. 13
16:03
Nicolas Cage nagyon nincs formában (Metropol)
Egy újabb Nicolas Cage-film, amely azt bizonyítja, hogy a színésznek esetlegesen ideje lenne nyugdíjba vonulnia.
jún. 13
20:06
Miller-darab lett a POSZT legjobbja (Infostart)
A Pécsi Nemzeti Színház Arthur Miller: Istenítélet című darabja lett a legjobb előadás a IX. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), melynek díjait a tíznapos fesztivált záró gálaest keretében adták át.

2009. június 14. vasárnap

jún. 14
6:57
Íme egy újabb nagy sikerű magyar alkotás! (Spa Trend Online)
Magyar alkotás, Alexei Alexeev Log Jam című sorozatának négy újabb epizódja kapta a televíziós kategóriában az Annecy Kristályt az animáció első számú seregszemléjének számító Annecy Filmfesztiválon - közölték szombaton a szervezők.
jún. 14
7:51
"Akik saját magukból adnak egy részt mások javára" (Spa Trend Online)
A világ egy százaléka ad vért a világon, ami 81 millió véradást jelent évente - adta hírül a Véradó Szervezetek Nemzetközi Szövetsége.
jún. 14
9:27
Magyar siker az Annecy Filmfesztiválon (Metropol)
Magyar alkotás, Alexei Alexeev Log Jam című sorozatának négy újabb epizódja kapta a televíziós kategóriában az Annecy Kristályt az animáció első számú seregszemléjének számító Annecy Filmfesztiválon.
jún. 14
14:33
Nem nyert, de helytállt a pécsi gitáros (Metropol)
„Nagyon jól éreztem magam a versenyen, s ami a legfontosabb: jól teljesítettem. Ennél jobban nem is tudtam volna játszani”
jún. 14
17:15
Ha egy férfi nem igazán szeret… (Metropol)
Nem kellesz eléggé. Ugyan melyik nő hallaná szívesen ezt a három szót? Feltehetően egyik sem, és ezt a férfiak is nagyon jól tudják. Nem is mondogatják túl sűrűn.

2009. június 15. hétfő

jún. 15
6:03
9. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon helyet kap az erotika is (Spa Trend Online)
Minden eddiginél gazdagabb programot kínál a 9. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a hagyományosan hozzá kapcsolódó 6. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál június 17-től. Az öt nap alatt 432 alkotás kerül a néző elé, s a programok között két újdonsággal is szolgál a június 21-ig tartó rendezvény. Az új és a bejáratott programokról Mikulás Ferenc fesztiváligazgatót, a Kecskemétfilm…
jún. 15
8:15
Az új Magda (Metropol)
Sári Évit, a Vámpírok báljának új főszereplőjét faggattuk szerepéről, munkájáról.
jún. 15
8:51
Retrofesztivál a Rióban (Metropol)
Teli tánctér előtt lépett fel csütörtökön este a Rióban a Culture Beat. Noha mi nem voltunk megelégedve az együttes fellépésével, a közönség jóval lelkesebb volt, így mondhatjuk, hogy a Mr. Vain című slágert is jegyző együttes fellépése nagy sikert aratott.
jún. 15
14:51
Ízelítő a Múzeumok éjszakája programjaiból (Metropol)
Folyamatosan frissülő összeállítás a Múzeumok éjszakájának eseményeiről. Válasszon programot szombat éjjelre!
jún. 15
15:00
Rekordszámú helyszín várja a látogatókat a Múzeumok éjszakáján (Infostart)
Minden eddiginél több, összesen 260 helyszín várja többek között rendhagyó tárlatvezetésekkel, zenei és gasztronómiai programokkal a Múzeumok éjszakáján, szombaton a látogatókat Budapesten és vidéken - hangzott el az idén hetedik alkalommal megrendezett eseménysorozat sajtótájékoztatóján.
jún. 15
15:45
Negyvenezer kép a Magyar Digitális Képkönyvtárban (Metropol)
Megkezdte működését a Magyar Digitális Képkönyvtár (MDK), amely a magyar könyvtárakban őrzött gazdag képanyag hozzáférhetőségét célozta meg.
jún. 15
15:47
Finnstant est a Néprajzi Múzeumban (Metropol)
Finnstant est - oldódj velünk! címmel a finn kultúra jegyében rendezi meg programjait a budapesti Néprajzi Múzeum szombaton, a Múzeumok éjszakáján; a látogatók bepillantást nyerhetnek az egy héttel később nyíló (M)ilyenek a finnek?
jún. 15
16:03
Zalában a távoli kultúrák lesznek a középpontban (Metropol)
A tűz, a varázslás, a távoli - indonéz, inka, kelta, szibériai - népek kultúrája lesz a központi téma a Zala megyei múzeumokban június 27-én, a Múzeumok éjszakáján.
jún. 15
16:05
Múzeumok Éjszakája a Mezőgazdasági Múzeumban (Metropol)
Június 20-án tüzes fények, ellenállhatatlan ízek, fantasztikus zene, varázslatos hangulat várja Budapest egyik legizgalmasabb helyszínének látogatóit a városligeti Vajdahunyadvárban!
jún. 15
16:07
Múzeumok éjszakája Hollókőn (Metropol)
Történelem, kézművesség, múltidézés és utcabál várja a látogatókat a Múzeumok éjszakáján június 20-án szombaton a világörökséghez tartozó Nógrád megyei Hollókőn.
jún. 15
16:09
Éjjeli biciklizés indul az OSZK-tól (Metropol)
Museum Mass – Kerekezze körbe a Múzeumok Éjszakáját! elnevezéssel kerékpáros éjszakai körtúra indul az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) elől szombaton, a Múzeumok éjszakáján Budapesten.
jún. 15
16:21
Bloom-napok: Joyce-ra emlékeznek Szombathelyen (Metropol)
Tizenötödik alkalommal rendezik meg kedden Szombathelyen a James Joyce előtt tisztelgő Bloomsdayhez kapcsolódó Bloom-napokat; világszerte június 16-án ünneplik a Bloomsdayt az Ulysses című, csaknem ezer oldalas regényre emlékezve.
jún. 15
17:24
A Doktor House a világ legnépszerűbb sorozata (Infostart)
Doktor House letaszította a trónról Miami helyszínelőit: 2008-ban a mogorva orvos eseteit bemutató sorozat lett a legnépszerűbb a világon.
jún. 15
19:03
Készülőben az új Bond-film forgatókönyve (Metropol)
Három neves forgatókönyvíró is közreműködik James Bond legújabb kalandjainak megírásában; a 23. Bond-filmben ismét Daniel Craig bújik a brit titkosügynök bőrébe.
jún. 15
20:51
A Zene Ünnepe négy városunkban (Metropol)
Ingyenes fesztiválok várják a zene rajongóit június 20–21-én a Zene Európai Ünnepén az ország több mint tíz pontján. Az olasz rockabillytől kezdve a fúvóskoncerten keresztül a magyar népzenéig rengeteg zenei műfaj koncertje lesz ingyen élvezhető.
jún. 15
21:00
Kölcsönbe nem kellenek az elrabolt műkincsek (Infostart)
Athénban minden készen áll az új Akropolisz-múzeum eheti megnyitójára, de az esemény előtt ismét parázs vita lángolt fel a Londonba vitt Elgin-szobrokról. A görögök visszautasítják a britek ajánlatát, hogy rövid időre kölcsön kapnák a British Múzeumban őrzött darabokat, amelyek sorsáról hosszú idő óta vitáznak.

2009. június 16. kedd

jún. 16
4:51
Fotófalu Cserhátszentivánon (Spa Trend Online)
Cserhátszentiván egy gyönyörű, festői fekvésű falucska Nógrád megyében. Néhány fotográfus és a fényképészetnek elkötelezett ember fejébe vette, hogy a honfitársainknak jórészt ismeretlen települést felteszi a magyar képzőművészet hazai térképére is. Fotófalut szeretnének létrehozni a helységben. Mi különbözteti meg a fotófalut hazánk egyéb településeitől? A külső szemlélő számára elsősorban a…
jún. 16
9:18
A Múzeumok Éjszakája is megsínyli a gazdasági válságot (Infostart)
Bár a gazdasági válság miatt a múzeumok látogatottsága nem csökkent jelentős mértékben, a szponzori és állami támogatások csökkenése miatt azonban nehezebb körülmények közt szervezik meg a Múzeumok Éjszakája idei programjait a közintézmények.
jún. 16
11:33
Kastélyaink titkai (Metropol)
A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága kastélyaiban is titkok tárulnak fel a Múzeumok Éjszakáján. A tárlatvezetések mellett felidézik a régi korokat, lakóikat. A szabadkőműves múltjáról is ismert dégi Festetics-kastélyban például éjszakába nyúlik a szabadkőműves piknik.

Keresés