Közel 160 fellépőre számíthatnak a nézők a Madách Színház rendkívüli Macskák-előadásán, amivel a darab itthoni bemutatójának 25. évfordulóját ünneplik. A világhírű musicalt közel 1300-szor tűzte már műsorára a színház.
Most, hogy végre-valahára az első szerep szereplőre talált, eltűnődhetünk azon, miért nem lett ügy A társulatból. Nem is igazi, nagy, sodró dologra gondolok, mint amilyen a Nagy könyv tudott lenni, tulajdonképpen váratlanul. Csak úgy szerényen, a maga helyén, ahogyan egy mérsékelt horderejű tehetségkutató sorozat tudhat ügy lenni, csak annyira, hogy azért az ember csak-csak kíváncsi, hogy mire…
Elhunyt Neil Aspinall, Paul McCartney és George Harrison gyerekkori barátja, aki az Apple Corps vezetőjeként, személyi titkárként több mint négy évtizeden át segítette a Beatlest, intézte az együttes ügyeit. Hatvanhat esztendős volt, New Yorkban tüdőrák következtében hunyt el.
Elhunyt Neil Aspinall, Paul McCartney és George Harrison gyerekkori barátja, aki az Apple Corps vezetőjeként, személyi titkárként több mint négy évtizeden át segítette a Beatlest, intézte az együttes ügyeit. Hatvanhat esztendős volt, New Yorkban tüdőrák következtében hunyt el.
A világ legdrágább hegedűje szólalt meg a hétvégén egy ingyenes koncerten Moszkvában: a Makszim Viktorov orosz vállalkozó és gyűjtő által idén vásárolt hangszert Pinchas Zuckerman neves izraeli hegedűművész szólaltathatta meg, aki többek között Bach- és Mozart-műveket játszott rajta.
Végre néhány géppisztolyos kép is előkerült Michael Mann gengszteres filmjének forgatásáról, amiben Johnny Depp az alkoholtilalom hírhedt bűnözőjét, John Dillingert játssza.
A Baltazár Színház premierje lesz kedden este a Budapesti Kamaraszínház Tivoli játszóhelyén. A Kőválasz című előadásban neves vendégművészek is szerepelnek.
A Star Wars-rajongók már nagyon-nagyon mérgesek Harvey Weinsteinre, aki átszabta a Fanboys című Star Wars-fan-filmet, mert nem tetszett neki, hogy az egyik szereplő rákos, és újraforgatta a jeleneteket, hogy a fiú egészséges legyen.
A magyar moziereklye-gyűjtők is legalább annyira fanatikusak, mint a külföldiek: Mamamsan bekeretezett Predátor-borítóját Schwarzeneggerrel dedikáltatta, a mögötte álló cseppkő Predátort meg 11 990 forintért rendelte.
Budapesten, a Zeneakadémián Bartók Béla születésének 127. évfordulóján, adták át az idei Bartók-Pásztory díjakat. Pauk György hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanárának, az Amadinda Ütőegyüttesnek és Reményi Attila zeneszerzőnek Batta András, az Egyetem rektora, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke nyújtotta át a díjat.
A legtöbb ember leginkább szívbemarkolónak tartja a Walt Disney-filmeket, amelyeken immár több generáció nőtt fel. Most azonban kiderült, hogy az érzelmi töltetnél sokkal többet is adnak ezek az alkotások.
Megújult a nagyatádi szoborpark. A Dráva-projekt keretében 134 millió forintból megvalósított látogatóközpontot és bemutatóhelyet ma adták át a Rinya-parti városban.
Száz magyar értelmiségi írta alá azt a nyílt levelet, amiben Széles Gábortól, a Magyar Hírlap tulajdonosától kérnek magyarázatot Bayer nyíltan antiszemita publicisztikáját.
A 4x a reneszánszról című kiállítás-sorozat harmadik eseményeként megnyílt az Iparművészeti Múzeumban a Beatrix hozománya - Az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara című tárlat, amely a reneszánsz kerámiaművészetet, a majolikát helyezi a középpontba.
1983. március 25-én mutatta be a Madách Színház T. S. EliotA. Lloyd Webber Macskák című musicaljét. A huszonöt éves produkció példátlan sikersorozatot mondhat magáénak. A jubileum alkalmából már tegnap délután elkezdődött az ünneplés. Először a Hősök terén táncolt a Madách Musical Tánciskola négyszáz növendéke, majd az esti díszelőadáson fellépett az összes művész, akik korábban szerepeltek a…
Rippl-Rónai József festőművész íróportréi is megtekinthetők azon a kiállításon, amely a Nyugat című irodalmi folyóirat alapításának századik évfordulója alkalmából nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban csütörtökön.
Egy angol vidéki villából került elő Jean-Antoine Watteau francia festő egyik képe, amelynek 160 éve nyoma veszett. A képet júliusban a Christie's aukciós házban elárverezik. Az indulóár 3-5 millió font ami a legmagasabb ár lenne, amit a mester valamelyik műve valaha is elért.
Elhunyt Rafael Azcona spanyol regényíró és forgatókönyvíró, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Oscar-díjas Belle Époque vagy A nagy zabálás.
Külön plakátot kapott az Elvis-hasonmás főszereplő, Emile Hirsch, a Barbie-helikopteren száguldozó Christina Ricci, és az úszósapkás rosszfiú, Matthew Fox is.
A lipcsei kortárs képzőművészet nemzetközileg is elismert művészeinek munkáiból nyílik kiállítás csütörtökön a Műcsarnokban. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megnyíló, Lipcse-jelenség című tárlaton 15 művész több mint 80 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.
Shekhar Kapur indiai filmrendező veszi át annak a rövidfilmnek a rendezését, amelyet a tragikus hirtelenséggel elhunyt Anthony Minghella készült leforgatni. Az Elizabeth-filmeposzok rendezője, Shekhar Kapur internetes honlapján jelentette be, hogy Minghella röviddel műtétje előtt megkérte, rendezze meg helyette a New York, I Love You című film általa vállalt epizódját.
Az igazat nem hamisítom, a hamisat nem igazítom címmel dokumentumkönyv jelent meg Horváth Balázsról, az Antall-kormány volt belügyminiszteréről, Veszprém volt országgyűlési képviselőjéről; az ezer példányban megjelent emlékkötet bemutatóját szerdán tartották Veszprémben.
A veszprémi Petőfi Színházban pénteken este lesz az Indul a bakterház című darab premierje, s a bemutató azzal a meglepetéssel szolgál, hogy két Bendegúz is fellép majd az előadásban - tájékoztatta Varga Róbert, a színház szóvivője szerdán az MTI-t.
A legjobb operatőri munka kategóriában Arany Filmtekercs díjat nyert A lyukas zászló (Torn from the Flag) című 56-os dokumentumfilm a Tiburoni Nemzetközi Filmfesztiválon, Kaliforniában - tájékoztatta Kovács Klaudia producer-rendező szerdán az MTI-t.
Egy keserédes dráma Jack Nicholson és Morgan Freeman főszereplésével, egy Cannes-ban Arany Pálmára jelölt krimi és egy francia filmvígjáték is szerepel a heti filmbemutatók között.
Ma van a színházi világnap. Ezen a napon a legtöbb teátrum nyílt napot tart az érdeklődők számára, este pedig az előadások előtt elhangzik a színházi világnap üzenete. A Nemzetközi Színházi Intézet idén a kanadai Robert Lepage rendezőt, színészt, forgatókönyvírót kérte fel, hogy a színházak számára megírja köszöntőjét.
Megjelent a Bartók Új Sorozat legfrissebb kiadványa, amelyet Hollós Máté, a Hungaroton vezetője és a sorozat kiadását irányító Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója mutatott be csütörtökön Budapesten, a Bartók Emlékházban.
Czakó Zsolt személyében már a hatodik vezető hagyta el a pécsi Európa Kulturális Fővárosa projektet. A terv volt arculattervezője a programigazgatónak és a kommunikációs vezetőnek címzett levelében úgy fogalmazott: az elmúlt 10 hónapban a menedzsment központban általánossá vált a fejetlenség, a kapkodás, és a dilettantizmus.
Székesfehérváron tartja első vidéki lemezbemutató koncertjét Kálloy Molnár Péter. A színművész többek között az Üvegtigris, A Kútfejek és az Aida sztárja ezúttal, mint énekes, zenész és zeneszerző lép színpadra.
Ma este a budapesti Művészetek Palotájának közönsége köszöntheti Roberto Alagnát, a jeles francia-olasz operaénekest, akit néhány hete a Le Monde Pavarotti halála óta korunk legnagyobb tenorjának nevezett. Ő maga nem kedveli ezt a minősítést; nem azért, mert nem tartja megtisztelőnek, hanem mert hite szerint minden művész utánozhatatlan egyéniség. A vezető párizsi lap akkor azért közölt róla…
Több mint 300 zenei produkció, táncelőadás, színház, performance és gyerekprogram várja a Fringe Fesztivál látogatóit a hétvégén a Millenárison és a környékén, és a vasárnap esti zárásig a tavaszi fesztivál is sok programot kínál még.
A Pannon 2008-ban is a Magyar Nemzeti Galéria főtámogatója lesz - erről írt alá megállapodást Bereczky Loránd főigazgató és a távközlési társaság sajtó- és információs igazgatója, Majorosi Emese. A mobiltársaság és a nemzeti kultúra kiemelkedő értékeit gyűjtő, kutató, megőrző és bemutató intézmény kapcsolata 1994-ben kezdődött.
Elhunyt Abby Mann, az Ítélet Nürnbergben című filmdráma Oscar-díjas forgatókönyvírója. A 80 évet megélt író halálhírét az Amerikai Írók Céhének szóvivője jelentette be pénteken.
Reneszánsz muzsikával és tánccal, valamint szobrának megkoszorúzásával emlékeztek Hunyadi Mátyás (1443-1490) 1464-es megkoronázására pénteken Székesfehérváron, abban a városban, ahol az akkor már hat éve uralkodó király fejére helyezték a Szent Koronát.
Rabszolganőnek öltöztetett Leia hercegnővel és "Még te mondod, hogy fájt, mikor tetováltak?" feliratú Darth Maul plakáttal kampányol a Spike TV, ahol áprilisban leadják a Star Wars-filmeket.
A süllyedő faluról jubileumi riport készült a Szempont című műsornak. Meggyesbodzás repedő, omló házairól ugyanis pontosan 15 éve készült egy filmriport, ugyanilyen kétségbeesett segélykiáltásként, mint most. De mint az egyébként szelid úriember kinézetű műsorvezető, M. Kis Csaba érzékletesen mondani találta: az összes illetékes hivatal és hivatalnok, egészen a legfelsőbb magaslatokig, húsz éve…
Vajon mi vesz rá egy ünnepelt sorozatsztárt arra, hogy világosítónak álljon egy filmforgatáson, s fizikai munkát végezzen? - teszi fel a kérdést a Story Online.
A Francia Filmnapok újdonságaként az idén díjnyertes rövidfilmekből álló füzér színesíti a hat nagyjátékfilmből álló programot - tájékoztatta Tamás Dorka sajtóreferens az MTI-t. A tizenkettedik alkalommal meghirdetett rendezvényt vidéken április 10-21., a fővárosban pedig április 17-20. között tartják. Az idén kilenc városban - Budapesten, Debrecenben, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon,…