2008. február 26. kedd

febr. 26
13:44
Vasarely-kiállítás Szegeden (Spa Trend Online)
Hazai családi- és magángyűjteményekben található Vasarely-művekből nyílt kamara-kiállítás kedden a szegedi Móra Ferenc Múzeumban; a tárlaton több olyan ritkaságot is bemutatnak, melyet Magyarországon még nem láthatott a közönség - közölte a közgyűjtemény képzőművészeti osztályának vezetője az MTI-vel.
febr. 26
14:13
Áprilisban indul az európai rádiók hálózata (Spa Trend Online)
Idén áprilisban kezdi meg műsorok együttes készítését és egyidejű sugárzását az európai rádiók hálózataként létrejött konzorcium, amelyhez eddig 13 EU-tagország 16 rádiója csatlakozott, 7 további pedig társult formában kapcsolódik.

2008. február 27. szerda

febr. 27
6:09
Rudolf Péter puzzle-ja az országról a Keleti pályaudvaron (Infostart)
Egyfajta befejezetlenséget, valamilyen köztes állapotot kerestem - mondta Rudolf Péter új darabjáról, a Keleti pályaudvarról az InfoRádiónak. A rendező szerint a darab történetei összeállnak egy egésszé, egy érzetté az országról.
febr. 27
9:51
Claudia nem tudja, milyen kivert kutyának lenni (Spa Trend Online)
Reggel csak úgy kutyafuttában esett szó a dohányzásról. Claudiáról az első mondata után tudni lehetett biztosan, hogy nem dohányzik. Nem mintha előítéletes lenne a dohányosokkal – szó sincs ilyesmiről, ő annál nyitottabb, értelmesebb és átlátóbb –, hanem nem igazán tudott érdemlegeseket kérdezni a témáról, hisz nem tudhatja, milyen hovatovább kivert kutyának lenni.
febr. 27
17:25
Már teljes a szegedi Picasso-tárlat (Spa Trend Online)
A Picasso-tárlat utolsó darabjai is megérkeztek szerdán a szegedi Regionális Összművészeti Központba (REÖK). Herczeg Tamás, az intézmény igazgatója az eseményen elmondta: a szombaton megnyíló kiállítás meglepetés-alkotásai a Ludwig házaspár aacheni gyűjteményéből valók. Peter és Irene Ludwig a Muskétás karddal című olajfestményt és a Bikaviadal nyolc tányéron című kerámiasorozatot bocsátotta a…

2008. február 28. csütörtök

febr. 28
5:07
Egy sztártragédia története 1.: "Borzalmas örökséget cipel" (Infostart)
Alighanem minden idők legnyilvánosabb és legdrámaibb összeomlása Britney Spears nevéhez fűződik. Az egykori pophercegnőből mára az elvonókúrák rendszeres látogatója, a gyermekei láthatási jogát elvesztő édesanya lett. De miként jutott veszített el mindent az egykori tinibálvány? Íme, egy bukás természetrajza.
febr. 28
5:27
Nem pornó, de lég durva (Spa Trend Online)
Nem pornó filmben ritkán látni olyan merész szeretkezési jeleneteket, mint a finom hangú hongkongi születésű filmrendező, Ang Lee legújabb filmjében. Ezek a merészen „képkimondó” jelenetek az Ellenséges vágyak című filmben azonban híjával vannak a leghalványabb provokatív szándéknak is. Őszinték, magafeledtek és szépek, amilyenek a valóságban a testi örömben egymásra találók mozdulatai és…
febr. 28
5:48
Bekapcsoltuk a tv-t (Spa Trend Online)
Aki még nem fedezte fel magának a Kulisszát, de kedveli az új, fiatal művészarcokat, az kockáztassa meg a kalandot. Tényleg kaland, ez az adás ugyanis kézen fogja a nézőt, és odaülteti harmadiknak a kérdező és a válaszoló mellé. Legutóbb Fassang László orgonista, Kokas Katalin hegedűművész és Lackfi János költő mellé lett meginvitálva a nyájas néző.
febr. 28
9:41
A legnagyobb ajándék: 725 darabos műgyűjteményt kaptak a galériák (Infostart)
Felajánlotta 725 darabból álló, 125 millió fontot (43,75 milliárd forintot) érő művészeti gyűjteményét egy brit műkedvelő, hogy a képeket mindenki megcsodálhassa.
febr. 28
11:31
Elképesztő nemzetközi eredményt ért el a Szépművészeti (Infostart)
A nemzetközi statisztikák alapján 2007-re a világ legvonzóbb múzeumai közé került a Szépművészeti Múzeum. A világ vezető művészeti szaklapja, a The Art Newspaper által összeállított statisztikák alapján a Szépművészetiben 2007-ben látható Van Gogh kiállítás kategóriájában a világ negyedik leglátogatottabb tárlata volt. Erről a múzeum tájékoztatta az InfoRádiót.
febr. 28
11:59
Különleges tárlatok a reneszánsz évre (Infostart)
Egyedülálló kiállítás-sorozat nyílik a következő hónapban négy intézményben a Reneszánsz Év - 2008 program keretében.
febr. 28
12:15
Az első gengszterhős és az Oscar-díjas olajmágnás a mozikban - videók (Infostart)
Ang Lee új filmje, Daniel Day-Lewis Oscar-díjas alakítása, és Brad Pitt mint Jesse James is szerepel a heti mozipremierek között.
febr. 28
15:28
Rekord áron kelhet el Claude Monet egyik festménye (Spa Trend Online)
Egyéni rekordot állíthat fel Claude Monet Vasúti híd Argenteuil-nél című festménye, amely május 6-án kerül kalapács alá a Christie,s árverésén. Argenteuil, amely a jómódú párizsi polgárság kedvenc csónakázási helye volt, az impresszionista festőknek köszönheti hírnevét. Claude Monet, aki házat bérelt a Szajnán átívelő vasúti híd közelében, 1873-74-ben festette meg a hídon épp áthaladó két…
febr. 28
15:34
Mátyás király öröksége (Spa Trend Online)
Mátyás király öröksége - Késő reneszánsz művészet Magyarországon a 16-17. században címmel kiállítás nyílik március 29-én a budapesti Magyar Nemzeti Galériában, ahol a sajtó képviselői csütörtökön bepillantást nyerhettek a restaurátorok munkájába.
febr. 28
18:23
Listázzák a magyar szellemi örökséget (Infostart)
Nemzeti lista készül Magyarország szellemi kulturális örökségéről. Az elemeket a helyi közösségek által leadott ajánlásokból választják majd ki.
febr. 28
18:48
Túl közönséges Alföldi új filmje? (Spa Trend Online)
Alföldi Róbert játékfilmje, a Nyugalom egyik jelenete miatt tett feljelentés ügyében feljelentés-kiegészítést rendelt el a XI.-XXIII. kerületi ügyészség - tudta meg az MTI a Legfőbb Ügyészség szóvivőjétől csütörtökön. Borbély Zoltán hozzátette: a teljesítéssel a XI. kerületi rendőrkapitányságot bízták meg. A feljelentés-kiegészítésre a rendőrségnek 15 nap áll rendelkezésére.

2008. február 29. péntek

febr. 29
7:03
Szemrevaló Német Filmfesztivál (Spa Trend Online)
Tizenegy új német alkotás szerepel a Szemrevaló Német Filmfesztivál programjában, amelyet március 5-től rendeznek meg három fővárosi helyszínen és három vidéki településen - tájékoztatta az eseményt szervező budapesti Goethe Intézet az MTI-t.
febr. 29
7:08
Hunyadi Mátyás, a király (Spa Trend Online)
Hunyadi Mátyás, a király címmel látható kiállítás március 19-től a Budapesti Történeti Múzeumban; a tárlat az uralkodót és udvarát állítja a középpontba, s olyan műtárgyakat is felvonultat, amelyek még sosem voltak láthatók Magyarországon - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
febr. 29
8:52
Három fotókiállítás nyílik jövő hétfőn a Mai Manó Házban (Spa Trend Online)
Három fotókiállítás nyílik jövő hétfőn a budapesti Mai Manó Házban: Hernád Gézának, a 26. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíjasának munkái mellett a Pécsi József fotográfiai ösztöndíjasok alkotásait és Balla Demeter munkáit is láthatják az érdeklődők - tájékoztatta az intézmény az MTI-t. Hernád Gézának, a Magyar Hírlap fotóriporterének Búcsú Lipótmezőtől című sorozatát április 6-ig nézhetik meg a…
febr. 29
12:58
Film készül Szabó Magda egyik regényéből (Spa Trend Online)
Szabó István Oscar-díjas rendező filmet készít a tavaly elhunyt Szabó Magda önéletrajzi ihletésű, Az ajtó című regényéből; a forgatást valószínűleg 2009 szeptemberében kezdik el - közölte Hábermann Jenő producer pénteken az MTI-vel.
febr. 29
19:18
Hiller István támogatást kért a pécsi Fidesz-KDNP frakció vezetőjétől (Spa Trend Online)
A pécsi közgyűlés ellenzéki Fidesz-KDNP frakció támogatását kérte a képviselőcsoport vezetőjétől a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program művészeti tanácsának munkájához Hiller István, aki erről pénteken, Páva Zsolttal folytatott megbeszélését követően beszélt újságíróknak.

2008. március 1. szombat

márc. 1
6:53
Don Carlos a Bárkában, Alföldi Róbert rendezésében (Spa Trend Online)
Schiller Don Carlos című művét mutatják be márcis 21-én a budapesti Bárka Színházban - tájékoztatta a teátrum munkatársa, Kovács Krisztián az MTI-t. A darabot az eddigi igazgató, a Nemzeti Színház élére július 1-jével kinevezett Alföldi Róbert rendezi. Az előadásban, II. Fülöp király szerepében fellép a Bárka Színház új vezetője, Seress Zoltán.
márc. 1
10:40
Beatrix hozománya (Spa Trend Online)
Magyarországon először tekinthetők meg az Iparművészeti Múzeum március 25-én nyíló tárlatán a Hunyadi Mátyás és Aragóniai Beatrix címereivel díszített úgynevezett Corvin-tálak, amelyeket szakértők a 15. századi majolikaművészet csúcspontjának tekintenek - tájékoztatta a Reneszánsz Programiroda az MTI-t.
márc. 1
10:51
Hölgyek palettával (Spa Trend Online)
Különleges tárlatvezetéssel kedveskedik látogatónak március nyolcadikán, nőnapon a Magyar Nemzeti Múzeum. A múzeum két időszaki kiállítása - a Hölgyek palettával és a Rejtett ritkaságaink 4. - Családi ezüst című - szorosan kapcsolódik a hölgyekhez, ez adta az ötletet, hogy a nőnapon ingyenes tárlatvezetéssel lepjék meg a látogatókat, akik nem csak nők lehetnek - tudta meg a távirati iroda.
márc. 1
13:24
Keleti Éva fotóművész szerettei és a múlt (Spa Trend Online)
Mint a mesék kezdő szavai, Volt egyszer... címmel mutat be mintegy 50 év anyagából válogatást Keleti Éva fotóművész a budai Társalgó Galériában. A 90 darab fekete-fehér fotó Keleti Éva három szerelmét tükrözi: legnagyobb szereleme a tánc, az egyik képen a korszak primabalerinája, Lakatos Gabriella szinte úszik a levegőben, A csodálatos mandarin-fotón Róna Viktor a levegőből lecsapni készülő…

2008. március 2. vasárnap

márc. 2
9:49
"Megható, hogy nemzeti kincsnek neveznek - de innen már nincs tovább felfelé" (Infostart)
Nagy sikerrel vetítik Nagy-Britanniában Stephen Fry legújabb sorozatát, Az igazak ügyvédjét. A sorozat második évadja most jelent meg DVD-n, ebből az alkalomból csinált interjút a lap az egyik legnépszerűbb brit komikus-rendező-színésszel, aki egy különös tengerparti falu, Northfolk jogtanácsosát játssza. A sorozat a Hallmark csatornán is látható.
márc. 2
16:24
Elhunyt Pesovár Ernő (Infostart)
Életének 82. évében elhunyt Pesovár Ernő, a néprajztudományok kandidátusa, Kossuth-díjas táncfolklorista, koreográfus - közölte a Hagyományok Háza vasárnap. Temetéséről később intézkednek.
márc. 2
19:30
Meghalt Szegedi Molnár Géza (Infostart)
Hosszú betegség után, 68 éves korában szombaton meghalt Szegedi Molnár Géza előadóművész, aki 1985-ben Ausztriában, a schwechati repülőtéren egy izraeli fellépésre utazva arab terrortámadás kereszttüzébe került - közölte a család.
márc. 2
20:01
Meghalt Szegedi Molnár Géza előadóművész (Spa Trend Online)
Hosszú betegség után, 68 éves korában szombaton meghalt Szegedi Molnár Géza előadóművész, aki 1985-ben Ausztriában, a schwechati repülőtéren egy izraeli fellépésre utazva arab terrortámadás kereszttüzébe került - tájékoztatta a család vasárnap este az MTI-t.

2008. március 3. hétfő

márc. 3
11:13
Elhunyt Jeff Healey (Spa Trend Online)
Egy "öreg" műfajban rendkívül fiatalon berobbanó, nagyszerű blues- és rockgitárostól, énekestől és zeneszerzőtől, Jeff Healeytől búcsúzik a zenészvilág és nagy számú rajongótábora. A világtalan zenész hétfőre virradóra rákbetegségben hunyt el, március végén lett volna 42 esztendős.
márc. 3
19:09
Meghalt Giuseppe di Stefano (Spa Trend Online)
Nyolvanhat éves korában hétfőn Milánóban elhunyt Giuseppe di Stefano olasz tenor - jelentette be a Studio Musica olasz ügynökség.
márc. 3
20:22
Rejtélyek a magyar múltból (Spa Trend Online)
Ki volt Mátyás király törvénytelen gyermekének, Corvin Jánosnak az édesanyja, miért volt botrányos Mátyás özvegyének, Beatrixnek és II. Ulászló királynak a házassága, mivel érdemelte ki a hercegi rangot gróf Estrerházy Pál nádor? - ezekre és a történelem más titkaira derül fény Bánó Attila Rejtélyek a magyar múltból című művéből.
márc. 3
20:48
Rövidesen újra láthatók a megkerült Munch-képek (Spa Trend Online)
Májustól újra kiállítják Oslóban Edvard Munch két ellopott, majd megkerült festményét.
márc. 3
21:10
Lezuhant egy ENSZ-alkalmazottakat szállító helikopter (Spa Trend Online)
Lezuhant egy ENSZ-alkalmazottakat szállító helikopter Nepálban. A balesetben tízen meghaltak - közölte a rendőrség és a repülőtér illetékesei.

2008. március 4. kedd

márc. 4
5:33
Japán, svájci és magyar művészek hoznak létre virtuális épületet a Velencei Építészeti Biennáléra (Spa Trend Online)
Egy japán-svájci-magyar építész-képzőművész csapat, a doubleNegatives Architecture építheti meg a 11. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonja kiállítását. A Corpora című projekt keretében virtuális épületet emelnek nemzeti pavilonunk fölé, melyet a látogatók és a környezeti viszonyok folyamatosan alakítanak. A világ legnagyobb presztizsű építészeti seregszemléje szeptemberben nyitja meg…
márc. 4
7:16
Babaházak a szentendrei Skanzenben (Spa Trend Online)
"Három a kislány - Babaházak" címmel egyedülálló kiállítás készül a Szentendrei Szabadtéri Múzeumban a Reneszánsz Év 2008 rendezvényeihez csatlakozva - tájékoztatta a Reneszánsz Programiroda közleményben az MTI-t.
márc. 4
11:59
Breakdance népzenére (Infostart)
Népzene és break? - a Zuboly együttes rácáfol azokra, akik azt hiszik, léteznek összeegyeztethetetlen stílusok. Pénteken a Cökxpôn Ambientben koncertezik a Magyarország legnépiesebb kocsmazenekarának nevezett csapat.
márc. 4
21:30
Életek éneke: zseniális zenészek, igaz emberek a filmvásznon (Infostart)
Bereczki Csaba Életek éneke című filmjének díszbemutatója lesz szerda este az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.
márc. 4
21:36
A Fókusz teljesen jelentéktelen dolgokat ad el úgy, mintha valamik volnának (Spa Trend Online)
Mindig nagy tisztelettel adóztam a Fókusz című műsornak. Hiszen kétségkívül kell ahhoz valamiféle tehetség, hogy teljesen jelentéktelen dolgokat úgy adjunk el, mintha azok valamik volnának. Például a hétfői adásban bemutattak egy videót, ahol Fenyő Iván - a Bőrnyakúak forgatásakor - nem is különösebben szalonképtelen megjegyzéseket tesz barátjával egy - talán pornófilm - nézése közben. Mesterségük…
márc. 4
22:03
Ön is ünnepelheti a frankofóniát! (Infostart)
Egy hónapig tartó kulturális programsorozat, a Frankofónia Ünnepe kezdődik szerdán a Francia Intézetben.

2008. március 5. szerda

márc. 5
5:39
Szemrevaló német filmeket vetít az Örökmozgó és a Művész (Infostart)
Szemrevaló címmel tizenharmadik alkalommal szervez vetítéssorozatot új, kortárs német filmekből a Goethe Intézet. Az Örökmozgóban és a Művész moziban vetített, többségében fesztiváldíjas alkotásokat március 5-e és 21-e között tekinthetik meg az érdeklődők.
márc. 5
16:20
A Sex Pistols is jön a Szigetre (Spa Trend Online)
Biztossá vált, hogy az idei Szigeten fellép a legendás Sex Pistols együttes, amely először a koncertet Magyarországon; mostanra igent mondott a szervezőknek a Kaiser Chiefs, Róisín Murphy, valamint Lauren Harris is - közölte Vető Viktória, a fesztivál sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.
márc. 5
19:34
Kaposvári színház: Szita választott, Schwajda ismerkedik, Znamenák pályázik (Spa Trend Online)
Znamenák István, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgató-főrendezője attól függetlenül beadja a pályázatát a direktori posztra, hogy Szita Károly polgármester felkérte Schwajda György író-dramaturg-rendezőt, vegyen részt a „versenyben”. Mohácsi János vezető rendező, bár valószínűleg csatlakozik Znamenák pályázatához, elmondta, nem sok kedve van egy „bábszínházban asszisztálni”.

2008. március 6. csütörtök

márc. 6
15:04
Picassó számára kétféle nő létezett: Istennő, és lábtörlő (Spa Trend Online)
Nőnapi meglepetéssel várja látogatóit szombaton a szegedi Reök-palota: délután a párjukkal érkező hölgyek ingyenesen csodálhatják meg a Picasso és a nemzetközi avantgárd című tárlatot. "Számomra kétféle nő létezik: Istennő, és lábtörlő" - vallotta Pablo Picasso. Ennek szellemében a nemzetközi nőnap apropóján, azok az urak, akik partnerüket istennőként tisztelik, képzőművészeti csemegével lephetik…
márc. 6
15:10
Egy sikeres kiállítás újabb állomása (Spa Trend Online)
Május elejétől Esztergomban vendégeskedik az országot járó Munkácsy-kiállítás; a régi Vármegyeházán a Pákh-gyűjtemény képei mellett látható lesz a szeged-csanádi püspökség gyűjteményéből Munkácsy "Corpus" című alkotása is, melyet a nyilvánosság eddig kevéssé ismerhetett - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
márc. 6
16:20
Kismesterekre hajt a BÁV (Spa Trend Online)
Elképzelhető, hogy rövidesen nevet vált Magyarország egyik legnagyobb, legrégibb, évtizedekig egyeduralkodó műkereskedelmi, árverező cége. A BÁV a 90-es években, amikor új szereplők jelentek meg ezeken a területeken, elvesztette vezető pozícióját, s ezt azóta sem tudta visszaszerezni. Új stratégiával, átalakításokkal, és esetleg új névvel próbál megújulni.
márc. 6
18:46
Magyar filmek Clevelandben, Mumbaiban és Szófiában (Spa Trend Online)
A következő napokban az Egyesült Államok, India és Bulgária vezető filmfesztiváljain mutatkoznak be magyar mozgóképek; a clevelandi, a mumbai és a szófiai seregszemléken olyan rendezők alkotásait láthatja a közönség, mint Bollók Csaba, Elek Judit, Szabó István, Török Ferenc, Szász János és Tarr Béla - tájékoztatta a Magyar Filmunió csütörtökön az MTI-t.
márc. 6
21:47
Magyarországra jött a négyszeres Oscar-díjas (Infostart)
A négy Oscar-díjat nyert Nem vénnek való vidék című thriller, és egy többszörös közönségdíjas dán vígjáték, az Ádám almái is ezen a héten kerül a magyar mozikba.

2008. március 7. péntek

márc. 7
6:51
Az 1948-as évet felidéző filmek az Örökmozgóban (Spa Trend Online)
Fordulóévek a 20. században címmel a budapesti Örökmozgó Filmmúzeum az 1948-as évhez kapcsolódó fontos történelmi, kulturális eseményeket felidéző filmeket vetít márciusban - tájékoztatta a programsorozatot szervező Magyar Nemzeti Filmarchívum az MTI-t.
márc. 7
7:30
A fény harcosának kézikönyve (Spa Trend Online)
A fény harcosának kézikönyve címmel újabb Coelho-kötetet jelentet meg a napokban az Athenaeum Kiadó, de a világhírű brazil származású írónak ez az alkotása merőben eltér eddigi regényeitől - közölte a könyves műhely az MTI-vel.

Keresés