A világon először a magyar moziközönség láthatja az amerikaimagyar koprodukcióban készült Immigrants Jóska menni Amerika című egész estés rajzfilmet, amely mától a mozikban látható. Az Egyesült Államokban élő és dolgozó Csupó Gábor rendező nevét a Simpson család világhíre tette világszerte ismertté.
Mindenszentekkor a katolikus egyház tanítása szerint azokról a szentekről emlékezünk meg, akik személy szerint nem szerepelnek a naptárban. Az utóbbi két században szinte teljesen összekapcsolódott a halottak napjával, ráadásul az angolszász eredetű halloween is jelen van, amely egyre erőteljesebben tör be a magyar szokásokba.
Kovács Ildikó bábrendező címmel jelent meg a januárban elhunyt bábművész pályáját bemutató kötet; a kiadványt az alkotó emlékére rendezett délutánon mutatták be csütörtökön Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahol bábelőadások és kiállítás is várta az érdeklődőket.
E sorok írójában Beugró függőség alakult ki. Ennek csak részben oka, hogy a színészi helyzetgyakorlat zseniális találmány, különféle önképzőkörök tagjaként hajdanán magam is részt vettem hasonlókban és belülről is tapasztalhatta, milyen szellemi izgalmat jelent egy-egy jelenet kialakítása az adott pillanatban. Szintén csak részben magyarázat a kóros jelenségre, hogy a közreműködő színészek…
Október 30-tól vetítik a mozik Csupó Gábor filmrendező Immigrants - Jóska menni Amerika című animációs filmjét - ez egyben az alkotás világpremierje. A rendező, aki a következő, élő szereplős alkotását is Magyarországon tervezi bemutatni, az InfoRádiónak mesélt arról is, bevándorlóként milyen tapasztalatokat élt meg, és hogyan valósult meg számára az amerikai álom.
A Magyar Távirati Iroda sosem látott fényképei, magyar tudósok és művészek által készített fotográfiák, és első alkalommal közép-kelet európai művészek alkotásai is szerepelnek novemberben a Fotóhónap 2008 - Dialógus programsorozat kiállításain. Az eseménysorozat központi kiállítása november 5-én nyílik a VAM Design Centerben, de a rendezvényhez több mint 50 más tárlat is kapcsolódik.
A brit mozik a londoni királyi bemutató után péntektől játsszák az új James Bond filmet, a magyarul Quantum csendje címet kapott részt. A film folytatja a legutóbbi Bond-film hagyományát, nyers, komor hangulatú, a jellemek és a motiváció pedig fontosabb, mint a külsőségek.
Három szimfonikus alkotás kapott helyet Balassa Sándor most megjelent szerzői lemezén: az Utazások Biharban, A cívisek városa és A lovagi erények dicsérete a felvételen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában, Medveczky Ádám vezényletével hallható.
A brit Jethro Tull Ian Anderson énekes és fuvolás vezetésével hétfőn Debrecenben, a Főnix Csarnokban, kedden Budapesten a Körcsarnokban koncertezik. A fennállásának 40. évfordulóját ünneplő együttes jubileumi világkörüli turnéja keretében érkezik Magyarországra, várhatóan vasárnap este.