Nincs abban semmi kifogásolnivaló, ha a Magyar Televízió megünnepli félszázados születésnapját. Szép a Millenárison felállított televíziótörténeti kiállítás. Hangulatos dolog a technikatörténeti matuzsálemek közül bejelentkezni néhanapján. Bár nem biztos, hogy a kissé önreklámos kampánynak épp a hírműfajt kell a nosztalgia dicsfényével bevonni. Ennek ellenére a retro híradó, köszönhetően a hajdani…
A Dzsingisz kán és a birodalom örököse kiállítás megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Német tudósok által mongol múzeumokból összeállított, a törökök és franciák által kiegészített tárlatért százezer dollár kölcsönzési díjat fizetünk Mongóliának. De látva a hun textíliákat, türk kagáni koronát, mongol páncélokat, kínai Buddha szobrokat, és az utolsó mongol kán színarany ruháját, biztosak vagyunk…
Még a nyáron árverésre bocsátják a reneszánsz művészeti egyik legkiemelkedőbb festőjének egyik alkotását. A szakemberek szerint a Raffaello-festményért akár 15 millió fontot, azaz 5 és fél milliárd forintnak megfelelő összeget is ajánlhatnak a vevők.
Sharon Stone-tól Gérard Depardieu-ig, Pedro Almodóvártól Faye Dunaway-ig, Claudia Cardinálétől Andy Mac Dowellig a sztáripar nagyjai, Cannes szerelmesei csak úgy tolongtak a hatvanadik fesztivál születésnapi partiján. Az álomcsapat elnevezést érdemelte ki a világ harminchárom jeles rendezője. A Mindenki a maga moziját című két órás, 3-3 perces jubileumi szkeccsfilm alkotóit méltán övezte…
Tizenkét kiállításmegnyitót, három koncertet, két könyvpremiert, négy új üzlet megnyitását és számos más programot kínál május 24-én a negyedik Műgyűjtők éjszakája, a budapesti galériás negyedben.
És lehet is, merthogy, szerintem, van miért. Az történt ugyanis a hétvégén, hogy a két vezető hazai aukciósház egyike, a Kieselbach Galéria megrendezte már jó ideje beharangozott első önálló fotóárverését, s azon a fénykép, mint műtárgy elismertetéséért már egy ideje több-kevesebb sikerrel zajló történetben nem akármilyen kiemelkedő - és egyben a folytatást illetően is bizakodásra okot adó -…
Egy évig nem vállal filmszerepet Angelina Jolie, hogy minden idejét a családjával tölthesse. Különösen arra akar gondot fordítani, hogy újonnan örökbe fogadott fiát, Paxot összeszoktassa a többiekkel.
Tizedik alkalommal rendezik meg szerdától szombatig Veszprémben a Tánc Fesztiválját, mely Országos és Nemzetközi Kortárs Összmuvészeti Találkozó is egyben.
A Karib-Tenger Kalózai - A Világ Végén című, Gore Verbinski rendezte amerikai kalandfilm világpremierje Tokióban volt szerdán, s a film május 24-én kerül mozikba a világ minden táján, így Magyarországon is. A Karib-Tenger Kalózai 3. részének vetítése előtt a főkalózt alakító Johnny Depp úgy nyilatkozott: szívesen részt venne még egy rész elkészítésében.
Vegyesen fogadták az újságírók kedd este a premier előtti sajtóvetítésen a tizenkilenc év után a hivatalos versenyprogramba meghívást kapott magyar filmet, Tarr Béla A londoni férfi című alkotását a 60. Cannes-i Fesztiválon. A 2 óra 12 perces fekete-fehér alkotás bemutatója alatt megközelítőleg kétszázan hagyták el a termet, a végén ketten-hárman fütyültek, ugyanennyien bravóztak, a többség…
Az elhanyagolt filmekért küzd Martin Scorsese. A rendező a cannes-i filmfesztiválon jelentette be: létrehozott egy olyan szervezetet, amely a külföldi alkotások megmentéséért dolgozik.
Valószínűleg a világ legrégibb fényképezőgépét árverezik el május 26-án a bécsi Westlicht galériában. A gépet 1839-ben készítették a párizsi Suse-testvérek és eddig láthatatlan mítosz volt. Létezése csak a korabeli reklámreferenciákból volt ismert, nemrég azonban felbukkant egy müncheni polgárhoz kerülve - írta az El País. A galéria igazgatója, aki reméli, hogy a gép magas áron kel el, valóságos…
Vegyes fogadtatásban volt része Tarr Béla Londoni férfi című filmjének a Cannes-i premieren: a vetítés alatt sokan elhagyták a termet, akik viszont végig maradtak, megtapsolták az alkotókat - mondta Dudás Viktor filmkritikus.
A börtönkönyvtárból a fogvatartottak a leginkább Márai Sándor-, Wass Albert- és József Attila-köteteket kölcsönöznek - mondta a Budapesti Fegyház és Börtönben könyvtárosként dolgozó egyik elítélt. A neve elhallgatását kérő könyvtáros azután nyilatkozott, hogy a helyszínen sajtótájékoztatón számoltak be arról: a büntetés-végrehajtási intézetek könyvtárainak állománya a Nemzeti Kulturális Alap (NKA)…
Színvonalas, zenére fókuszáló koncertet adott a nyolcvanas évek egyik legnagyobb pop ikonja és ügyeletes szépfiúja, George Michael szerda este a majdnem teltházas Puskás Ferenc Stadionban. Magyar rajongói először és vélhetően utoljára hallhatták az énekest, aki profi session zenészekből és hat háttérénekesből álló csapatával kétszer egy órában felvonultatta gyönyörű balladáit és örökzölddé lett…
A Baranya megyei Palkonya viseli az idén az "Európa Kulturális Faluja" címet. A településen pünkösdkor programsorozat kezdődik, s júniustól októberig minden hónapban két falu küldöttsége vendégeskedik - közölte Hárságyi Balázs polgármester.
Különleges pop art-kiállítás nyílik ősszel a brit fővárosban. A tárlat tisztelgés a műfaj előtt, amely ötven évvel ezelőtt megteremtette a sztárkultuszt.
Akárhány nézőt is vonz, nagy öröm, hogy végre ismét megjelennek a képernyőn a színházi közvetítések. Legutóbb Békés Pál és Rozgonyi Ádám Szegény Lázár című darabját láthattuk az m2-n. A Budapesti Kamaraszínház parádés szereposztásban vitte színre a darabot Valló Péter rendezésében. Különösen jó volt újra látni a nemrégiben elhunyt Kaszás Attilát a címszerepben. A híres spanyol pikareszk mű, a…
Amy Winehouse brit énekesnő, Madonna, az Arctic Monkey brit együttes és a Magyarországon többször is járt, ugyancsak brit Peter Gabriel kapott egyebek között Ivor Novello-díjat. A legrangosabb brit zenei kitüntetést, amelyet a Zeneszerzők és Dalszövegírók Brit Akadémiája ítél oda, csütörtökön adták át ötvenkettedik alkalommal a londoni Grosvenor House Hotelban.
Két hét múlva kezdődik a Pécsi Országos Színházi Találkozó. A versenyprogramban idén is hét nagyszínházi és hét kamaraszínházi produkció küzd az évad legjobb előadása címért. A POSZT emellett a színházi szakma éves találkozója. A versenyprogramot az idén Dömölky János filmrendező állította össze.
A londoni férfi című film hosszú snittjeivel, kevés párbeszéddel, hipnotizáló folyamatos kameramozgással, karakteres arcokkal, világfájdalmas zenéjével a rendezésben magán hordozza Tarr Béla korábbi filmjeinek esztétikai jegyeit, de nem jelent nagy előrelépést - vélekedtek csütörtökön a kritikusok a nemzetközi sajtóban a 60. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott magyar…
Együtt szerepel majd Roger Moore és David Bowie az izalndi Gus Olafsson kalandfilmjében. A Cornelius Fly című film egy brit fiúról szól majd, aki elveszti a szüleit.
A nagyközönség szívébe és emlékezetébe már évtizedekkel ez előtt bevéste magát művészi teljesítményével Szabó Gyula, azonban ma a Magyar Csillagok Falán is otthagyta kézlenyomatát és aláírását a Nemzet Színésze. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művész az Erzsébet körút és a Király utca sarkán lévő étteremben "tenyerelt a masszába". Egyébként július 15-én lesz 77 éves. Az…
Az idén is közel félmillió zarándokot várnak szombaton a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, a székelyföldi településekről sokan már csütörtökön és pénteken gyalogosan nekivágtak a hosszú útnak. A csíksomlyói pünkösdi búcsú az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. Még őrzi a magyarság ősi Nagyasszony-tiszteletének, valamint nap- és holdkultuszának emlékét. Eredete egy…
Élet a halál után címmel egyiptomi régészeti ritkaságokat, a halotti kultusz emlékeit bemutató kiállítás nyílt pénteken Kaposváron, a Vasary Képtárban. Az egyiptomi ritkaságokat július 1-ig, a hét minden napján megnézhetik az érdeklődők.
Két nappal a 60. cannes-i fesztivál díjkiosztása előtt a fesztiválpalota folyosóján az újságírók már a filmek díjesélyeit latolgatták pénteken. A fesztiválközönség és a Screen című angol filmes magazin szerint is az eddig látottak alapján két film esélyes a fődíjra, az Arany Pálmára: a román Christian Mungiu Négy hónap, három hét, két nap című alkotása, amely a Ceausescu-rendszer idején játszódik…
Harminc éve mutatták be minden idők egyik legsikeresebb filmjét, a Csillagok Háborúját. Az évforduló alkalmából Los Angeles polgármestere ünnepnapot hirdetett, a rajongók a Csillagok Háborúja kongresszusára gyülekeznek, egy ausztrál férfit pedig földre tepert a rendőrség, mert valódi fegyvernek nézték a nála talált "lézerpisztolyt".
Cannes-ban Brad Pitt, George Clooney és több sztár részvételével tartották meg az Ocean's 13 bemutatóját. Hogy hogyan is zajlik egy ilyen díszbemutató a világ nyugati felén, arról Dudás Viktor filmkritikus számolt be az InfoRádióban.
Fosztogatási hullám indult vagy két éve hazánkban az őslénytani lelőhelyeken. Egyre nagyobb pénzek mozognak az illegális őskori leletek piacán. Magyarország tranzitállomás is az elsősorban Romániából, Erdélyből érkező jégkorszaki állatcsontok szállításában. Jelenleg még hiányzik az ásványok és őslénytani leletek értékét meghatározó és azok illegális feltárását, értékesítését ennek alapján büntető…
A kereskedelmi televíziók jól tudják, nem szabad a szegény magyar nézőt külpolitikával untatni. A TV2 különösen élen jár ebben. A Tényekben egy-két villanással elintézi a nemzetközi diplomáciai élet eseményeit, gondolván, a derék magyar mackónadrágos polgár úgy sem képes befogadni, ami széles e világban történt. Elemzések, hírmagyarázatok csak az elkapcsolók számát növelnék. Na meg persze…
A fővárosban és vidéken is rendeznek gyereknapi programokat a hétvégén. Budapesten a Kossuth téren, a Városligetben és a Millenárison várják a kicsiket és a nagyokat.
Második alkalommal rendezik meg az Országos Sztepptánc fesztivált szombaton a Budapest Bábszínházban. Most is azokra számítanak elsősorban, akik Magyarországon az amerikai sztepptánc iránt érdeklődnek. A rendezvény a Sztepptánc Világnapjához kötődik, amelyet a műfajalapító Bill "Bojangles" Robinson születésnapjához, 1878. május 25-höz kötnek.
A roma kultúra mutatkozik be június 4-től az Athe Sam! (Itt vagyunk!) elnevezésű összművészeti fesztiválon Budapesten, a Gödör Klubban, ahol kiállítások, filmvetítések, koncertek és színházi előadások várják a közönséget.
Életművének elismeréséül Arany Pálma díjat nyújtott át szombaton este a 69 éves Jane Fonda amerikai filmszínésznőnek Gilles Jacob, a cannes-i nemzetközi filmfesztivál elnöke. Ezt megelőzően a fesztivál bő hatvan esztendős történetében csak háromszor ítéltek oda díjat egy egész életmű elismeréseként - Alain Resnais és Gérard Oury francia rendezőknek, valamint Jeanne Moreau francia színésznőnek.
Életművének elismeréséül Arany Pálma díjat nyújtott át szombaton este a 69 éves Jane Fonda amerikai filmszínésznőnek Gilles Jacob, a cannes-i nemzetközi filmfesztivál elnöke. Ezt megelőzően a fesztivál bő hatvan esztendős történetében csak háromszor ítéltek oda díjat egy egész életmű elismeréseként - Alain Resnais és Gérard Oury francia rendezőknek, valamint Jeanne Moreau francia színésznőnek.
Jordán Tamás jövő év szeptemberétől - a most létrejövő - szombathelyi színház igazgatója lesz. A Nemzeti Színház éléről - mandátuma lejártával - távozó művész hangsúlyozza: nem menekül el a problémák elől, egyszerűen szüksége van új kihívásokra. Jordán Tamást egyébként most választották be a Halhatatlanok Társulatába.
Tarr Béla a 60. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott A londoni férfi című filmjét a forgalmazó cég, a Fortissimo Films a világ számos országába eladta, így a koprodukcióban részt vett Franciaország és Németország mellett többek között Nagy-Britanniában, a Benelux-államokban, Japánban, Portugáliában és Izraelben is hamarosan bemutatják az alkotást - mondta az Cannes-ban…
Etgar Keret izraeli rendező nyerte el vasárnap a hatvanadik cannes-i filmfesztiválon a legjobb első filmes rendezőnek járó Arany Kamera díjat Les méduses (A medúzák) című filmjével.
Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud Persepolis című animációs filmjének és Carlos Reygadas mexikói rendező Luz Silenciosa című alkotásának ítélték oda vasárnap holtversenyben a cannes-i filmfesztivál zsűrijének díját - jelentette be a zsűri elnöke, Stephen Frears.
Az amerikai Julian Schnabel rendezte francia film, A búvárharang és a pillangó (Le scaphandre et le papillon) nyerte el vasárnap a legjobb rendezés díját a hatvanadik cannes-i filmfesztiválon.
Fatih Akin német-török rendező Auf der anderen Seite (A másik oldalon) című filmjének ítélték oda a legjobb forgatókönyvért járó díjat vasárnap a hatvanadik cannes-i filmfesztiválon.
Dzseon Do Jeon dél-koreai színésznő nyerte el vasárnap a hatvanadik cannes-i filmfesztiválon a legjobb női alakításért járó díjat Li Csang Dong dél-koreai rendező Secret Sunshine (Titkos napsütés) című filmjében mutatott teljesítményével.
A cannes-i filmfesztivál 60. születésnap alkalmából kiadott különdíjat az amerikai Gus Van Sant kapta, aki a "Paranoid Park" című filmjével versenyzett az idén. Van Sant 2003-ban "Elephant" című filmjével elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban.