A forradalmak lényegi kérdéseit és megjelenési formáit vizsgálja a Műcsarnok csütörtökön nyílt !FORRADALOM? című kiállítása, a tüntetések, spontán megnyilvánulások, a média, a nyilvánosság és azok szimbolikus megjelenésének szerepét.
Kiállítással, könyvbemutatóval és filmvetítéssel emlékeznek meg csütörtökön a 60 évvel ezelőtti magyar-csehszlovák lakosságcseréről a Terror Háza múzeumban, amelynek során mintegy 90 ezer magyart űztek el lakóhelyükről. Schmidt Mária, az intézmény igazgatója szerint csak úgy tudunk Európa egyenrangú polgárai lenni, ha a hagyjuk, hogy a múlt történelemmé váljon; épp ezért szomorú, hogy a szlovák…
A magyar televíziózás 50. évfordulójának alkalmából Baló György, Heltai Péter, Körmendy-Ékes Judit és Pléh Csaba 143 közéleti szereplőt, művészt, sportolót és tudóst kérdezett meg arról, hogy milyen televíziót szeretnének. A válaszokból született: "A mi televíziónk" című könyv - mondta az InfoRádiónak Heltai Péter, a kötet főszerkesztője.
Mintegy 70 múzeum közel 400 programmal várja a látogatókat és a szakembereket a Múzeumok Őszi Fesztiválján - közölte a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ igazgatója. Káldy Mária hozzátette: a hat héten át tartó rendezvény október elsején kezdődik.
Újabban a mobiltelefonos szerzők ostromolják az írói népszerűségi listákat. Legalábbis Japánban, ahol a telefonokra szerelhető kütyük széles tárházával találkozhatunk.
Szélesi Sándort választotta Európa legjobb tudományos-fantasztikus írójának az Európai Science Fiction Társaság (ESFS), amely egy másik magyar alkotót is kitüntetett az ígéretes kezdő szerzőknek járó elismerésével - közölte a Graal Könyvek kiadó.
Kerékbe törve címmel október 2-án mutatják be a Millenáris Teátrumban Vincze Zoltán új dokumentumfilmjét, amely a balesetben lebénultak életéről, rehabilitációjáról és a társadalmi toleranciáról szól. A rendező hat éve maga is mozgáskorlátozott.
Nagy divat mostanság üzengetni sajtóban, még a sajtó is üzenget egymásnak. Többnyire persze a különböző szekértáborokhoz köthető médiumok közvetítik általában a politikusok üzeneteit. A köztévé most új utakat nyit, korszerűsíti ezt a már elavult struktúrát és csatornán belül ad hírt és cáfolatot egyben.
Én figyeltem, tényleg kíváncsi voltam, mit tud újat mondani Frei Tamás a "tinisztárságról", a példaképet utánzó fiatalokról, s arról, hogy a tizenévesek mind-mind híresek szeretnének lenni. Már magában a témában sem hiszek, mármint abban, hogy újat lehetne mondani benne, de hátha. Azután meg mégsem. A riporter valami olyat csinált szerdai műsorába, ami egy városi televízióban állta volna csak meg…
Nemzetközi szereposztásban, grúz, olasz, brazil, amerikai és lengyel szólistákkal mutatják be szombat este Verdi A végzet hatalma című operájának félig szcenírozott előadását a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Bélyeges és monogramos téglák, tetőcserepek, a városi téglagyártáshoz kapcsolódó térképek, felvételek, korabeli dokumentumok láthatók azon a kiállításon, amely Miből épült Székesfehérvár címmel látható a Fejér megyei székhelyen.
Arany János A walesi bárdok című balladájának egyik díszkiadását ajándékozta a 100 éves Walesi Nemzeti Könyvtárnak Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója. A könyvritkaságot Takács Ildikó, a londoni Magyar Kulturális Intézet igazgatója adta át Andrew Green könyvtárigazgatónak. A kötet különlegessége, hogy mindössze 36 példány készült belőle.
Megjelent Umberto Eco olasz író új könyve, "A csúfság története". A Bompiani olasz kiadó által nyomtatott könyvet 27 nyelvre lefordítják. A 456 oldalas mű négy évvel Eco legutóbbi sikere, "A szépség története" után jelenik meg. A 75 éves nagy képzettségű irodalmár új könyvében számos fejezetben foglalkozik a csúfság különböző aspektusaival és a fogalom történelmi kialakulásával.
A Pál utcai fiúk című regény einstand jelenetét ábrázolja Szanyi Péter ötalakos szoborcsoportja, amelyet pénteken avattak fel a VII. kerületi Práter utcában Budapesten. A szobrászművész alkotása, amelyen Nemecsek és két társa golyózik, a Pásztor fivérek pedig néhány lépés távolságból fenyegetően nézik őket, a Práter utcai iskola épületének egyik kiszögellésében áll. A bronzból öntött kompozíciót a…
Szombathely közgyűlése megalapította a Weöres Sándor Színházat, amelynek igazgatói posztját Jordán Tamás, a Nemzeti Színház jelenlegi főigazgatója tölti majd be.
Öt álarcos, húszas éveiben járó, késekkel felfegyverkezett betörő hatolt be Francis Ford Coppola Buenos Aires-i rezidenciájára és elrabolta az amerikai filmrendező személyi számítógépét, benne a Matt Dillonnal jövőre forgatandó Tetro című új filmje forgatókönyvével, valamint a rendező számára becses számtalan egyéb adattal, írással, fotóval, archívummal.
Quentin Tarantino Halálbiztos című thrillerének májusi premierje után a héten került a magyar mozikba Robert Rodriguez Terrorbolygó című horrorfilmje. A szerzőpáros a hollywoodi B-kategóriás filmek tiszteletére készítette el a két, egészestés filmet.
Nem mintha a korábbi hacacárék érdemlegesebbek lettek volna, de akkor mégsem a magyar köztelevízió égette magát vele. Most viszont igen. Gondolom, mint közügyet óhajtotta közvigasságként felvonultatni. Ehhez képest a Miss World Hungary elnevezésű szépségkirálynő-választás műsornak olyan volt, mint a slafrok ruhának. Finoman szólva.
Hagyományaihoz híven az idei évadot is új darabbal kezdi Pintér Béla és társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög című előadást hétfőn láthatják először az érdeklődők a Szkéné Színházban - tájékoztatta Matók Szilvia sajtóreferens az MTI-t.
Napokon belül szerte a világon, így Magyarországon is kapható lesz Mick Jagger legújabb válogatásalbuma, amelyhez kiadója DVD-t is ajánl. A lemez a nyáron Budapesten járt Rolling Stones frontemberének valamennyi szólóalbumáról válogat, lesznek közöttük eddig kiadatlan dalok is.
Afrikáért végzett humanitárius munkássága elismeréseként Szabadság Érmet (Liberty Medal) kapott a U2 énekese, Bono. A kitüntetést idősebb George Bush adta át Philadelphiában a 47 éves ír énekes-aktivistának.
Első ízben teljes egészében cseh nyelven is megjelent Franz Kafka, a prágai születésű neves osztrák író összes műve. Az elbeszéléseket és leveleket tartalmazó 13. kötet kinyomtatásával az egész mű cseh nyelvre fordítása befejeződött, 83 évvel az író halála után.
Elhunyt Lois Maxwell színésznő, aki 14 James Bond-filmben alakította az egyik kultikussá vált figurát, a főhős után hiába sóvárgó titkárnőt, Miss Moneypennyt. Ausztrál sajtójelentések szerint a kanadai származású színésznő 80 évesen, rákban halt meg szombaton a nyugat-ausztráliai Fremantle-ben.
Egy év után új lemezzel jelentkezik Bíró Eszter, (többek között) a Budapest Klezmer Bandből ismert énekesnő. Idén ősszel megjelenő, eddigi "legmerészebb" lemezét új formációjával, az EZTER-rel adja elő. A korongon modern hangszerelésben csendülnek fel a zsidó folklór dallamai, melyeket az énekesnő a világ legkülönbözőbb szegleteiből gyűjtött össze nyolc különböző nyelven.
Koltai Lajos az Este című filmjének bemutatójával megkezdődött a Moveast Nemzetközi Filmfesztivál Pécsett vasárnap. A Pécsi Filmünnep hagyományait folytató, szeptember 30. és október 7. között zajló seregszemlén 14 országból több mint 100 film várja a nézőket a baranyai megyeszékhelyen.
Várakozáson felül, minden értelemben elegáns volt az Ilyenek voltunk! - 10 éves a TV2 című műsor. Igényes és okos döntés volt Jakupcsek Gabriellára bízni az est vezetését. Jakupcsek a reggeli műsorokban igazán magára talált, s ennek minden jó következményét (gyors észjárás, játékosság, finom humor, felkészültség, ízlés, figyelmesség, stb.) magával hozta.