Andy Burnham volt manchesteri polgármester, a kormányzó brit Munkáspárt új vezetője hétfőn átveszi a miniszterelnöki tisztséget is Keir Starmer leköszönő kormányfőtől
Borisz Nagyezsgyin ellenzéki politikus vasárnap bejelentette, hogy visszavonul a választási kampányból és nem indul a szeptemberi orosz parlamenti választásokon.
Zohran Mamdani szerint "aktív megbeszélések zajlanak a jogi osztályunkkal" azzal kapcsolatban, hogy joguk van-e letartóztatni az izraeli miniszterelnököt.
Andy Burnham hétfőn átveszi a brit miniszterelnöki tisztséget a leköszönő Keir Starmertől. A helyzetet Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense elemezte az InfoRádióban. Elmondta: irányváltás jöhet, hiszen eltávolodtak a választóktól, de nagy fordulat nem, hiszen az eddigieknél érzékelhetőbb módon végre kell hajtani a két évvel ezelőtti győztes mun
Egy új útvonalon próbáltak feljutni a pakisztáni Broad Peak 8501 méteres csúcsára, de az oxigénpalack nélkül mászó Klein Dávid éjjel 21.15-kor kénytelen volt visszafordulni, és megkezdte veszélyes ereszkedését.
Március közepe óta a legmagasabb szintre emelkedett az európai gázár, és meredeken emelkednek az olajárak a nemzetköz piacokon, a Brent nyersolaj hordónkénti ára több mint egy hónap után először haladta meg a 90 dollárt hétfő reggel.
A nyomozásokat az amerikai idegenrendészet egyik saját szerve végzi majd, és emiatt félő, hogy nem indítanak eljárásokat a törvénysértő ICE-ügynökök ellen.
Jelentős változások előtt áll az online kereskedelem, amely alapjaiban alakíthatja át a szlovákiai vásárlók szokásait is. Az Európai Unió új, egységes vámrendszere ugyanis komoly csapást mérhet a rendkívül népszerű kínai webáruházakra. A szlovákiai vásárlók csaknem 63 százaléka számít arra, hogy az új, 3 eurós díj miatt ritkábban rendel majd Kínábó
Két fiatal magyar túrázó sérült meg villámcsapásban vasárnap délután a Bécsi-Alpok vonulatának egyik legnépszerűbb tagján, a Rax nagy kiterjedésű fennsíkkal koronázott hegytömbjén.
Súlyos baleset érte a Bécsi-Alpokban túrázó két 25 éves magyar férfit vasárnap délután. A Rax hegytömbjén, mintegy 1800 méteres magasságban csapott be a villám a közvetlen közelükben. A heves zivatar miatt a mentőhelikopter nem tudott azonnal leszállni, így harminc hegyimentő gyalogosan hozta le a sérülteket a hegyről.
Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak, aki elfogadta Starmer lemondását. Immár Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Az Európai Unió 550 millió euróra bírságolta a kínai e-kereskedőt a jogellenes, nem biztonságos vagy hamisított termékekkel kapcsolatos magatartása miatt.
Andy Burnham hétfőn hivatalosan is Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, miután Keir Starmer átadta lemondását III. Károly királynak. Az új kormányfőnek azonnal komoly gazdasági és külpolitikai kihívásokkal kell szembenéznie.
Nagy-Britanniának hétfőtől új miniszterelnöke van. Andy Burnham első beszédében új gazdasági és politikai irányvonalat ígért, miközben a brit sajtó máris arról vitázik, miből lesz pénz a tervekre. Fel van adva neki a lecke, és ha nem jut hamar eredményre, gyorsan elpártolhatnak tőle a választók.
Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
Szigoríthatja az elektromos rollerek használatának szabályait Görögország. A kormány a fiatalokat érintő balesetek számának növekedése miatt nyújtott be új törvényjavaslatot.
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen a Hormuzi-szoroshoz szinte hasonló fontosságú Bab el-Mandeb tengeri átjáróban. A bejelentés fenyegeti Szaúd-Arábia napi 4-5 millió hordós nyersolaj-exportját. A gáz- és olajárak közben száguldanak felfelé.
Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok és más elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az óvodákban és az általános iskolákban. A kabinet szerint a szigorítás javítaná a tanulási környezetet, míg az ellenzék és a gyermekjogi ombudsman úgy véli, az iskolák már most is képesek saját szabályokat alkotni.
Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban – közölte hétfőn az Európai Bizottság.
Az Irán által támogatott jemeni hútik ezzel új frontot nyitnak az Egyesült Államok ellen az Irán elleni háborújában, és a fenyegetést a Perzsa-öbölön túlra, a globális energiaellátásra és kereskedelemre is kiterjesztik.
Nem politikai nézeteivel, hanem személyiségével hozhat változást a hétfőn beiktatott új brit miniszterelnök, Andy Burnham. Történelmi mélypontról kéne elmozdítania a brit baloldalt, és meg kell győznie a szavazókat, hogy ő valóban a nép embere, ahogy mondja. Türelmesek nem lesznek vele, miközben konkrét terveiről alig tudni valamit.
Olekszandr Szirszkij miatt kellett távoznia a közkedvelt védelmi miniszternek, Mihajlo Fedorovnak. A döntés miatt több ukrán nagyvárosban is az utcára mentek a tüntetők, és ennek eredményeként a nem túl népszerű Szirszkij is lapátra kerül.