2026. március 20. péntek

márc. 20
10:21
Külföldi teherhajókat ért dróntámadás Odessza megyében (Demokrata)
A légvédelem 133 drónt hatástalanított.
márc. 20
10:45
Kokain, ketamin és egyéb szerek: vesztésre áll Európa (Infostart)
A ketamin és a kokain továbbra is nagy mennyiségben érhető el Európában, miközben a kábítószerpiac ellenállónak bizonyul a piaci változásokkal szemben és az illegális drogáramlás valamennyi főbb szertípus esetében magas szinten maradt – derül ki az Európai Unió Kábítószer-ügynökségének (EUDA) a múlt évre vonatkozó jelentéséből.
márc. 20
10:57
Cukiságbomba lapult a repülőtér ajándékboltjában: emléktáblát akarnak állítani neki (Blikk)
Egy különös vendég keltett meglepetést a hobarti repülőtér ajándékboltjában, amikor egy élő ecsetfarkú oposszum bukkant fel a plüssállatok között. Az állat a játék kenguruk, dingók és tasmán ördögök társaságában rejtőzött el, és jelenléte nemcsak a személyzet, hanem a vásárlók körében is nagy derültséget keltett. Az eset szerda reggel történt, amik
márc. 20
11:09
Egyre több fiatal radikalizálódik Olaszországban (HírTV)
Legutóbb februárban tartóztattak le olyan kiskorút, aki hűséget esküdött az Iszlám Államnak, és ezt az interneten publikálta is.
márc. 20
11:15
Orbán Viktor: "marhaság" a Hormuzi-ügy, ehhez tengerpart és hadihajó is kellene (Infostart)
Tisztázta az esetleges iráni háborús segítségnyújtással kapcsolatban felmerült kérdéseket a miniszterelnök az uniós tagországok csütörtöki találkozója után.
márc. 20
11:15
Igazi oposszum bújt meg a plüssök közt egy reptéri ajándékboltban (444.hu)
Az ausztrál bozótfarkú oposszumot egy vásárló vette észre a tasmániai Hobart repülőtéren.
márc. 20
11:21
Váratlanul Bécsben szállt le az Eurowings Düsseldorfból Budapestre tartó járata (Blikk)
Technikai okokból megszakította útját és Bécsben landolt az Eurowings Düsseldorfból Budapestre tartó Airbus A320-as repülőgépe. A személyzet az osztrák légtérben jelezte az irányításnak a módosított útvonalat, majd eseménymentesen leszállt a schwechati repülőtéren.
márc. 20
11:21
Vészhelyzet egy Budapestre tartó utasszállítón, rejtélyes kényszerleszállás (Infostart)
Düsseldorfból Budapestre tartott, de az osztrák légtérben történt valami, ami miatt hirtelen leszállt Bécsben a gép.
márc. 20
11:33
Öt Nato-tag és Japán is beszáll a Hormuzi-folyosó biztonságának javításába (Blikk)
Bár a Hormuzi-szoros nem zárult le teljesen, a fegyvertelen kereskedelmi hajók áthaladása továbbra sem nevezhető biztonságosnak. Miközben hat gazdasági hatalom közös fellépéssel próbálja garantálni a szabad hajózást és az energiaáramlást, a gyakorlatban egyfajta válogatott forgalom alakult ki: Irán drón- és rakétatámadásai árnyékában csak bizonyos
márc. 20
11:33
London polgármestere szeretné, ha Nagy-Britannia minél előbb újracsatlakozna az EU-hoz (ATV)
A londoni polgármester szerint a kormányzó brit Munkáspárt következő választási programjának tartalmaznia kell Nagy-Britannia újbóli csatlakozását az Európai Unióhoz.
márc. 20
11:45
Teherán: likvidálták az Iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét is (Infostart)
Ali Mohammed Naini egy ellene irányuló, célzott légicsapásban vesztette életét.
márc. 20
11:45
Izrael légicsapással megölte az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét (Demokrata)
Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét – jelentette a hadsereg pénteken.
márc. 20
12:03
Dögönyözések, szurkálások és trancsírozási kísérletek ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett (HírTV)
Többek között a fentiekkel kommentálta Orbán Viktor a csütörtöki EU csúcson történteket. Összeállításunkban a miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóját teljes terjedelmében adjuk közre.
márc. 20
12:09
Meghalt Umberto Bossi, az olasz Liga atyja (Infostart)
Az 1990-es évek meghatározó olasz jobboldali politikusa 84 éves volt.
márc. 20
12:09
Támadnak az amerikaiak (Demokrata)
Az amerikai haditengerészet hadihajókkal kísérné át a kereskedelmi flottákat a Perzsa-öbölbe vezető szoroson.
márc. 20
12:33
Szijjártó Péter: a migráció esetében is a jó megoldást választottuk, ez történik Ukrajna esetében is (Infostart)
A kettővel ezelőtti német kancellár ugyanúgy volt kiakadva Magyarországra a migráció miatt, mint most Friedrich Merz Ukrajna miatt, azonban a magyaroknak volt igaza egy évtizeddel ezelőtt is amikor a nyomásnak ellenálltunk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
márc. 20
12:39
Ursula von der Leyen arról nyilatkozott, hogy teljesíteni fogják az Ukrajnának tett ígéretüket (HírTV)
Az EU csúcson a szokásosnál is többet foglalkoztak Orbán Viktor vétójával.
márc. 20
12:45
Kim Dzsongun lánya egy tank volánja mögött tűnt fel (Infostart)
Egyre többször tűnik fel az észak-koreai diktátor mellett tinédzser lánya is, akivel kapcsolatban rebesgetik, hogy ő lehet majd Kim Dzsongun utódja. Ezúttal egy harckocsit vezetve fotózták le apja és több magas rangú katonatiszt társaságában.
márc. 20
12:45
Egy bénult és indulatoktól sem mentes EU-csúcson vagyunk túl (HírTV)
Érdemi megállapodások nélkül zárult az Európai Unió állam- és kormányfőinek legutóbbi brüsszeli csúcstalálkozója.
márc. 20
13:09
Harckocsit vezet és a géppuskával is jól bánik a rettegett észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya (Blikk)
Más fiatal hölgyek az ő korában általában a tinédzserek gondtalan életét élik, de nem úgy a hírhedt koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya. A kommunista ország rakétaprogramjáért is felelős Kim Dzsue most egy katonai gyakorlaton vett részt teljhatalmú édesapja társaságában.
márc. 20
13:09
Ilyen se volt még: az iráni légvédelem leszedte az amerikaiak legyőzhetetlennek hitt vadászgépét (Infostart)
Kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani egy amerikai F-35-ös lopakodó harci repülő, miután találatot kapott Irán felett.
márc. 20
13:09
Orbán Balázs szerint egyértelművé vált, hogy a Facebook beavatkozik a magyar választásokba (HírTV)
A miniszterelnök politikai igazgatója arról is beszélt, hogy korábban már más választást is bizonyítottan befolyásoltak.
márc. 20
13:09
A betegeknek kell kifizetniük a mentő és az orvosi ügyelet díját (Demokrata)
Az első fizetési felszólításokat már március 30-án kiküldik az érintett betegeknek.
márc. 20
13:15
Az olasz Liga szerint fel kell oldani a szankciókat (HírTV)
Az olasz Liga főtitkára szerint azonnal vissza kell térni az orosz energiahordozókhoz, mert globális válságot okozott az iráni háború.
márc. 20
13:21
"Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus" – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni (Infostart)
"Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen" – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonság
márc. 20
13:21
Harckocsit vezet és a géppuskával is jól bánik a rettegett észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya (Blikk)
Más fiatal hölgyek az ő korában általában a tinédzserek gondtalan életét élik, de nem úgy a hírhedt koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya. A kommunista ország rakétaprogramjáért is felelős Kim Dzsue most egy katonai gyakorlaton vett részt teljhatalmú édesapja társaságában.
márc. 20
13:45
Orbán Viktor: Simfelnek minket, közben Európa sufni energiadiplomáciát folytat (ATV)
Simfelik Magyarországot, miközben megy a sufni energiadiplomácia – Orbán keményen nekiment az EU-nak.
márc. 20
13:45
Az unió fullra járatja a klímaidiotizmust (Demokrata)
Az amerikai vezetés már tavaly decemberben kérte a metánra vonatkozó előírások enyhítését.
márc. 20
13:51
Egy francia tengerész futóapplikációja árulta el a Charles de Gaulle hordozó pontos helyét a Földközi-tengeren (Telex)
A katona profilja nyilvános volt, ezért bárki követhette, hogyan futja a köröket a hajó fedélzetén.
márc. 20
14:15
Az olasz ellenzék szerint az adócsökkentést csak 1,7 eurós benzinárnál lehetne kivezetni (HírTV)
Jánosi Dalma tudósított Rómából.
márc. 20
14:15
Orbán a náci megszállást kezdte emlegetni, amikor a német kancellár az ukrán hitel blokkolása miatt bírálta (444.hu)
Friedrich Merz szerint a magyar miniszterelnök viselkedésének komoly következményei lehetnek. Például csökkenthetik a Magyarországnak jutó uniós forrásokat, vagy még szigorúbb feltételekhez köthetik azok kifizetését.
márc. 20
14:39
Trump arcképével készülne emlékérme az USA 250. születésnapjára (444.hu)
Élő elnök nem szerepelhet fizetőeszközön a szövetségi szabályok szerint. Az érméről döntő bizottság tagjait tavaly cserélte le Trump a saját támogatóira.
márc. 20
14:45
Fiatal sportolókat végeztek ki nyilvánosan Iránban (Infostart)
A három fiatalt azért ítélték halálra és akasztották fel, mert állítólag részesei voltak két rendőr megölésének az iráni tüntetések során.
márc. 20
15:33
Leégett egy fegyvergyár, terrortámadásként kezelik az esetet a cseh hatóságok – fotók, videó (Infostart)
Lapinformációk szerint egy Izrael-ellenes csoport vállalta magára a tettet.
márc. 20
15:39
Meghalt Chuck Norris színészlegenda (Demokrata)
86 éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár. A hírt családja közölte.
márc. 20
15:45
Elképszető akció rázta meg a darkwebet (Infostart)
Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten – közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
márc. 20
15:45
Elhunyt Chuck Norris, az ikonikus akciósztár 86 éves volt (ATV)
Chuck Norris tegnap került kórházba, váratlan egészségügyi vészhelyzet miatt. Családja erősítette meg a szomorú hírt.
márc. 20
15:45
A Harg-sziget elfoglalását is mérlegeli Trump, hogy rávegye Iránt a Hormuzi-szoros megnyitására (444.hu)
Megszállás vagy tengeri blokád is felmerült, de a szakértők szerint mindkettő kockázatos lenne.
márc. 20
16:03
Gyújtogatás történt egy cseh fegyvergyárban, amely Ukrajnának gyárt drónokat (444.hu)
Az akciót egy anticionista csoport vállalta magára, de több jel is utal rá, hogy a gyújtogatók valódi motivációja más volt. A kormány terrortámadásként kezeli az ügyet.
márc. 20
16:03
Kreml: Kijevnek feltétel nélkül be kell szüntetnie az energiaügyi zsarolást (Demokrata)
"Az ukrán, a kijevi rezsimnek feltétel nélkül le kell állítania ezeket a meggondolatlan cselekményeket"
márc. 20
16:09
A svájci kormány nem szállít fegyvert a háborúban érintett országokba (Demokrata)
A svájci szövetségi kormány pénteken bejelentette, hogy leállította a közel-keleti háborúban érintett országokba irányuló fegyverexportját.
márc. 20
16:15
Franciaország elfogott egy, az orosz árnyékflottához köthető tankert a Földközi-tengeren (444.hu)
Ilyen hajókkal játssza ki Oroszország a szankciókat.
márc. 20
16:15
"Manipuláltak, megtévesztettek" – megszólalt a norvég koronahercegné, akinek a neve több százszor bukkant fel az Epstein-aktákban (Telex)
Az Epsteinnel korábban baráti viszonyt ápoló Mette-Marit a norvég állami televíziónak azt mondta, bárcsak sosem találkozott volna az üzletemberrel.
márc. 20
16:21
Kilőttek egy orosz harci helikoptert az ukránok – videón a lángoló gép (Infostart)
Az ukrán erők FPV-drónnal lelőttek egy orosz Ka-52-es helikoptert a Donyeck megyei Pokrovszknál – közölték az ukrán pilóta nélküli rendszerek erői pénteken a Facebookon.
márc. 20
16:39
Újabb tengerészgyalogosokat vezényel az Egyesült Államok a Közel-Keletre (Infostart)
A források szerint több ezres nagyságrendben indulnak meg a csapatok az iráni konfliktus felé, ráadásul korábban a tervezettnél.
márc. 20
16:39
Trump gyáváknak nevezte a NATO-tagokat, szerinte nekik egyszerű lenne segíteni felszabadítani a Hormuzi-szorost (444.hu)
Hol máshol, a saját közösségi média felületén kelt ki a szövetségesei ellen.
márc. 20
16:51
Andrej Babiš a levegőben fordult vissza Budapestre tartva, miután terrortámadás történhetett Csehországban (SzMo)
Pardubicében egy dróntechnológiai cégnél ütött ki tűz, amit a hatóságok szándékos gyújtogatásnak tartanak. A kormányfő este 6 órára összehívta az Állambiztonsági Tanácsot.
márc. 20
17:03
Budapestre érkezik Javier Milei argentin elnök (Telex)
Az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló államfő a CPAC Hungary konferencián szólal majd fel szombaton, majd díszdoktorrá avatják a Ludovikán.
márc. 20
18:03
Ukrajna öt közel-keleti országba küldött drónvadász egységeket (444.hu)
A világon egyedülálló tudása van Ukrajnának ezen a téren, most a közel-keleti országoknak és az USÁ-nak értékesítenék a technológiát és a tapasztalatot.
márc. 20
18:09
Elhunyt Chuck Norris (HírTV)
Chuck Norris nem hord órát. Ő dönti el, mennyi az idő. - Ez az egyik olyan vicc, amely a személyéhez köthető. Ő ugyanis az erő szimbólumává vált, nemcsak a harcművészetben, de emberileg is nagyot alkotott. Most, 86 évesen lejárt a földi ideje, de a legenda örökké él.

Keresés