John Healey észtországi látogatásáról tartott hazafelé, amikor a kormánygép navigációja használhatatlanná vált. A pilótáknak a háromórás út alatt alternatív rendszerekre kellett támaszkodniuk.
Iránban ismét kivégeztek egy embert a januári kormányellenes tiltakozásokkal összefüggésben – derült ki az ország igazságügyi tárcájához közel álló Mízán hírügynökség hétfői jelentéséből.
Az Egyesült Államoknak vagy sikerül jó megállapodást kötnie Iránnal, vagy "más módon" lesz kénytelen Teheránnal bánni – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn Újdelhiben, hangsúlyozva: Washington minden esélyt megad a diplomáciának, mielőtt egyéb alternatívákat tanulmányozna.
Az adás vendége Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője, Stier Gábor a moszkvater.com főszerkesztője és Vukics Ferenc katonai szakértő volt.
Az Egyesült Államoknak vagy sikerül jó megállapodást kötnie Iránnal vagy "más módon" lesz kénytelen Teheránnal bánni – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn Újdelhiben, hangsúlyozva: Washington minden esélyt megad a diplomáciának, mielőtt egyéb alternatívákat tanulmányozna.
Az olajárak jelentős eséssel reagáltak hétfőn azokra az értesülésekre, amelyek szerint az Egyesült Államok és Irán közel kerülhet egy új megállapodáshoz.
Csaknem száz embert menekítettek ki a szlovéniai Celjében egy lakóépületből, miután az egyik lakásból gázszagot észleltek – közölte a helyi média hétfőn.
Luis de la Fuente szövetségi kapitány kihirdette a spanyol labdarúgó-válogatott 26 fős keretét a június 11-én kezdődő világbajnokságra: a névsorban egyetlen Real Madrid-játékos neve sem szerepel, a bajnok Barcelonából viszont nyolcan is meghívót kaptak.
Terrortámadást akadályoztak meg az orosz hatóságok az Arrhenius gázszállító hajó ellen, amelyen mágneses aknákat találtak – közölte kétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtószolgálata.
A NATO vezetése üdvözölte Washington váratlan hátraarcát, hogy ötezer katonát vezényel Lengyelországba. Előzőleg ugyanis ezzel ellenkező döntésről szóltak a hírek. A változó álláspontok összezavarták a szövetségeseket.
Az amerikai-izraeli bombázások felgyorsították a teheráni elit cseréjét. Eddig az ajatollahok parancsoltak a Forradalmi Gárdának, de most fordulhatott a kocka. Hasonló sokszor történt már a történelemben a római császároktól a japán sógunokig.
A katolus egyházfő kiadta első, *Magnifica humanitas* című enciklikáját, amely a háború és a technológia viszonyát elemzi. A dokumentum szerint az Egyháznak el kell hagynia az "igazságos háború" korábbi elméletét a digitális kor kihívásai miatt.
Megkezdődött hétfőn a mekkai zarándoklat; a haddzs alkalmából hivatalos szaúdi közlések szerint a világ minden tájáról több mint 1,5 millió zarándok érkezett Szaúd-Arábiába, dacára a térségben zajló iráni konfliktusnak.
Oroszország rendszeresen támadni fogja a kijevi hadiüzemeket, valamint az ukrán döntéshozatali központokat és parancsnokságokat a sztarobilszki pedagógiai szakközépiskolát ért ukrán dróntámadás nyomán – jelentette be hétfőn az orosz külügyminisztérium.
Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök pekingi útján arról tett említést, hogy a közeljövőben lehet, hogy lemond tisztségéről, miközben újabb véres összecsapások zajlottak Belgrádban a tüntetők és a rendőrök között a hétvége folyamán.
A mesterséges intelligenciát az emberiség szolgálatába kell állítani ahelyett, hogy kevesek hatalmi eszköze legyen XIV. Leó pápa első enciklikája szerint, amelyet a Vatikán hétfőn hozott nyilvánosságra.
A manipuláció ritkán látványos vagy hangos. Sokkal gyakrabban egy félmondat egy értekezleten, egy bűntudatkeltő e-mail vagy egy ártatlannak tűnő szülői megjegyzés formájában jelenik meg, amely még órákkal később is bizonytalanságot hagy maga után. A pszichológiai kutatások szerint azonban létezik egy egyszerű, mégis rendkívül hatékony stratégia, am
Rég nem látott intenzitással támadták az oroszok Kijevet a hétvégén. Bevásárlóközpont, a külügyminisztérium, irodaházak voltak a célpontok között, de a lakosok alkalmazkodnak, még a megrongálódott kávézók is működnek. Ez lehetett a válaszcsapás arra, hogy Luhanszk megyében egy olyan épületet ért ukrán dróncsapás, amely az oroszok szerint kollégium
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének felszólítására a lemondott hétfőn Demeter András, a bukaresti ügyvivő korány kulturális minisztere, miután egy neki tulajdonított vulgáris tartalmú és nyelvezetű hangfelvétel jelent meg a román médiában.
Orbán Anita magyar külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a civilek halálát okozó orosz támadást Kijev ellen. A magyar konzul több mint hetven másik diplomatával együtt járta be a pusztítás helyszíneit.
Újabb bombafenyegetésekről érkeztek bejelentések hétfőn Zágrábban: kiürítették a városi közgyűlés és a megyei bíróság épületét, a városházát pedig rendőrök vizsgálták át – közölte a zágrábi városvezetés szóvivője.
Demeter András István, Románia ügyvivő kulturális minisztere hétfőn bejelentette lemondását. Döntését azután hozta meg, hogy saját pártja, az RMDSZ is távozásra szólította fel egy kiszivárgott, trágár kijelentéseket tartalmazó hanganyag miatt.
Moszkva behívatja a cseh diplomáciai képviselet vezetőjét és határozott tiltakozást fog átnyújtani neki a cseh hatóságok "elfogadhatatlan önkényessége" miatt.
Az Orange megyei tűzoltóság bejelentette, hogy a Garden Grove-i vegyi tartálynál a katasztrofális robbanás kockázata megszűnt. A szakemberek szerint azonban a vegyi anyag szivárgásának veszélye továbbra is fennáll, ezért a kitelepítés érvényben marad.
Már több mint 900 ebolagyanús esetet azonosítottak a Kongói Demokratikus Köztársaságban, közülük már 101 esetében ki is mutatták a vírust - jelentette be vasárnap este az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója az X-en közzétett üzenetében.
Több száz diák tüntetett Isztambulban a több mint 20 ezer hallgatóval rendelkező Bilgi Egyetem bezárása ellen, amelyet pénteken a török államfő, Recep Tayyip Erdogan elnök rendelt el. A hallgatók elfogadhatatlannak tartják, hogy az intézményt közvetlenül a vizsgaidőszak előtt szüntetik meg. A demonstráció során rendőri intézkedésekre is sor került,