2026. május 23. szombat

máj. 23
17:09
Rekordot döntött a honosítások száma Németországban (Infostart)
A növekedés hátterében részben a 2024-ben hatályba lépett német állampolgársági reform áll.
máj. 23
17:27
Zelenszkij: Méltánytalan lenne a társult uniós tagság (ATV)
Méltánytalannak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrajna társult európai uniós tagáságáról szóló felvetést az EU-s vezetőknek küldött, a Reuters hírügynökség által szombaton szemlézett levelében, amelyben úgy vélte, ha az elképzelés megvalósulna, hazájának "nem lenne szava az unióban".
máj. 23
17:39
A Karmelitánál pompásabb helyeken dolgoznak más kormányfők (Képek!) (Demokrata)
Magyar Péter célkeresztjébe kerültek a Vár újjáépített kormányzati épületei, pedig a magyarnál lényegesen pompásabb helyeken dolgoznak más európai kormányfők.
máj. 23
17:45
Sulyok Tamás:: Csíksomlyó minden keresztény, magyar ember számára meghatározó élmény (HírTV)
A köztársasági elnök az erdélyi helyszínen nyilatkozott.
máj. 23
17:45
Határozott erő felmutatását követeli Oroszországgal szemben a NATO-tól a cseh elnök (Telex)
A NATO Katonai Bizottságának egykori vezetője szerint akár aszimmetrikus lépések is elfogadhatók a Kreml elrettentése érdekében.
máj. 23
17:51
Azbesztet találtak több Nagy-Britanniában árult gyerekjátékban (Telex)
Egy játékbolt-tulajdonos szerint nincs előírva független ellenőrzés, mielőtt a termékek piacra kerülnének, és sok brit kereskedő csak a sajtóból értesült arról, hogy egyes játékokat már máshol visszahívtak.
máj. 23
18:03
Szavazhatnak az ELTÉ-hez került kutatóintézetek dolgozói: maradnának vagy mennének? (Infostart)
A szavazásnak nem mindenki örül.
máj. 23
18:15
Videón, ahogy felrobban a SpaceX rakétája, majd becsapódik az Indiai-óceánba (SzMo)
A SpaceX Starship V3 legújabb tesztrepülése tervezett becsapódással és robbanással zárult. Bár mindkét fokozatnál hajtóműhibák léptek fel, a cég fontos mérföldkőnek tekinti a tesztet a jövőbeli Hold- és Mars-küldetések felé.
máj. 23
18:45
Tíz országot fenyeget az ebola (Infostart)
A körülbelül 100 millió lakosú Kongói Demokratikus Köztársaságban mintegy 750 ebolagyanús megbetegedést és 177 feltehetően ebolavírus okozta halálesetet észleltek, és a járvány "gyorsan terjed" - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
máj. 23
20:21
Több száz fertőzött: a Who vészhelyzetet hirdetett az oltás nélküli ebolajárvány miatt (SzMo)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában terjedő ebolajárvány miatt. A kitörést a Bundibugyo-vírustörzs okozza, amelyre nincs engedélyezett oltóanyag, és már több száz gyanús esetet regisztráltak.
máj. 23
21:09
Zelenszkij levélben utasította vissza az EU-s ajánlatot, Orbán távozását is megemlítette (SzMo)
Az ukrán elnök méltánytalannak nevezte a társult uniós tagságról szóló német javaslatot. Zelenszkij a korábbi magyar miniszterelnök távozását lehetőségként értékelte a csatlakozási tárgyalások felgyorsítására.
máj. 23
21:33
Iráni külügyminiszter: Washington szabotálja a béketárgyalásokat (ATV)
Az Egyesült Államok szabotálja az iráni háború lezárását célzó tárgyalásokat azáltal, hogy túlzott követeléseket támaszt és egymásnak ellentmondó állításokat fogalmaz meg – jelentette ki szombaton Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter, akit az iráni hírügynökségek idéztek.
máj. 23
23:21
Tízezrek tüntettek Madridban a kormányfő lemondását követelve (Infostart)
Korrupció gyanúja okozza a felháborodást.

2026. május 24. vasárnap

máj. 24
0:09
Felrobbant a Space-X űrrakétája az Indiai-óceánnál, videón az apokaliptikus jelenet (Blikk)
Látványos robbanással ért véget a SpaceX legújabb Starship-tesztje. A világ legnagyobb rakétája közel egyórás repülés után az Indiai-óceánba csapódott, ahol a terveknek megfelelően megsemmisült. Bár a küldetés során több technikai hiba is fellépett, a vállalat sikeres mérföldkőként értékelte a tesztet, Elon Musk epikusnak nevezte a küldetést.
máj. 24
0:09
Feleséghordás és extrém vasalás – mutatjuk a világ legfurcsább versenyeit! (rtl.hu)
A Heti Hetes legutóbbi adásában szóba került egy olyan rendkívüli verseny, ahol a résztvevők IKEA-jellegű bútorokat szereltek össze időre. Ennek apropóján összegyűjtöttük a világ legfurcsább megmérettetéseit – ezeket te sem fogod elhinni!
máj. 24
0:09
Ebolajárvány kitörésének veszélyeire figyelmeztetett a WHO vezetője (Telex)
Már 130 halálos áldozat van ötszáz fertőzött mellett a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a betegség terjedésétől tart.
máj. 24
0:13
A brit királyi család vendége volt Andrea és a férje, már másodszor buliztak a Buckhingham-palotában (Blikk)
A brit királyi család rajongói közül sokan csak álmodoznak arról, hogy egyszer személyesen találkozzanak a királyi felségekkel. Mr. Shailendra Singh veterán brit katona és felesége, Singh Andrea már második alkalommal tett eleget a család meghívásának, hét évvel ezelőtt II. Erzsébet királynő fogadásán jártak. Ezúttal Anna hercegnőtől érkezett meghí
máj. 24
0:17
Tüntetés Madridban – megpróbálták áttörni a miniszterelnöki rezidencia kordonját (Blikk)
Több tízezer ember tüntetett szombaton Madridban Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök ellen a kormányt érintő korrupciós botrányok miatt. A demonstrálók a "Méltóság Menete" elnevezésű megmozduláson vonultak utcára, ahol spanyol zászlókat lengettek és a kormányfő távozását követelő jelszavakat skandáltak. A tiltakozás során egy kisebb csoport megpró
máj. 24
0:21
Egyre gyorsabban terjed az ebola, már tíz ország van veszélyben (Blikk)
Aggasztó ütemben terjed az ebolajárvány Afrikában! Az Africa CDC figyelmeztetése szerint már további tíz országot fenyeget a halálos vírus a járvány gócpontjának számító Kongói Demokratikus Köztársaságon és Ugandán kívül. A veszélyeztetett országok között szerepel Dél-Szudán, Ruanda, Kenya, Tanzánia, Etiópia, Burundi, Angola és Zambia is. Az afrika
máj. 24
5:09
Szükségállapotot hirdettek Kalifoniában vegyi katasztrófa veszélye miatt (Infostart)
Tízezreket kellett kitelepíteni.
máj. 24
5:15
Egész Európára fenyegetést jelent az orosz-fehérorosz katonai együttműködés? (ATV)
Hajmeresztő kijelentést tett az orosz-fehérorosz katonai együttműködésről az ellenzéki vezető.
máj. 24
6:09
Jön az AI-jal turbózott Google-kereső (Infostart)
Még több mesterséges intelligenciát pakol a Google a keresőjébe. Emellett pedig visszatér az "okosszemüveg"-versenybe.
máj. 24
6:15
Kvíz: Ön tudja, melyik híres nemzeti park hol található? Lássuk! (Blikk)
Május 24-én ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját. A dátum nem véletlen: 1909-ben ezen a napon hozták létre Európa első nemzeti parkjait Svédországban. A kezdeményezés célja az volt, hogy megőrizzék a kontinens legértékesebb természeti területeit. Az ősi erdőket, hegyvidékeket, tavakat, mocsarakat és az ott élő állatokat.
máj. 24
6:21
Orbán Anita olyasmit árult el a Tisza választási győzelméről, amit eddig soha (ATV)
Orbán Anita Prágában beszélt részletesen arról, miért tudott győzni a Tisza Párt a választáson.
máj. 24
6:27
Újabb fegyveres merénylet a Fehér Háznál (Infostart)
Tüzet nyitott egy 21 éves Maryland állambeli férfi a Fehér Ház közelében szombaton, a Titkos Szolgálat embereivel kialakult tűzpárbajban a támadó meghalt.
máj. 24
6:57
Őrület, szándékosan tóba hajtott Cybertruckjával egy texasi férfi (Infostart)
A rendőrség indoklása szerint lezárt területen tesztelte autója gázló üzemmódját a sofőr, akit letartóztattak.
máj. 24
7:15
Eldurvult a tüntetés a szerb fővárosban – A rendőrség könnygázt vetett be a tiltakozók ellen (Blikk)
Könnygázt vetett be a szerb belügyminisztérium szombat este Belgrád központjában, miután összecsapások törtek ki az ellenzéki tüntetők és a rendőrség között. Az incidens a Szlavija téren kezdődött, ahol több tízezren gyűltek össze Alekszandr Vucsics szerb köztársasági elnök lemondását és előre hozott választásokat követelve.
máj. 24
7:45
Donald Trump: Közel a megállapodás Iránnal a háború lezárásáról és a Hormuzi-szoros megnyitásáról (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy az Izraellel és a régió több szövetségesével folytatott telefonbeszélgetések után "nagyrészt megegyeztek" egy Iránnal kötendő megállapodásról, amely a háború befejezését, valamint a Hormuzi-szoros megnyitását célozza.
máj. 24
7:57
Tűzpárbaj volt a Fehér Ház közelében, egy 21 éves fegyveres támadót lelőttek a titkosszolgálat emberei (444.hu)
A lövések eltaláltak egy közelben tartózkodó civilt is, akinek állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket.
máj. 24
7:57
Lövöldözés történt a Fehér Ház környékén, a támadó meghalt (Telex)
Donald Trump is a Fehér Házban tartózkodott a lövöldözés idején, de egyelőre nem kommentálta a történteket.
máj. 24
8:27
A megállapodás értelmében a Hormuzi-szoros megnyílik – nyilatkozta Donald Trump (Infostart)
Véglegesítésre vár az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás a konfliktus lezárásáról és a Hormuzi-szoros megnyitásáról – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
máj. 24
8:33
Hatalmas tömegtüntetés volt szombaton Belgrádban a Vučić-rezsim ellen, a demonstráció erőszakba torkollt (444.hu)
A tüntetést szervező egyetemisták szerint a rendőrök tiltakozók tucatjait verték meg és tartóztatták le, a rendőrök szerint a tüntetők támadták meg őket.
máj. 24
8:39
Súlyos támadás érte Kijevet (Demokrata)
A lengyel hadsereg közölte: riadókészültségbe helyezték a légvédelmet, és katonai repülőgépek szálltak fel az ukrajnai támadásokra reagálva.
máj. 24
8:45
Behatoltak a lengyel elnök otthonába (Infostart)
Rendvédelmisek hatoltak be Karol Nawrocki lengyel államfő gdanski magánlakásába a 112-es segélyvonalon érkező, hamisnak bizonyult tűzriasztás miatt, az eset kapcsán az elnöki hivatal képviselője még az éjjel találkozik Marcin Kierwinski belügyminiszterrel – közölte Rafal Leskiewicz elnöki szóvivő szombat éjjel az X-en.
máj. 24
8:57
Masszív orosz légitámadás érte éjjel Kijevet, a város minden kerületét bombázták, halálos áldozat is van (444.hu)
Rakétákkal és drónokkal lőtte az orosz haderő az ukrán fővárost, iskolákat és lakóépületeket is eltaláltak. Az orosz támadáshullám miatt Lengyelországban is riadókészültségbe helyezték a légvédelmet.
máj. 24
8:57
Donald Trump törökgábori elemzése: vagy béke lesz, vagy háború (Demokrata)
Donald Trump "erős 50-50 százalékként" jellemezte az esélyt a békére, vagy háborús cselekmények folytatására.
máj. 24
8:57
Gisèle Pelicot újra rátalált a szerelemre (Telex)
Pelicot, akit a volt férje tíz éven keresztül nagy dózisú nyugtatóval elkábított, azt mondta, soha nem gondolta volna, hogy újra képes lesz megbízni egy férfiban, mégis ez történt vele.
máj. 24
9:09
A Lidl bevásárlókocsija inspirált egy dizájnertáskát. Te hordanád? (rtl.hu)
A Lidl fém bevásárlókocsija váratlanul a divatvilág múzsájává vált: a New York-i Nik Bentel Studio ugyanis a diszkontlánc ikonikus drótvázas kocsijából inspirálódva tervezett limitált kiadású dizájnertáskát.
máj. 24
9:15
Szerbiában nem hezitál a hatalom a tüntetőkkel szemben (Infostart)
Huszonhárom embert állított elő a szerb rendőrség a belgrádi kormányellenes tüntetés után kirobbant összecsapások miatt - közölte szombat késő este Ivica Dacic szerb belügyminiszter, hozzátéve: több rendőr is megsérült az incidensekben.
máj. 24
9:57
Trump az irodájában dolgozott, amikor tüzet nyitottak a Fehér Háznál (ATV)
Tüzet nyitott egy 21 éves Maryland állambeli férfi a Fehér Ház közelében szombaton, a Titkos Szolgálat embereivel kialakult tűzpárbajban a támadó meghalt.
máj. 24
10:27
Guinness-rekordra készülnek: 860 ezer tűzijátékot lőnek fel a függetlenség napján (Blikk)
Donald Trump megrendelésére idén több mint 860 ezer tűzijátékot lőnek fel, ezzel az amerikai függetlenség napja minden eddiginél grandiózusabb esemény lesz. Az eddig szokásos mennyiség több mint ötvenszeresét használják majd fel, a cél a Guinness-rekord megdöntése. Az amerikai elnök szavai szerint éppen ezért olyan látványosságot terveznek, "amilye
máj. 24
10:33
Fotókon a víz alatti maldív barlang, ahol 5 olasz búvár halt meg (SzMo)
A mentést végző finn barlangi-mentőcsapat hozta nyilvánosságra azokat a felvételeket, amelyek a Vaavu-atollnál lévő víz alatti barlangban készültek. Az ügyben az olasz hatóságok gondatlan emberölés gyanújával indítottak nyomozást.
máj. 24
11:09
Több mint 45 Celsius-fok: halálos áldozatokat is követelt a hőség (Demokrata)
A rendkívüli hőség kiszáradáshoz vezethet, és különösen súlyos esetekben szervi elégtelenséget okozhat.
máj. 24
11:21
Trump hamarosan nagy bejelentést tesz (ATV)
Véglegesítésre vár az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás a konfliktus lezárásáról és a Hormuzi-szoros megnyitásáról – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton.
máj. 24
11:51
Bejelentés várható az amerikai-iráni békéről (Infostart)
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy vasárnap bejelentés várható az Iránnal kötendő megállapodásról, amely hivatalosan véget vethet a közel-keleti háborúnak.
máj. 24
12:09
Problémásak a britek méregdrága vadászbombázói (Infostart)
Műszaki hiba miatt két F–35B Lightning típusú gépnek kellett kényszerleszállást végrehajtania az Azori-szigeteken. Már két hónapja vesztegelnek ott a vadászbombázók.
máj. 24
12:27
Órákon belül eldőlhet a Hormuzi-szoros sorsa, Trump fontos bejelentést tett (SzMo)
Az amerikai elnök szerint a véglegesítésre vár az az egyezség, amely a Hormuzi-szoros megnyitását is tartalmazza. Marco Rubio külügyminiszter szerint akár még vasárnap bejelenthetik az alku részleteit, amely a globális olajpiacra is hatással lehet.
máj. 24
12:27
Orbán Anita a Kijev elleni brutális orosz támadásról: Határozottan elítéljük (Telex)
A külügyminiszter szerint a civileknek soha nem szabadna rakétákra, drónokra és robbanásokra ébredniük.
máj. 24
12:51
Orbán Anita: Határozottan elítéljük Kijev bombázását (444.hu)
A külügyminiszter szerint elfogadhatatlan az oroszok brutális éjszakai támadása, Magyarország kiáll az áldozatok és Ukrajna népe mellett.
máj. 24
12:57
Dráma a napon (Infostart)
Betörték az autó szélvédőjét a szlovákiai Csetnek (Štítnik) rendőrei, hogy kimentsenek egy 22 hónapos kisgyermeket, aki több mint másfél órára bezáródott egy felforrósodott gépjárműbe – közölte a Parameter.sk szlovákiai magyar hírportál.

Keresés