A Mahmúd Ahmadinezsád teheráni otthonára mért légicsapás célja az lehetett, hogy kiszabadítsák a házi őrizetből. A támadásban azonban a volt elnök is megsérült, azóta nem tudni, hol tartózkodik.
Az amerikai elnök által elképzelt kiegészítés katonai bunkerre hasonlító biztonsági megoldásokat is tartalmazna, azonban egyáltalán nem biztos, hogy a kongresszus megszavazza ehhez a fedezetet.
Magyar Péter első útja kormányfőként Varsóba vezetett, tárgyalásuk után sajtótájékoztatót tartanak a lengyel miniszterelnökkel. Utána a PiS-hez köthető Nawrocki elnökkel is találkozik.
Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban árulta el, hogy egy olyan konferencián tartózkodik az Egyesült Királyságban, ahol a brit haditengerészet vezérkari főnöke nyíltan beszélt egy készülődő NATO-kötelékről, a britek rombolóval és aknamentesítő hajóval is útrakelhetnek.
A kínai-orosz kapcsolatok új, dinamikusabb fejlődési szakaszba léptek, és a két ország megállapodott a jószomszédsági és baráti együttműködési szerződés meghosszabbításáról is – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadta.
Egyre több bejelentés érkezik a medvék felbukkanása miatt Szlovákiában, a szakemberek pedig fokozott óvatosságra intik a lakosságot és a turistákat. Az év elejétől április végéig már 260 alkalommal észleltek barnamedvét az ország területén – derül ki az Állami Természetvédelem adataiból. A helyzet több közkedvelt kirándulóhelyen és történelmi helys
Az Európai Parlament törvényhozói és a tagállamok ma hajnalban megállapodásra jutottak a vitatott, az Egyesült Államokkal kötött, közel egy éve fennálló kereskedelmi egyezmény végrehajtásáról, miután a közelmúltban Donald Trump amerikai elnök új, magasabb vámok kivetését helyezte kilátásba.
Adam Szłapka, a lengyel kormány szóvivője egy keddi sajtótájékoztatón kétszer is elvétette a magyar miniszterelnök nevét. De nem csak ő, később egy újságíró is belezavarodott a nevekbe.
Nem tudni, hogy az üzbegisztáni óriáskerék fülkéiben éppen voltak-e emberek, amikor a széllökések elkezdték össze-vissza forgatni őket, de szerencsére komoly kárról nem szólnak a beszámolók.
A lengyel és a magyar kormányfő sajtótájékoztatójának végén a Telex elsőként kérdezhetett. Tusk szerint lehetőségeket ajánlanak fel, hogy az új kormány diverzifikálja az energiaforrásokat.
Magyar a lengyel miniszterelnöktől ajándékot is kapott, a magyar miniszterek pedig egymás után posztolnak a lengyel kollégáikkal folytatott tárgyalásokról.
A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Pol
A több mint tíz évvel ezelőtt megjelent Zaire-törzs ellen kifejlesztett vakcina nem véd a mostani variáns ellen, csak tüneti kezelésekre van lehetőség – mondta az InfoRádióban Rusvai Miklós az elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában terjedő járványról. A virológus beszélt arról is, kell-e tartani attól, hogy kijut az afrikai ko
A moldovai zsűri pontozása nem vette figyelembe a szomszédos Ukrajna és Románia iránti érzékenységet, ezért távozik Vlad Țurcanu. A közmédia-vezető szerint Románia iránt csakis szeretetet érezhetnek, a zsűri döntése pedig súlyos hiba volt.
Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, mi
Nem haladnak jól a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a szerb kormány között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek megvásárlásáról – közölte a szerb köztársasági elnök szerdai sajtótájékoztatóján.
Keresetet nyújtott be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen a legfelsőbb bíróságnál Timur Mindics üzletember, az ukrajnai energetikai szektort érintő, nagy horderejű korrupciós ügy egyik fő gyanúsítottja, aki a perrel azt akarja elérni, hogy az ellene bevezetett szankciókat hatályon kívül helyezzék.