A Béketanács azért fontos, mert a nemzetközi szervezetek korábbi rendszere lényegében megbénult – jelentette ki csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök a svájci Die Weltwoche című hetilapnak nyilatkozva a davosi Világgazdasági Fórumon.
Egy fehéroroszországi apácarendről azt állítják, hogy tagjai lelkesen támogatják az ukrajnai inváziót, és szoros kapcsolatban állnak az orosz katonai hírszerzéssel, a GRU-val.
Rendkívüli uniós csúcs volt csütörtökön. Bár a grönlandi válság enyhülni látszik, az EU-nak azért így is fájhat a feje Trump miatt. És ott van még a Mercosur-egyezmény is.
Magyarország mellett Ukrajnában van a legnagyobb tétje a parlamenti választásoknak – mondta Orbán Viktor az uniós állam- és kormányfők ülése után pénteken Brüsszelben. A miniszterelnök ezt olyan dokumentumra hivatkozva állította, amelyben az áll, hogy az Európai Unió vezetése befogadta az ukránok 800 milliárd dolláros igényét. A kormányfő a Békatan
Az Európai Unió vezetése befogadta az ukránok 800 milliárd dolláros igényét, ami lényegében egy eladósodást jelent - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők ülése után pénteken Brüsszelben.
A magyar miniszterelnök egy olyan EU-s dokumentumról is beszélt, amely Ukrajna 800 milliárd dolláros igényének befogadásáról szól és az ukránok uniós csatlakozásának dátumát is rögzíti.
Az Ukrajna támogatása miatt "atombomba erejű mellberúgást" érző magyar miniszterelnök egy kicsit a Grönland körüli helyzetről is beszélt az emiatt összehívott állam- és kormányfői uniós csúcs után.
"Kaptunk egy papírt, dokumentumot, amit nem vagyok jogosult nyilvánosságra hozni", ami arról szól, hogy befogadták az ukránok 800 milliárd dolláros igényét és amelyik azt mondja, hogy jó, ez legyen így, és terveket mutat be, hogy kell előállítani ezt a pénzt, ami lényegében egy eladósodást jelent – ismertette a kormányfő.
Az országgyűlési választáson a magyar emberek eldönthetik, hogy békét vagy háborút akarnak, és engedik-e, hogy "Zelenszkij elnök elvigye a pénzüket a korrupt ukrán rezsim fenntartására" – közölte.
A miniszterelnök szerint az uniós csúcson egy olyan papírt tettek elé, ami tönkreteheti az EU-t. Azt is mondta, hogy szerinte az ukránok azon dolgoznak, hogy kormányváltás legyen Magyarországon.
Egyébként persze a tárgyalás, amin Trump veje és új Béketanácsának vezető tanácsadója is részt vett, "tartalmas, konstruktív és nagyon őszinte" volt, és Putyin "őszintén érdekelt" a háború diplomáciai megoldásában.
Megszervezték Donald Trumppal a találkozót, így elutazott Davosba az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij beszédet is mondott, amiben élesen nekiment európai támogatóinak. A nap nagy híre viszont az volt, hogy Kijev, Moszkva és Washington ma első ízben háromoldalú tárgyalást tart.
Trump szerint Kanadának hálásnak kellene lennie, mert az USA miatt létezik. Mark Carney, akit a davosi Világgazdasági Fórumon álló ovációt kapott a beszéde után, egyáltalán nem így látja, és alternatívát kínál az amerikai elnök által vizionált új világrenddel szemben.
Ezt megelőzően Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben fogadta Steven Witkoff amerikai különmegbízottat és Jared Kushner üzletembert. A tárgyalások fő témája az ukrajnai rendezés volt. Az eszmecsere 4 órán át tartott.
A kormányfő szerint abban már nincs sok újdonság, hogy az ukrán elnök "a szájára vette" a magyar kormányt, és személy szerint Orbánt. Azt viszont már meglepőnek tartja, hogy szerinte Zelenszkij minden más európai vezetőt is kiosztott a beszédében.
Az amerikai elnök nyilvánosságra is hozta a visszavonásról szóló levelet. Ez volt a válasza Mark Carney kanadai kormányfő davosi beszédére, amelyben a világrend "szakadásáról" beszélt.
Dánia és Grönland teljes mértékben élvezi az Európai Unió támogatását, és a két területet érintő kérdésekben kizárólag Dánia és Grönland jogosult dönteni - jelentette ki António Costa péntek hajnalban Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón.