Miguel Díaz-Canel kubai államfő vasárnap bejelentette, hogy "32 kubai halt meg, miközben Nicolás Maduro venezuelai elnököt védte az Egyesült Államok Venezuela elleni támadásakor".
Az új év sokak számára reményt, lendületet és tiszta lapot jelent, de nem minden csillagjegy kezdi ilyen könnyedén januárt. Van, akinek már az első napokban szembe kell néznie egy váratlan érzelmi töréssel.
B-kategóriás filmektől jutott a csúcsra, ami után már csak a saját rekordjait kell megdöntenie. Mindeközben különleges egyéni világot teremtett és a körömszakadtáig ragaszkodik hozzá. James Cameron a Golden Globe szavazóknak adott Zoom-interjút.
Több hullámban érkezik a havazás január első hetében, és tovább hűl a levegő: a héten többfelé napközben is fagyhat, péntek hajnalban a vastagabb hóval borított tájakon akár mínusz 19 Celsius-fok is lehet. A havazás mellett ónos eső, eső is előfordulhat, a szél pedig hófúvást okozhat - derül ki a HungaroMet előrejelzéséből. Közben a Magyar Közút is
Nagy késéssel, de megérkezett Athénba Varga Barnabás. A csatár még a Ferencváros labdarúgójaként indult el vasárnap a görög fővárosba, de hamarosan hivatalosan is az AEK játékosa lesz. Sálat már kapott.
Az EU a nemzetközi jog tiszteletére szólított fel Trumpék katonai akciója után. A magyar kormány eközben eddig a helyi magyarok biztonságát hangsúlyozta, és a venezuelai krízis várható árfelhajtó hatásai miatt aggódott.
Gerda belépett a szerényen berendezett kunyhóba, hosszú haja alja deres volt a hidegtől. Vállán hátizsák, kezében íj. Erik, az apja a tűzhelynél állt. – Sokára jöttél. – Nem morogj újévkor! Lőttem három galambot. És ezt nézd, a kedvenced! – próbálta békíteni. Gerda lerakta a hátizsákot az asztalra és elővett belőle egy kukoricakonzervet. – Hol talá
Bemutatjuk a 2026-os horgászrendet, mely a Magyar Országos Horgász Szövetség által meghatározott, minden horgászatra jogosító vízterületen alkalmazandó alapvető szabályokat foglalja össze. Célja a halállomány védelme, a fenntartható horgászat biztosítása és az egységes jogkövetés megteremtése országos szinten. Cikkünkben bemutatjuk a 2026-tól érvén
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Az amerikai elnök kijelentette: rövid távon mindenképp szüksége van Venezuela új vezetőjére, akire Maduróéál is rosszabb sors várhat, "ha nem azt teszi, amit kell".
A betörő éppen a kesztyűtartóban turkált. A jármű tulajdonosa és egy ismerőse ezután zárva tartotta a vezető- és az utasoldali ajtókat, amíg a rendőrség megérkezett – mondta Anna Gutt rendőrségi szóvivő. "A Favoriten városi rendőrkapitányság tisztjei ideiglenes őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt, egy 26 éves magyar állampolgárt, akivel szemb
A KCNA beszámolója szerint a vasánapi gyakorlat a hiperszonikus fegyverrendszer harckészségének, valamint az észak-koreai elrettentő erők hatékonyságának és mobilitásának felmérése volt.
A Neurology folyóiratban nemrég megjelent új tanulmány szerint aki több magas zsírtartalmú sajtot és tejszínt fogyaszt, annál alacsonyabb a demencia kialakulásának kockázata.
Sajátos analógiát lát Nicolás Maduro elfogása és az Egyesült Államok lehetséges ukrajnai fellépése közt a volt orosz elnök. A háború éveiben a beszólásairól elhíresült Dmitrij Medvegyev szerint Volodimir Zelenszkij elnököt is elrabolhatják. Közben Kijevben is aggódnak a történtek miatt.
Minden év januárjában ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik: új év, új célok, nagy lendület. Edzőtermi bérletek, életmódváltó fogadalmak, „most aztán minden más lesz” érzés. A lelkesedés azonban sokaknál néhány hét alatt alábbhagy. Ez gyakran frusztrációt, önvádat szül – pedig valójában nem kudarc, hanem természetes emberi működés áll a háttérben. ,,Az
Olykor talán bele sem gondolunk, de a reggelünk meghatározhatja, hogyan alakul a napunk. A sikeres nők közül sokan már reggel számos lépést tesznek azért, hogy a legjobban tudjanak teljesíteni mind a munkájuk, mind pedig a magánéletük terén. De hogy milyen tevékenységekről is van szó pontosan? Mondjuk!
2026. március 28-án kerül megrendezésre a Zenészbál, amelyre a Sopron Város Fúvószenekara szeretettel hív minden zenekedvelőt és jókedvű bálozót Sopronba.
A mai nap csodálatos energiákat hoz el számunkra ???? A csillagok fényei arra hívnak, hogy merüljünk el a belső világunkban és felfedezzük tehetségeinket ✨ Ez az időszak különösen kedvez a...
Ahogy egyre feljebb lépsz a ranglétrán, nemcsak a fizetésed és a pozíciód nő, hanem a felelősség is. Vezetőként teljesen újra kell gondolnod, hogyan viszonyulsz a munkatársaidhoz.
Mette Fredriksen azt követően figyelmeztette ismét az amerikai elnököt Grönland békén hagyására, hogy Donald Trump egyik tanácsadójának felesége sokatmondó képet posztolt a szigetről a közösségi médiába.
Az amerikai elnök nem finomkodott, súlyos következményeket ígért, ha Delcy Rodríguezt nem engedelmeskedik. Pedig vasárnap még egészen más hangnemben beszélt Venezuela ideiglenes elnökéről.
Jogellenes, de bizonyos mértékben következetes Donald Trump amerikai elnök venezuelai fellépése, mert minden területen hazája érdekeit védi - jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke vasárnap a TASZSZ hírügynökségnek.
96 éves korában meghalt Eva Schloss, a nácik előli bujkálás idején naplót vezető Anne Frank mostohatestvére. Az Anne Frank Trust UK alapítvány vezetőjének haláláról megrendülten nyilatkozott III. Károly brit király.