Az amerikai költségvetés hiányának megfelezését ígérte egy év alatt a kormányzati hatékonyságért felelős amerikai kormányszervet vezetője, Elon Musk kedden. Donald Trump meghívására a milliárdos csatlakozott a Fehér Ház elnöki dolgozószobájában az államfőhöz, és szokatlan nevű, négyéves fiát, X Æ A-Xii-t is magával vitte.
Donald Trump szerint nagy része lehet az Oroszországban bebörtönzött amerikai állampolgár, Marc Fogel elengedésének az ukrajnai háború lezárásában. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt, amikor kedden késő este fogadta a kiszabadult foglyot.
Donald Trump szerint nagy része lehet az Oroszországban bebörtönzött amerikai állampolgár, Marc Fogel elengedésének az ukrajnai háború lezárásában. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt, amikor kedd késő este fogadta a kiszabadult foglyot.
Az Európai Unió ellenvámokkal válaszol Donald Trumpnak az acél- és alumíniumtermékek importját sújtó lépéseire. A hivatalos retorika szerint "mindent megtesznek a gazdasági érdekek védelmére". Egy európai bank szerint "csúnya kereskedelmi háború várható".
Az Egyesült Államokkal történt egyeztetést követően a kanadai kormány kedden megbízottat nevezett ki a fentanil előállításának és kereskedelmének megfékezésére.
A Guardiannek adott interjújában az ukrán elnök a megszállt orosz kurszki területre utalt. Elmondta még, az amerikaiak nélkül keveset ér a nyugati biztonsági garancia, kéksisakosok helyett pedig felfegyverzett békefenntartók kellenek. Ukrán-orosz hírösszefoglaló.
A dráguló alumínium miatt a Coca-Cola még több PET-palackot használhat fel Amerikában, pedig már most is a világ egyik legnagyobb műanyag-szennyezőjének számít a cég.
Egy szatirikus petíció már 200 ezer aláírásnál jár, amelyben a dánok felajánlják, hogy napsütést, hygge életérzést és smørrebrødöt visznek Hollywoodba. A kezdeményezés Trump Grönland-vásárlási terveire reagál.
Az Egyesült Államok és Kína között ismét fellángolt a kereskedelmi háború, büntetővámok és válaszlépések érik egymást. Egy amerikai bank azonban egy komoly forgalmat bonyolító kínai játékgyártót ajánl befektetőinek.
Donald Trump újabb vámjai miatt változhat az üdítőitalok csomagolása az Egyesült Államokban. A Coca-Cola vezérigazgatója szerint az alumínium drágulása miatt több üdítőt árulhatnak műanyag palackban
A Németországban politikai karanténban lévő szélsőséges AfD vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint vannak őrültek a német pártban, de le akarja bontani a köré húzott falakat.
Politikai beavatkozások, manipuláció és társadalmi destabilizáció. Ezekre a célokra törekedett a Usaid világszerte, miközben médiumokat és NGO-kat pénzelt - jelentette ki Bryan Leib esetleges budapesti nagykövetjelölt.
Az Európai Bizottság idénre többek között egyszerűsítést tervez, egy menetrendet is be szeretne mutatni arra, hogyan szakadjon le az EU az orosz energiáról.
Orbán Viktor szerdán közös sajtótájékoztatót tartott Alice Weidellel, az AfD párt elnökével. A német politikus közismerten azonos nemű párjával él együtt és nevel két gyermeket, így a tájékoztatón arról is megkérdezték, hogy mit gondol a magyar kormány gender-politikájáról.
Volodimir Zelenszkij a háború harmadik évfordulójának közeledtével adott interjút a Guardiannak. Ebben szóba került többek között az amerikai támogatás, az ukrán újjáépítési tervek és Európa szerepe is.
Az Európai Bizottság egy állami építkezésekről szóló szabályt kifogásol, ami miatt bizonyos esetekben csak egyféle közbeszerzési eljárást lehet használni.
Dmitrij Peszkov szerint ugyan az ilyen megállapodások bizalmat építenek az országok között, nem valószínű, hogy "fordulópontot" jelentenek a kapcsolatokban.
A svájci kormány szerdán 1,5 milliárd svájci frank értékű segélyprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára, hogy segítse az ország újjáépítését és fejlődését 2025 és 2028 között.
Először találkozott a világhírű, indiai származású brit író, Salman Rushdie az őt két és fél éve megölni próbáló, amerikai-libanoni kettős állampolgár 27 éves Hadi Matarral.
Trump több vitatott, a jogszabályokat sértő vagy a kongresszust megkerülő döntése ellen is ítéltek már a szövetségi bíróságok. Az elnök munkatársainak egyes nyilatkozatai arra utaltak, nem engedelmeskednének a nekik nem tetsző bírósági ítéleteknek. Már volt is olyan döntés, amit nem tartottak be, ez pedig alkotmányos válsághoz vezetne. Trump kedden