2025. február 11. kedd

febr. 11
12:24
A Szabad Európa budapesti szerkesztőségében a bezárásra is felkészültek (ATV)
Az atv.hu információi szerint szinte mindenki biztos benne, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább a szerkesztőség, miután Elon Musk bejelentette: beszántaná a Szabad Európát és az Amerika Hangját.
febr. 11
12:24
Újabb izraeli túsz halálát jelentette be az ADF (Demokrata)
Jelenleg 76 túszt őriznek a Gázai övezetben az iszlamista szervezetek, akik közül 36-ot nyilvánított halottnak az IDF.
febr. 11
12:30
Megkérdeztük a kormánytól, átnevezik-e Mexikói-öblöt (Telex)
Az amerikai felhasználók Donald Trump kezdeményezésére már mást látnak a Google Mapsen, mint mi.
febr. 11
12:48
RMDSZ-szóvivő: Klaus Iohannis lemondása nehezebb helyzetbe hozza a magyarellenes erőket (Infostart)
Csoma Botond egy interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a román államfő lemondása növelheti a kormánykoalíció elnökjelöltjének, Crin Antonescunak az esélyét arra, hogy bekerüljön a májusi államfőválasztás második fordulójába. Úgy véli, a mostani fejlemény nem lesz hatással a kormánykoalíció munkájára, mert szerinte az RMDSZ részvételével al
febr. 11
12:48
Az albániai bíróságra ruházná át a döntés jogát az olasz kormány az illegálisan ott tartózkodók kiutasításának kapcsán (HírTV)
Ezzel védené ki a baloldali olasz bírók által okozott folyamatos problémákat. Az olasz kormány az albániai központokba csak a kiutasításra várókat küldené és elektromos karkötőket adna az illegálisan ékezőkre, hogy ne tűnjenek el mielőtt kitoloncolhatnák őket az országból.
febr. 11
12:48
Magyarország nem nevezi át a Mexikói-öblöt (444.hu)
"Az illetékes szervezethez ilyen kérés nem érkezett, így nem foglalkoztak az üggyel."
febr. 11
12:54
Donald Trump: Ukrajna fizessen vissza 500 milliárd dollárt! (Demokrata)
"Ostobaság lenne, ha Washington továbbra is úgy finanszírozná Kijevet, hogy nem kap cserébe semmit."
febr. 11
13:00
A Hamász feltételt szabott a leállított túszátadás folytatására (Infostart)
Az iszlamisták szerint Izrael megsérti a nagy nehezen tető alá hozott tűzszünetet, és akadályozza a humanitárius segélyek Gázába juttatását.
febr. 11
13:00
Gázlétesítményekre mért csapást az orosz hadsereg (Demokrata)
A támadás következtében Poltava, Csernyihiv, Harkiv és Cserkaszi régióban károk keletkeztek.
febr. 11
13:06
Ukrajna további támogatásáról vitáznak Strasbourgban (HírTV)
A három éve tartó orosz-ukrán háború további finanszírozásáról, az amerikai vámfenyegetésről és az Európai Bizottság 2025-ös munkatervéről vitáznak az EP-képviselők Strasbourgban.
febr. 11
13:06
Terrorcselekményekre készülő személyt fogott el a svéd rendőrség (Demokrata)
A hivatalos közlésekben nem azonosították a gyanúsítottat, és a lehetséges célpontról sem közöltek részleteket.
febr. 11
13:08
Az Usaid logójával ellátott épületet találtak az orosz erők Donbasszban (Demokrata)
Nagy feltűnést keltett az interneten a Kurahovo városában készített videó.
febr. 11
13:12
A belga belügyminiszter mozgósítaná a katonaságot (HírTV)
A Híradóban élőben kapcsoltunk Brüsszelbe, Bugnyár Zoltán kollégánkhoz.
febr. 11
13:18
Olaf Scholz: A bevándorlók a kollégáink, a szomszédaink és a barátaink (Demokrata)
Scholz szerint Merz le akarja zárni a határokat, és ezzel az uniós joggal megy szembe.
febr. 11
13:30
Szakáli István Loránd: végül egy szuverenista és egy globalista elnökjelölt csaphat össze Romániában (Infostart)
Bejelentette lemondását hétfőn Klaus Iohannis román államfő, miután a kétkamarás bukaresti parlament egyesített házbizottsága keddre összehívta a két ház együttes ülését. A román elnökválasztás várható esélyeiről az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatóját kérdezte az InfoRádió.
febr. 11
13:36
Trump Ukrajnáról: 500 milliárd dollárral egyenértékű ritkaföldfémet akarok ezért cserébe, hogy legalább ne érezzük magunkat hülyének (SzMo)
Az amerikai elnök a konfliktus gyors befejezését sürgeti, Zelenszkij pedig kemény biztonsági garanciákat követel Washingtontól.
febr. 11
13:42
Ursula von der Leyen: ezek a vámok indokolatlanok (Infostart)
Az Európai Bizottság elnöke sajnálatát fejezte ki a Donald Trump által az USA felé irányuló alumínium- és acéltermékekre kivetett vámok miatt; határozott és arányos ellenlépéseket helyezett kilátásba.
febr. 11
14:00
Egyöntetűen elutasítják a "gázai Riviérát" az arab államok – senki nem örül a palesztinok kitelepítésének (SzMo)
Az arab államok elutasítják Donald Trump amerikai elnök tervét, amely szerint az Egyesült Államok "átvenné" a Gázai övezetet – közölte Badr Abdelati egyiptomi külügyminiszter Washingtonban Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.
febr. 11
14:18
Szijjártó Péter: Magyarország 400 millió forinttal támogatja a libanoni hadsereget (Demokrata)
"A stabil Libanon tehát hozzájárul a biztonságos Közel-Kelethez" – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 11
14:30
A Google salamoni döntést hozott (Infostart)
A Google térképalkalmazása, a Google Maps az amerikai felhasználók számára Amerikai-öböl elnevezést mutatja a korábbi Mexikói-öböl helyett, miután az amerikai kormány megváltoztatta a földrajzi hely elnevezését.
febr. 11
14:36
Elszabadul a pokol? A Hamász beszólt Trumpnak, nem teljesítik a követelését (ATV)
Donald Trump amerikai elnöknek emlékeznie kell arra, hogy az izraeli túszok hazatérésének egyetlen biztos módja az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti egyezmény tiszteletben tartása és végrehajtása - hangoztatta kedden a Hamász iszlamista terrorszervezet egyik vezetője, aki a Gázai övezetet irányítja.
febr. 11
14:36
Szijjártó Péter: Ukrajna helyett a libanoni hadsereget támogatjuk (444.hu)
400 millió forinttal.
febr. 11
14:42
Robert Fico: a USAID-támogatások torzították az egész szlovák politikai rendszert (Infostart)
A szlovák miniszterelnök levelet írt Elon Musknak az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége tervezett megszüntetéséről szóló információkkal kapcsolatban. Robert Fico azt szeretné tudni, kiket és mennyivel támogatott a demokrata kormányzat Szlovákiában.
febr. 11
14:48
Szijjártó szerint Ukrajna helyett Libanon hadseregét támogatja Magyarország 400 millió forinttal (Telex)
Szijjártó Péter szerint Libanon stabilitása kulcskérdés a Közel-Kelet és az ott élő keresztények biztonsága szempontjából.
febr. 11
14:54
Szakértői kormányba menekülhet Ausztria, ha nem lesz koalíciós megállapodás (Infostart)
A múlt heti válság után különösen nehéz szakaszhoz érkeztek az osztrák kormánykoalíciós tárgyalások. Az államfő, Alexander Van der Bellen közvetítése csak ahhoz volt elég, hogy a radikális jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) és a konzervatív Néppárt (ÖVP) ne szakítsa meg a január közepe óta tartó egyeztetést.
febr. 11
15:00
Ki kell deríteni, hogy mire mentek el az Ukrajnának szánt uniós pénzek (HírTV)
Európa már több mint 134 milliárd eurót költött Ukrajna megsegítésére - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti képviselője Strasbourgban.
febr. 11
15:18
Leszállt egy amerikai repülő Oroszországban, találgatják, milyen céllal (Infostart)
Egyelőre senki sem tudja, ki és miért utazhatott az Egyesült Államokból Oroszországba, ugyanis jelenleg tilalom van érvényben, civil géppel nem lehet beutazni. Többen gyanítják, hogy Donald Trump különmegbízottja érkezhetett az országba.
febr. 11
15:18
"Legyetek kegyetlenek!" Nincsenek szabályok, pokoli kínzáson mennek keresztül az ukrán foglyok (ATV)
Oroszország büntetés-végrehajtási rendszerének vezetése már a teljes körű ukrajnai invázió első heteiben eltörölte az erőszak korlátait a hadifoglyokkal szemben.
febr. 11
15:48
Ravasz átnevezést jelentett be a Pentagon-főnök (Infostart)
Az amerikai védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, hogy annak első embere, Pete Hegseth (címlapképünkön) visszanevezte a Fort Liberty katonai támaszpontot Fort Braggre. A kisebb trükközést is igénybe vevő lépés visszavonta a 2023-as névváltoztatást, ami a rasszizmus elleni, úgynevezett Black Lives Matter-tiltakozások fényében született.
febr. 11
15:48
Lengyel demokrácia, felfüggesztették a Tusk elleni eljárást folytató főügyészhelyettest (HírTV)
Hat hónapra felfüggesztették posztjáról Michal Ostrowski lengyel főügyészhelyettest, aki az alkotmánybíróság elnökének indítványára eljárást folytat Donald Tusk miniszterelnök kormánya ellen államcsíny elkövetésének gyanújával – közölte kedden a Radio Wnet lengyel konzervatív csatorna, az értesülést később az államügyészség is megerősítette X közös
febr. 11
15:48
Ukrajna orosz reaktorokat vásárol Bulgáriától (Demokrata)
Az ukrán parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi orosz reaktorok vásárlását Bulgáriától.
febr. 11
16:06
Az állam esküdt ellensége az állam tetején (444.hu)
Musknál jóval kisebb figyelem jut rá, de nagyon fontos szerepet kapott Trumptól a Project 2025 egyik vezető szerzője, Russell Vought. Az állam visszanyesését ígérve első lépésként a Wall Streetnek tett óriási szívességet az amerikai állampolgárokkal szemben.
febr. 11
16:18
Súlyos bűnnek nevezte Szíria új vezetője Donald Trump Gázai övezet átvételére vonatkozó tervét (HírTV)
Súlyos bűnnek nevezte egy interjúban Ahmed es-Saraa, Szíria új vezetője Donald Trump amerikai elnöknek a Gázai övezet átvételére és az ottani palesztinok kitelepítésére vonatkozó tervét, amely szerinte "kudarcra ítéltetett".
febr. 11
16:30
Az EU és a tagállamok már 54 billió forinttal támogatták az ukrajnai háborút (Demokrata)
Videó! Felfoghatatlan összeggel, már 134 milliárd euróval támogatta az unió és annak tagállamai a háborút.
febr. 11
16:36
Zelenszkij: Európa nem tudja garantálni Ukrajna biztonságát Amerika nélkül (444.hu)
Az ukrán elnök szerint a biztonsági garanciák Amerika nélkül nem valódi biztonsági garanciák.
febr. 11
16:42
Ilie Bolojan veszi át a távozó Klaus Iohannis helyét (Demokrata)
A három hónapon belül megválasztandó új elnök hivatalba lépéséig Ilie Bolojan szenátusi elnök tölti be az államelnöki tisztséget.
febr. 11
16:48
Schmidt Mária: Angela Merkel Németország és Európa sírásója (Infostart)
"Merkel érzelem nélküli, szívtelen, hideg, kegyetlen, pragmatikus, bosszúálló hatalompolitikus volt" – írja Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Látószög blogon megjelent cikkében.
febr. 11
17:00
Iskolák százait kellett kiüríteni Cipruson bombafenyegetések miatt (HírTV)
Egy éven belül immár másodszor kellett iskolák százait kiüríteni Cipruson bombafenyegetések miatt - közölte kedden Kiriaki Lambrianidu rendőrségi szóvivő a RIK ciprusi rádiónak nyilatkozva.
febr. 11
17:06
Skót rendőrség megerősítette: a Huszti ikrek holttesteit találták meg a Dee folyóban (444.hu)
"Semmi sem utal bűncselekmény elkövetésére, vagy arra, hogy a két nőn kívül bárki érintett lenne a tragédiában."
febr. 11
17:24
Egyre dagad a botrány az Usaid kifizetései körül (Demokrata)
Egyre több információ derül ki arról, hogy az Usaid kiket és milyen nagyságrendű összegekkel támogatott.
febr. 11
17:30
Alice Weidel egyetért Orbán Viktor és a magyar kormány migrációs politikájával (HírTV)
Az Alternatíva Németországért társelnöke és kancellárjelöltje 2013 óta tagja pártjának és 2017-ben lett a párt frakcióvezetője. Alice Weidel csodálója Margaret Thatchernek, Angela Merkelt tartja felelősnek a Németország jelenlegi helyzetéért és egyetért Orbán Viktor és a magyar kormány migrációs politikájával és Magyarország álláspontjához hasonlóa
febr. 11
17:30
Trump különleges megbízottjának állítólagos repülőgépét észlelték Moszkvában (Demokrata)
Steve Witkoffnak a gépe állítólag a moszkvai Vunkovo repülőtéren szállhatott le.
febr. 11
17:48
Már több mint 134 milliárd eurót költött az EU Ukrajna megsegítésére (HírTV)
Dömötör Csaba a Fidesz-KDNP-s képviselője az Európai Parlamentben közösségi oldalán fogalmazott meg arról gondolatokat, hogy az EU Ukrajnának nyújtott eddigi támogatása milyen nagy mértékű.
febr. 11
18:00
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában (ATV)
Egy amerikai Gulfstream G650ER típusú repülőgép keddi landolása keltett meglepetést a moszkvai Vnukovo repülőtéren. A gép Washington Dulles repülőteréről indult, és helyi idő szerint 8:18-kor érkezett meg az orosz fővárosba.
febr. 11
18:12
Ez a drón egészen mást tud, mint az eddigiek (Infostart)
Ukrán fejlesztők egy olyan különleges robotot alkottak meg, ami nem pusztító erejével segíti a harcolókat.
febr. 11
18:24
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt (HírTV)
Egyetlen repülőgép sem száll fel csütörtökön a belgiumi Charleroi és Zaventem repülőterekről, mivel aznap országos sztrájkot szerveznek a szakszervezetek, ami jelentős fennakadásokat okoz majd.
febr. 11
18:24
Fenyegetőzések kereszttüzében ült le egymással Von der Leyen és az USA alelnöke (Telex)
Az Európai Bizottság elnöke szerint jó megbeszélést folytattak – pár órával azután, hogy Trump vámfenyegetése miatt ellenlépéseket lengetett be.
febr. 11
18:36
Toszkána lett az első olasz régió, ahol engedélyezték az eutanáziát (444.hu)
Ha a feltételek teljesülnek, akkor a regionális egészségügyi szolgálatnak 10 napon belül biztosítania kell a szükséges gyógyszereket és egészségügyi személyzetet.
febr. 11
18:36
Tíz brit fiatalból csak négyen büszkék brit identitásukra (Demokrata)
A brit fiatalok egyre növekvő mértékben támogatják a hazájukba irányuló bevándorlást.
febr. 11
18:54
Steve Bannon bűnösnek vallotta magát, amiért becsapta a mexikói fal adományozóit (444.hu)
De börtönbe ezúttal nem kell vonulnia.

Keresés