Michelle Obama megtörte a csendet a házasságát övező pletykákról. A volt first lady szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy saját döntései miatt maradt távol bizonyos eseményektől, ezért inkább válásról suttognak. Michelle azonban hangsúlyozta: felnőtt nőként egyszerűen saját maga dönt az időbeosztásáról.
Világosan látszik, amikor az oroszok meg akarnak egyezni valamiről, és amikor csak az időt húzzák, mint most. A Kreml semmilyen céljáról nem mondott le, új taktikával támadja Ukrajnát, miközben a tűzszünetről beszél. Kurszkból kiszorulva egy másik orosz területen, Belgorodban jelentek meg az ukrán erők, a kínai hadifoglyok körül viszont sok a kérdé
A Handelsblatt információi szerint már konkrét lépések is történtek, így újra terítékre kerülhet a legmagasabb szinteken is az elektromos autókra bevezetett uniós védővámok kérdése.
Törökországba utazott Orbán Viktor, hogy részt vegyen az Antalyai Diplomáciai Fórumon. A miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is tárgyalt Magyarország energiaellátásáról és gazdasági, katonai és védelmi együttműködés fejlesztéséről.
Felmentették tisztségéből a grönlandi amerikai katonai bázis vezetőjét, mert személyét illetően "megrendült a bizalom" a washingtoni kormányzat részéről - közölték csütörtökön amerikai katonai tisztségviselők.
A Szlovákiában és Magyarországon kitört száj- és körömfájás-járvány következményeként hétfőtől 28 katona csatlakozik az osztrák határellenőrzési munkálatokhoz – közölte az osztrák védelmi minisztérium.
A kifejezetten a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos meg van róla győződve, hogy az ilyen technológiával készül oltások módosítják az emberi DNS-t, betegségeket okozva ezzel. A szlovák egészségügyi minisztérium elhatárolódott a kormánybiztos kijelentéseitől.
Romániában azért kellett megváltoztatni a medvékkel kapcsolatos törvényt, mert ezek az állatok már a lakott területekre is rendszeresen bemerészkedtek élelmet keresve.
Ukrajna számára ezúttal 21 milliárd eurós katonai segélycsomagot jelentettek be, amelyben Németország és az Egyesült Királyság is kulcsszerepet játszik.
Boris Pistorius szerint Európának gondoskodnia kell arról, hogy Ukrajna továbbra is részesüljön közös katonai támogatásunkból. Oroszországnak pedig meg kell értenie, hogy Ukrajna képes harcolni, és az unió országai támogatni fogják.
A ragadós száj- és körömfájás vírusának európai terjedése miatt Románia szigorította a száj- és körömfájás elleni óvintézkedéseket, és a többi között behozatali stopot rendelt el az élő állatokra Magyarország irányából - jelentette be az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA).
Donald Trump világszerte vitákat szül – de vajon mit gondol róla egy átlagos budapesti? Megkérdeztük az utcán sétáló embereket, hogyan vélekednek az amerikai elnök politikájáról, stílusáról és döntéseiről. A válaszok között akadt bírálat, irónia, de meglepő támogatás is. A külpolitikai szakértő szerint Trump lépései Magyarországra is komoly hatássa
Teherán szövetségesei elleni légicsapások, gigantikus csapaterősítések és nyílt fenyegetések után ül le Ománban az USA és Irán. Hámenei ajatollahnak állítólag saját emberei mondták meg, hogy ha Trump beváltja fenyegetéseit, veszélybe kerülhet a teokratikus rezsim. A két ország nagyon eltérő várakozásokkal kezd tárgyalásokba a teheráni atomprogramró
Vlagyimir Putyin pénteken Szentpéterváron fogadta Steve Witkoffot, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottját. A megbeszélésen az ukrajnai háború diplomáciai rendezésének lehetőségei és az orosz-amerikai kapcsolatok kerültek terítékre. A Kreml előre jelezte: nem várnak áttörést, de fontos üzenetek cserélhetnek gazdát. Trump pedig eközben a saját
A pénteki nap Heilbronn lakóinak okozott egy kevés riadalmat, mivel a várost robbanás rázta meg. A hang olyan erős volt, hogy sokan repülőgép-szerencsétlenségre vagy bombára gyanakodtak, így értesítették a helyi hatóságokat. Az események hátterében azonban egy teljesen más történet állt. Igaz, aki repülővel kapcsolatos dolgokra gyanakodott, az nem
Ugyan melyik magyar ember tudná sokáig nélkülözni a jóféle gyulai kolbászt, vagy a téli szalámit? Nos, Kapu Tibor, a következő magyar űrhajós nem marad efféle csemegék nélkül a világűrben sem, egy floridai magyar boltnak köszönhetően. Legnagyobb meglepetésükre egyenesen az űrkutatási hivatal rendelte meg tőlük az asztronauta menüjét.
Az országos Tartós szeretet elnevezésű akció keretében az idén a széleskörű társadalmi összefogásnak köszönhetően összesen 100 tonna adomány érkezett, amelyből most ezt a 250 élelmiszercsomagot is összeállították.
Létrejött a koalíciós megállapodás a német Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió, valamint a Német Szociáldemokrata Párt között. Az egyezségben számos a bevándorlási politikát érintő szigorítás is szerepel: komolyabb határellenőrzést vezetnének be, kitoloncolásokat is terveznek- mondta el az InfoRádiónak Dócza
A helyi hatóságok szerint péntek este Athén belvárosának egyik forgalmas negyedében felrobbant egy bomba, amelyet a Görögország fő vasúttársasága, a Hellenic Train irodái közelében helyeztek el. Szerencsére sérültekről nem érkezett jelentés. A robbanás azután történt, hogy valaki telefonos bejelentést tett a fenyegetésről.
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a Nasa űrhajóskiképzését - közölte Hunor - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
Mától tilos hús- és tejterméket vinni személyesen az EU-ból Nagy-Britanniába. A brit kormány döntése szerint, aki megszegi a szabályt, akár 2,3 milliós büntetést is kaphat.