Egyes európai tisztviselők attól tartanak, hogy a kereskedelmi konfliktus elkerülhetetlen, és egyes országok képviselői korainak tartják a radikális eszköz bevetését.
Az Egyesült Államok viszonosságra hivatkozó lépései valójában "klasszikus, egyoldalú és protekcionista gazdasági hegemóniát" tükröznek – állította hétfői nyilatkozatában a kínai külügyminisztérium.
Az erdőháti tenyészetbe (Plavecký Štvrtok) valószínűleg a magyarországi Levélről került a járvány, az egyik alkalmazott járt a magyar farmon, és ő lehetett a közvetítő.
Több mint 50 ország akar tárgyalni Washingtonnal a vámtarifák enyhítéséről – állítja a Trump-kormányzat egyik illetékese. Közben a világ tőzsdéin hétfőn is nyomott volt a hangulat a vámok miatt. Az egyik "áldozat" a Nike, amelynek edzőcipőit Vietnámban gyártják.
Donald Trump azt mondta: nem tetszik neki, hogy újra bombáztak az oroszok. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke hozzátette: folytatódnak a tárgyalások Moszkvával a tűzszünetről.
A durva beszéd nemcsak az utcán, hanem már a neten is komoly pénzbe kerülhet. A csúnya beszéd eddig is büntetendő volt, de most tízszer annyiba kerülne. Az államkasszába már be is tervezték ezt a bevételt.
J.D. Vance amerikai alelnöknek pár hét alatt sikerült elérnie, hogy az első szó, ami egy ausztrál vezető politikusnak eszébe jutott róla, hogy egy pöcs. Addig sem rejtegette az európai országokról a véleményét, de a Signal-botrányban kiszivárgott beszélgetések óta az Európára legveszélyesebb embernek tartják Trump kormányában. Közben viszont imádot
"Magyarország egyes intézkedései nem elégségesek" - mondta a szlovák miniszter. A hatóságok drónokkal és védőruhás ellenőrökkel pásztázzák a határhoz közeli telepeket. Több tízezer szarvasmarha lehet veszélyben.
A száj- és körömfájás terjedésének megfékezése érdekében a szlovák belügyminiszter újabb rendkívüli intézkedéseket jelentett be a válságstáb vasárnap esti ülését követően. Matus Sutaj Estok közölte, hogy katonai és rendőri egységeket bevonva országos ellenőrzéseket indítanak, különösen a nagyobb állattartó gazdaságokban. A tárcavezető szerint egyes
Itt vétózni nem tud a magyar kormány - minősített többséggel döntenek - de nem támogatta Szijjártó Péter Luxemburgban az EU-s vámok megemelését Trump brutális büntetővámjára válaszul - helyette tárgyalást sürgetett.
Magyarország és Izrael a jövőbeli együttműködés fontos pilléreinek tekinti a fizikai és a digitális biztonságot, ezekre építve kívánja fejleszteni a két ország a gazdasági kapcsolatait - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
Támogatja Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai tűzszünetre vonatkozó javaslatot, de ennek eléréséhez több kérdést is meg kell oldani – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz vezető szóvivője hétfőn újságíróknak.
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország azért nem támogatja az EU-s viszontvámokat, mert ezek drágítanák az amerikai importtermékeket, vagyis jelentős áremelkedést okoznának az embereknek a kontinensen.
Maroš Šefčovič jelentette be: az Unió "0" százalékos vámokról szóló javaslata kiterjedne az autóiparra és minden ipari termékre is az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemben.
Donald Trump globális kereskedelmi háborúja nyomán folytatódik a hatalmas árfolyamesés a globális tőzsdéken is. Német elemzők szerint az árfolyamok nagyobb esést mutatnak, mint a koronavírus-járvány óta bármikor.
Gent városának kortárs művészeti múzeuma, az S.M.A.K. új kiállításában egy szokatlan témát is feldolgoz. A "Painting after Painting" című tárlaton, külön terem foglalkozik Szájer Józseffel.
A külügyminiszter szerint az Unió tehetetlenül nézi Trump vámháborúját. A magyar kormány inkább nyugalmat javasol, szerinte nem szabad bosszút állni, mert az csak még több kárt okozna.
Donald Trump minden tárgyalás leállítását és további 50 százalékos vámot helyezett kilátásba Kínával szemben, válaszul a Peking által hétvégén bejelentett 34 százalékos viszontvámra - az amerikai elnök ezt közösségimédia-oldalán jelentette be hétfőn.
A viszonosságra hivatkozva az Egyesült Államok "tipikus, egyoldalú, protekcionista gazdasági hegemóniát" gyakorol, feláldozza más országok érdekeit saját önző céljainak érdekében, ami súlyosan aláássa a normális gazdasági és kereskedelmi rendet - közölte a kínai külügyminisztérium hétfőn.
A gázai harcok leállításáról és az övezet újjáépítéséről, valamint az ukrajnai háború lezárását célzó tervekről is szó esett hétfőn Kairóban Emmanuel Macron francia államfő és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök egyeztetésén, amelyet követően Macron leszögezte: mind Franciaország, mind pedig Egyiptom a békéért dolgozik.
Donald Trump minden tárgyalás leállítását és további 50 százalékos vámot helyezett kilátásba Kínával szemben, válaszul a Peking által hétvégén bejelentett 34 százalékos viszontvámra.
Egy magas rangú iráni tisztviselő hétfőn nyilvánosságra hozta, hogy Ali Khamenei legfelsőbb vezető teljes készültségi állapotot rendelt el az iráni fegyveres erőknél – hivatkozik a magyar site az Al Arabiya szaúdi állami műsorszolgáltatóra.
Az amerikai elnök minden tárgyalás leállítását és további 50 százalékos vámot helyezett kilátásba Kínával szemben, válaszul a Peking által hétvégén bejelentett 34 százalékos viszont-vámra.
Hatvan napra eltiltották polgármesteri feladatainak gyakorlásától Soós Zoltánt, Marosvásárhely elöljáróját, a polgármesteri hivatal irányítását helyettese, Kovács Mihály Levente veszi át - közölte a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Ivan Anusic Slunjban, az Eugen Kvaternik katonai kiképzőközpontban tett látogatásakor azt hangoztatta, hogy a horvát hadsereg felkészült a katonák kiképzésére, a kötelező sorkatonai szolgálatot így már holnap bevezethetnék.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök először erősítette meg, hogy a határ menti ukrán települések védelmében ukrán katonák harcolnak a dél-oroszországi Belgorodi területen.
Ha ufókatasztrófáról beszélünk, mindenkinek az amerikai Roswellben történt eset ötlik eszébe, amiről Donald Trump amerikai elnök azt ígérte, kinyitja az aktákat. De ki gondolná, hogy nekünk, magyaroknak is megvolt a magunk földönkívüli jelensége, amibe még a rendőrség és a katonaság is bekapcsolódott? Megtaláltuk a történtek szemtanúit.
Miközben az amerikai vámok épp világszerte leolvadó tőzsdéket, recessziós félelmet és bizonytalanságot okoznak, az amerikai elnök szerint csak a gyenge és ostoba emberek pánikolnak.
Maroš Šefčovič uniós biztos szerint az EU kész tárgyalni az Egyesült Államokkal, de nem várnak a végtelenségig. A Bloomberg szerint 25 százalékos vámokkal vágnának vissza.
Jelentősen többet fizethetnek káromkodásért Oroszországban, mint eddig. Bár eddig is bírság járt érte, most a tízszeresére növelték az összeget, így akár 47 ezer forintnyi rubelbe is kerülhet a nyilvános szitkozódás. A tervek szerint még azokat a koncertszervezőket is büntetnék, akik a színpadon káromkodó zenekart hívnak.
Jól mutatja, mennyire feje tetejére állt a világ, hogy Kanada és az Egyesült Államok viszonya roppant feszült. A népszerűtlen Justin Trudeau lecserélésével és Trump vámháborúja, Kanadát froclizó nyilatkozatai mellett 20 pontos hátrányt dolgoztak le a kormányzó liberálisok. A kanadaiak az alapján dönthetnek majd az április végi előrehozott választás
Felkészült a horvát hadsereg a katonák kiképzésére, így akár már holnap bevezethetnék a kötelező sorkatonaságot Horvátországban. Évente öt generációnak, egyenként 800 hadköteles sorkatonának tudnak alapkiképzést nyújtani. A sorkatonáknak azonban engedélyezik, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva továbbra is elutasíthassák a fegyverviselést.
A külügyminiszter azt mondta, nem szabad bosszút állni, "stratégiai nyugalom" kell, hogy ne okozzanak még nagyobb károkat, ezért a magyar kormány nemmel szavaz az ellenvámokra.
A kormánypártok EP-delegációvezetője kérte, hogy ne hallgassák meg a Magyar Helsinki Bizottság képviselőjét a meghallgatáson, ami a magyar támogatásokat részben befagyasztó eljárásról szólt.