A Sixtus-kápolnába több mint 130 bíboros vonul be, ők döntöttek arról, hogy ki legyen az 1,4 milliárd hívőből álló katolikus egyház következő vezetője. A konklávé alkalmából szerdán 15 óra 30 perctől rendkívüli műsorfolyam van a HírTV-n. Az eseményeket Facebook- és YouTube-csatornánk is élőben közvetíti.
"A Perzsa-öböl történelmi nevének politikai okokból való megváltoztatása Iránnal és népével szembeni ellenséges szándékot jelez, amit határozottan elítélünk" – írta a hírre az iráni külügyminiszter.
A USS Truman a Vörös-tengerről vesz részt a húszik elleni harcokban, de rájuk jár a rúd: februárban egy kereskedőhajóval ütköztek, decemberben meg egy amerikai cirkáló lőtte le az egyik gépüket.
Feltartóztatták Aleksandar Vucic Moszkvába tartó repülőgépét szerdán Bakuban, és egyelőre nem lehet tudni, hogy a szerb köztársasági elnök mikor folytathatja útját az orosz fővárosba – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) az internetes oldalán.
"Ursula von der Leyen ma bejelentette ki mit kap Brüsszelből: Ukrajna pénzt és fegyvert, az európai adófizetők pedig a számlát" – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
Észtország megtiltotta légtere használatát a külföldi államok küldöttségeit a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából Moszkvában tartandó díszszemlére szállító repülőgépeknek - közölte szerdán Margus Tsahkna észt külügyminiszter.
Szerdán elkezdődött a pápaválasztó konklávé, amely a világ egyik legfontosabb szertartása. Az esemény egy részét a hívők is követhetik, ám amint elkezdődik a konklávé, a pápaválasztó bíborosok elvonulnak a külvilág szeme elől. Ha már az első alkalommal sikerül kiválasztani az új pápát, kora este fehér füst fog felszállni. Ha nem, tovább folytatódik
A 2028-tól induló büdzséről szóló állásfoglalás vitája fideszes-tiszás szócsatát hozott, de a végső szövegre egyetlen magyar képviselő se nyomott igent.
Egy kentuckyi nő igencsak "ragacsos" helyzetbe került, amikor több tucat nyalókával teli dobozt talált a bejárati ajtaja előtt. A rendelést kisfia adta le, miközben édesanyja telefonján játszott. Az anya elmondta, hogy próbálta leállítani 8 éves fia Amazon-rendelését, ami körülbelül 70 000 Dum-Dum nyalókát tartalmazott, azonban már túl késő volt.
Szerda délután veszi kezdetét a konklávé a Vatikánban, amikor 133 bíboros vonul be a Sixtus-kápolnába, hogy megválassza az új pápát. A pápaválasztás kimenetelét fehér füst jelzi majd a világ számára, melyre legkorábban szerda késő délután számíthatunk.
Egy neves katolikus portál összeszedte, hogy mik lehetnek az esélyes és mik a valószínűtlen felvett nevek Ferenc pápa utódjának. Néhány teljesen új név is felmerült.
Folytathatta útját szerdán Moszkvába Aleksandar Vucic szerb elnök, miután az őt szállító repülőgépet Bakuban feltartóztatták - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) az internetes oldalán.
Débora Porto, egy több mint kétmillió követővel rendelkező, testpozitív tartalomkészítő az Instagramon, nemrég szakított a barátjával, aki "városi vademberként" emlegette magát.
Szerdán, valamivel 18 óra előtt a pápaválasztó bíborosokon kívül mindenki másnak el kellett hagynia a Sixtus-kápolnát. Ezzel hivatalosan is megkezdődött a konklávé, amely megválasztja Ferenc pápa méltó utódját, aki hit és erkölcs kérdésében utat mutat a római katolikus egyház közel másfél milliárd hívének.
Oroszország, Kína és az Egyesült Királyság is a feszültség enyhítésére és a párbeszéd folytatására szólította fel Indiát és Pakisztánt, miután a két atomhatalom ismét a háború szélére sodródott. Eközben a két fél egymásra mutogat, és egyre fenyegetőbb megnyilvánulást tesz a másik irányába.
India egy terrortámadásra válaszul rakétákkal lőtt több pakisztáni célpontot is, Pakisztán a vitatott hovatartozású Kasmírban lőtt át tüzérséggel. Sokan találgatják, hogy a keményvonalas pakisztáni vezérkari főnök milyen további válaszlépésre szánja el magát, miközben az indiai kormányfő a vizet is fegyverként használná a korábban egymással már töb
Sértő és felkavaró, ha valakit a munkahelyén a Star Wars gonosztevőjéhez, Darth Vaderhez hasonlítanak – állapította meg a munkaügyi bíróság Londonban, miután egy nő pert indított. A bíróság 30 ezer fontot (14,3 millió forintot) ítélt meg neki kártérítésként.
A tudományos bizonyítékok arra utalnak, hogy a nyári időszámítás megszüntetése és a természetes időzónák létrehozása a közegészségügy és a gazdaság javát szolgálná.
A bíborosok teljes elszigeteltségben döntenek az egyház új vezetőjéről. A választás akár napokig is eltarthat – kétharmados többség kell az új pápa megválasztásához.
A bíborosok letették az esküt, a kamerák kivonultak, és elhangzott a "mindenki kifelé" felszólítás. Innentől teljes titokban zajlik a pápa megválasztása.
Bevonultak a Sixtus-kápolnába a bíborosok, hogy megválasszák az új pápát. A konklávén 133 bíboros vesz részt, akiket teljes mértékben elzárnak a külvilágtól: nem beszélhetnek senkivel, a mobiltelefonjaikat is leadják, és a Vatikán körüli rádióhullámokat is blokkolták, hogy ezzel óvják meg a bíborosokat mindenféle külső kommunikációtól. A bezártság
Megkezdődött a konklávé, ahol a bíborosok Ferenc pápa utódjáról döntenek majd. A egész világot izgalomban tartja a kérdés, hogy ki lesz az új pápa. Erdő Pétert is az esélyesek között tartják számon.
Friedrich Merz, Németország új kancellárja, hivatalba lépése után azonnal bevezette első szigorú intézkedéseit a menekültügy terén. Alexander Dobrindt belügyminiszter utasítására a német szárazföldi határokon minden migráns belépését megtiltották, még akkor is, ha menedékkérelmet szeretnének benyújtani.