Oroszország továbbra is ragaszkodik hódító politikájához és Ukrajna megsemmisítéséhez, miközben csak az európai biztonságról hajlandó tárgyalni – lehetőleg Donald Trumppal. Erről Jan Lipavsky cseh külügyminiszter beszélt egy szombaton megjelent interjúban.
Újabb orosz rakétatámadás ért két ukrajnai települést. Odessza belvárosában egy szállodát ért találat, míg Poltovában egy ötemeletes lakóház omlott össze.
A brit egészségügyi szolgálat, az NHS meghatározása szerint a nemi diszfória olyan kifejezés, amely egy személyben a biológiai neme és a nemi identitása közötti eltérés miatt fellépő nyugtalanság érzését írja le.
Szombaton számos német városban tartottak több tízezres tüntetéseket, amelyeken a résztvevők nemcsak az AfD-t utasították el, de Merz politikáját is – írja a Die Welt alapján a Portfolio.
Hiánycikk a sóoldat a romániai kórházakban. Több intézményben is kénytelenek korlátozni a krónikus betegek kezeléseit. A rettenetes állapot már hónapok óta fennáll, a szabad piacon is készlethiány ütötte fel a fejét.
A szlovák miniszterelnök, Robert Fico szerint a Grúz Nemzeti Légió nevű grúz félkatonai alakulat és annak vezetője, Mamuka Mamulasvili is bekapcsolódott a Szlovákiában az elmúlt hetekben tartott kormányellenes tüntetések szervezésébe. Meglátása szerint az alakulat az ukrán hírszerzés irányítása alatt áll. A napokban arról beszélt, hogy puccsra kész
Moszkva nem akar lemondani Ukrajna elpusztításáról, tárgyalni pedig csak az európai biztonságról hajlandó, ideális esetben Donald Trump amerikai elnökkel - jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter
Embernek nem való tömegnyomor van néhány atomjaira szabdalt hongkongi lakásban. A helyi kormányzat 2049-re felszámolná a dohos, zsúfolt, ágyi poloskáktól hemzsegő otthonokat, amiket sokszor még kisebb, ágyméretű lyukakra osztanak fel. Aki korábban hajléktalan volt, annak ez áldás a világ legzsúfoltabb városában, de a többség tágasabb szociális laká
Donald Trump azt állítja, hogy katonai légicsapásokat rendelt el az Iszlám Állam csoportjának egyik vezető támadástervezője ellen. Az amerikai elnök elmondása szerint más, Szomáliában élő embereket is támadtak. "Ezek a gyilkosok, akik barlangokban rejtőzködtek, az Egyesült Államokat és szövetségeseinket fenyegették" - tette közzé Trump a közösségi
Az orosz erők légicsapást mértek egy idősotthonra a dél-oroszországi Kurszki terület ukrán ellenőrzés alatt álló részén, Szudzsa városában – közölte az ukrán hadsereg. A támadás következtében feltételezhetően több tucat ember rekedt a romok alatt.
Tommy Robinson korábban 18 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Londonban a Robinson-szimpátiatüntetéssel párhuzamosan egy antirasszista felvonulás is zajlott.
Kína határozottan elutasítja az Egyesült Államok döntését, miszerint további 10 százalékos vámot vet ki a Kínából importált árukra, és megfelelő ellenintézkedéseket fog tenni - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium vasárnap.
Justin Trudeau bejelentette, hogy ellenintézkedési vámokat vezetnek be az amerikai árukra. Mexikó is reagált, és a szintén vámokkal sújtott Kína is kész ellenlépéseket tenni.
Mesterséges intelligenciával működő kórházi rendszer tesztelését kezdte meg a külföldön is elismert Csinghua Egyetem startup cége. Kína azt tervezi, hogy kiterjeszti a mesterséges intelligencia használatát az egészségügyi ágazatban.
Kína határozottan elutasítja az Egyesült Államok döntését, miszerint további 10 százalékos vámot vet ki a Kínából importált árukra, és megfelelő ellenintézkedéseket fog tenni - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium vasárnap, írja az MTI.
Justin Trudeau bejelentette, hogy ellenintézkedési vámokat vezetnek be az amerikai árukra. Mexikó is reagált, és a szintén vámokkal sújtott Kína is kész ellenlépéseket tenni.
Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Ukrajnában választásokat tartanának, esetleg az év végéig, különösen akkor, ha Kijev a következő hónapokban tűzszünetet tud kötni Oroszországgal.
Rubio egy csütörtöki interjúban kijelentette, hogy az elnök érdeklődése a csatorna iránt teljesen komoly, és panamai látogatásának egyik fő témája lesz, annak ellenére, hogy helyben erős az ellenállás az ügyben.