A belga nemzeti kábítószerügyi biztos szerint Belgium, amely központi szerepet játszik Európa kábítószer-kereskedelmében, nem vesztegetheti az időt, és az egész társadalmat mozgósítania kell a pénzmosás elleni küzdelemben.
A mexikói katonák feladata az, hogy megállítsák a latin-amerikai országokból az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-csempészetet és illegális migrációt.
"Senki nem akar kilépni az EU-ból és a NATO-ból" – szögezte le Peter Pellegrini szlovák államfő azon a keddi kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a szlovák külpolitika alakulása miatt hívott össze a kormánypárti és az ellenzéki pártok vezetői számára. A koalíciós Szlovák Nemzeti Párt elnöke ugyanakkor leszögezte, pártja az Európai Unió megreformálásá
Zelenszkij azt mondta, hogy már megvannak a munkaidőpontok Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottja csapatának kijevi látogatására.
Az európai kontinens, mely sokáig "a béke és a jólét menedéke volt", most mind gazdaságilag, mind katonailag veszélyben van - jelentette ki Fülöp belga király Brüsszelben, a nemzethez intézett beszédében.
Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke, aki az ukrajnai ritkaföldfémek iránt érdeklődik, azt ajánlotta Kijevnek, hogy ezekért cserébe vásárolja meg az amerikai katonai segélyt. Ezt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője jelentette kedden egy sajtótájékoztatón.
Mexikó és Kanada meghajolt Donald Trump nyomása alatt és komoly forrásokat áldoz a határ őrizetére. Az amerikai elnök erre felfüggesztette a beígért vámokat. Kína és az Európai Unió azonban továbbra is tarthat Trumptól.
Feladta magát a szíriai hatóságoknál az arab ország régebbi belügyminisztere, Ahmed es-Saár - ezt ő maga jelentette be kedden az al-Arabíja szaúdi tévécsatornának küldött közleményben.
Nagyon fájdalmas nap ez egész Svédország számára - jelentette ki a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson a merényletet követően. A részletekről Bugnyár Zoltán tudósító számolt be a HírTV Híradójában.
Az ukrán elnök szerint országa számára létfontosságú a megfelelő védelem biztosítása a háború után. Ha Ukrajna nem tud gyorsan csatlakozni a NATO-hoz, szerinte más megoldásra van szükség.
Ukrajna az ásványkincseibe történő befektetéseket illetően nyitott az együttműködésre a partnerországokkal, mivel ez része az ukrán győzelmi tervnek is. Ezt jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, miután találkozott Rafael Grossival, az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával. Az államfő a sajtótájékoz
Azért támadták a neten, mert a karaktere olyan egyenruhát viselt, amit a Törökországban terrorista csoportként nyilvántartott, szíriai székhelyű kurd milícia, az YPG egyenruhájához hasonlónak tartottak.
"Olyan jelzéseink vannak, hogy további 12 uniós ország komolyan mérlegeli, hogy társult félként csatlakozna az eljáráshoz" – mondta a cseh külügyminisztérium szóvivője.
"Az idegen testek ütötte lyukak természetének, illetve eredetének meghatározására megfelelő tanulmányokat és vizsgálatokat fognak elvégezni" – áll a közlekedési minisztérium jelentésében.
A tüntetők Milosevic megbuktatását akarják megismételni, csakhogy akkor, a 2000. október 5-én a rendőrök és a katonaság is a tüntetők mellé álltak. Most erről szó sincs.
Az Egyesült Államok átvenné a Gázai övezetet – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden Bejámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott washingtoni sajtótájékoztatóján – írja az MTI.
Donald Trump elnök rendeletet írt alá kedden az Egyesült Államok részvételének megszüntetéséről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, valamint tagságának megszüntetéséről az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében (UNESCO).
Idén Ukrajnában minden orvos számára kötelezővé válik a pszichológiai egészségügyi szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos képzés, hívta fel a figyelmet Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége – írja az MTI.
Donald Trump újabb radikális lépést tett, ugyanis rendeletet írt alá kedden az Egyesült Államok részvételének megszüntetéséről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, illetve tagságának megszüntetéséről az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében (UNESCO). Szerinte az ENSZ-ben rengeteg lehetőség van, de nem él vele. Valamint úgy véli, a vil
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök egyelőre nem zárkózik el a javaslattól. Trump elképzelése szerint Jordánia és Egyiptom is területeket bocsátana a palesztinok rendelkezésére.
Tajvan és Olaszország után Ausztrália is betiltotta a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-chatbot használatát kormányzati eszközökön nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva.
Az amerikai posta közölte, hogy ideiglenesen felfüggeszti a Kínából és Hongkongból érkező nemzetközi csomagküldemények kézbesítését, miután Donald Trump elnök a héten bezárta a kis értékű csomagok vámmentes szállítására rendelkezésre álló kereskedelmi kiskaput is.
A németországi parlamenti választások közeledtével sorra érkeznek az adományok a pártok kasszáiba. Ezek egy része külföldről származik. Az adatok szerint az AfD lett a legnagyobb kedvenc, választási plakátjaival aligha kell takarékoskodnia.
Az amerikai elnök szavai szerint a mai Gázai övezetben munkahelyek ezrei létesülnének, és a "Közel-Kelet riviérájává" válna, ami egy "nemzetközi hely" lenne, ahol élnek palesztinok is.
Az Egyesült Államok "átveszi Gázát és újjáépíti", miközben kitelepítik a palesztin lakosságot – vázolta fel Donald Trump amerikai elnök, miután fogadta a Washingtonba látogató Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de a tárgyalóasztalnál jelen kell lennie az Egyesült Államoknak és Európának is – írja az MTI.