Áradásveszély miatt vörös riasztást rendeltek el a hatóságok Nyugat-Franciaországban. A Herminiára elkeresztelt vihar miatt Rennes városában és környékén több utca is víz alá került.
Az alkotásnak különösen nagy súlyt ad, hogy megszólal benne Marco Rubio frissen kinevezett amerikai külügyminiszter. A filmet két éven át teljes titoktartás mellett forgatták és március elején mutatják be az Egyesült Államokban.
A jelenlegi adatok szerint országszerte 229 iskola kapott hétfő reggel bombafenyegetést - közölte Primoz Ogrinc, a szlovén rendőrségi főigazgatóság terrorizmussal és szélsőséges erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője.
Egy ukrán politikus, Alexander Dubinszkij szerint Volodimir Zelenszkij elnök és köre a múlt évben percenként 36 ezer dollárt (tizennégymillió forint) keresett. A számítás alapján a csoport és Zelenszkij több mint tizennyolcmilliárd dollárt (7,4 ezer milliárd forint) zsákmányoltak.