2024. augusztus 11. vasárnap

aug. 11
13:06
Három oroszországi régióból jelentettek ukrán rakéta- és dróntámadásokat (Demokrata)
Egy lelőtt rakéta roncsai egy lakóházra estek, a közelében parkoló autók pedig kigyulladtak.
aug. 11
13:24
Orosz kémbotrány - a volt lengyel miniszter is megszólalt az Európai Bizottság hibás döntése miatt (ATV)
Az Európai Bizottság az előző lengyel kormányt bíráló, 2023 júliusában közzétett jogállamisági jelentésben Pablo González néven szereplő, utólag orosz kémnek bizonyult újságíró lengyelországi letartóztatására is hivatkozott - írta meg szombat este Mariusz Kaminski volt lengyel belügyminiszter az X-en.
aug. 11
13:24
Rácz András: A kurszki művelet célja az lehet, hogy széthúzza az orosz erőket (Telex)
Az ismert Oroszország-szakértő szerint ugyanakkor a "háború köde" néven ismert jelenség ebben a műveletben fokozottan érvényesül.
aug. 11
13:27
Mi történik Szerbiában? Tízezrek tiltakoznak az utcán, a vasútállomásokat is elfoglalták (Blikk)
Több mint 20 ezren vonultak utcára szombaton Szerbia fővárosában, Belgrádban, hogy tiltakozzanak egy lítiumbánya újbóli megnyitása ellen. A tiltakozók el akarják érni, hogy a kormány hozzon törvényt a lítium és bór bányászatának végleges betiltásáról az országban.
aug. 11
13:39
Irányváltás Németországban: megint nem divat az egykori NDK (Infostart)
Új trend van kibontakozóban a Németország keleti és nyugati fele között: 2016 óta az egykor az NDK-hoz tartozó keleti tartományok annak örülhettek, hogy egyre népszerűbbek a nyugati tartományokkal szemben, mostanra viszont általános meglepetésre fordult a kocka.
aug. 11
13:51
Alexander Lukasenko: Az ukránok tetteikkel demonstrálják, hogy nem állnak készen a békére (HírTV)
Beidézték az ukrán nagykövetet Minszkben, akit a külképviselet bezárásával is megfenyegettek. A belarusz tárca így reagált arra, hogy állításuk szerint ukrán drónok léptek a légterükbe.
aug. 11
13:54
Már három oroszországi régióból jelentettek ukrán rakéta- és dróntámadásokat (ATV)
Helyi orosz hatóságok éjszakai ukrán rakéta- és dróntámadásokról számoltak be vasárnap az oroszországi kurszki, voronyezsi és belgorodi régiókból.
aug. 11
14:00
Soha nem volt még ilyen jó Párizsba utazni (Telex)
Szellős utcák, szabad asztalok, rövid sorok az olimpia alatt a francia fővárosban: elmaradt a beharangozott turistakataklizma, és ennek a látogatók örülnek a legjobban.
aug. 11
14:06
Kamala Harris lenyomta Donald Trumpot több kulcsfontosságú államban egy friss közvélemény-kutatás szerint (SzMo)
A demokraták jelöltjének előnye nem nevezhető jelentéktelennek: Harris összesen négy százalékponttal előzi Trumpot Michigan, Pennsylvania és Wisconsin államban.
aug. 11
14:09
Egy kisgyermek is van a háború újabb áldozatai között (HírTV)
Egy férfi és négyéves kisfia életét vesztette, mert egy lelőtt orosz rakéta roncsai rázuhantak családi házukra Kijev megyében, Bovari közelében - közölte vasárnap az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
aug. 11
14:12
Rácz András: Az ukránok úgy vetnek be nyugati fegyvereket orosz terület ellen, hogy ezzel eddig az USA-nak és Németországnak sem volt gondja (444.hu)
Szerinte ez a legfőbb különbség a tavalyi, jóval kisebb, belgorodi körzet elleni műveletek és a mostani kurszki akciók között.
aug. 11
14:51
Ukrán katasztrófavédelem: orosz rakétaroncs zuhant egy Kijev melletti házra, halottak (Infostart)
Egy férfi és négyéves kisfia életét vesztette, mert egy lelőtt orosz rakéta roncsai rázuhantak családi házukra Kijev megyében, Bovari közelében - közölte vasárnap az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat.
aug. 11
15:00
Saját házuk romjai alól húzták ki a 4 éves ukrán kisfiú és az apja holttestét (444.hu)
Zelenszkij szerint észak-koreai rakétákkal támadták Kijev környékét.
aug. 11
15:03
Komoly munkát adtak az ukránok az orosz légvédelemnek több oroszországi régióban (HírTV)
Helyi orosz hatóságok éjszakai ukrán rakéta- és dróntámadásokról számoltak be vasárnap az oroszországi kurszki, voronyezsi és belgorodi régiókból.
aug. 11
15:12
A német kancellár aggodalmát fejezte ki az izraeli kormányfőnek (Demokrata)
Irán és térségbeli szövetségesei megtorlást helyeztek kilátásba.
aug. 11
15:18
Nem gondolta komolyan – ezt állítja a Taylor Swift-koncertre mészárlással készülő fiatal férfi ügyvédje (Telex)
Az ügyvéd szerint védence "csak játszott az ötletekkel".
aug. 11
15:30
Erről egyeztetett a német kancellár Benjámin Netanjahuval (ATV)
Olaf Scholz német kancellár aggodalmát fejezte ki Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében a palesztin-izraeli konfliktus lehetséges kiszélesedése miatt - közölte vasárnap a német kormány egyik szóvivője.
aug. 11
16:00
Fehéroroszország harckocsikat vezényelt az ukrán határhoz (ATV)
Fehéroroszország harckocsikat vezényelt vasárnap az ukrán határhoz, miután a fehérorosz hatóságok állítása szerint az előző nap az ország légterében több ukrán drónt is lelőttek - közölte a minszki védelmi minisztérium.
aug. 11
16:18
Mi lehet az ukránok célja a váratlan kurszki hadművelettel? Rácz András megfejtette! (SzMo)
Az Oroszország-szakértő szerint a katonai célok mellett az ukrán előrenyomulásnak jelentős moráljavító hatása is van az ukránok és a nemzetközi közösségek körében, ugyanis a hírek most ukrán sikerekről szólnak.
aug. 11
16:21
Elképesztő védekezést adott elő a férfi, aki a bécsi Taylor Swift- koncerten akart merényletet elkövetni: "Nem is volt jó minőségű a bomba" (Blikk)
A bécsi Taylor Swift-koncertek ellen tervezett, de meghiúsított merénylet előkészítésével vádolt férfi ügyvédje azt állítja, hogy nem volt olyan súlyos védence terve. Szerinte a lekapcsolt illető csak "játszott az ötletekkel."
aug. 11
16:54
Fehérorosz harckocsik indultak az ukrán határ felé, hogy reagáljanak az ukrán "provokációkra" (444.hu)
De lehet, hogy csak az ukrán erőket akarják megosztani ezzel, miközben Kijev épp orosz területen folytat akciókat.
aug. 11
17:24
Fehér háromszöggel megjelölt tankok bukkantak fel az orosz–ukrán határnál (Telex)
Egyre komolyabbnak tűnik az ukránok kurszki offenzívája.
aug. 11
17:33
A német kancellár aggodalmát fejezte ki az izraeli kormányfőnek (Infostart)
Olaf Scholz német kancellár aggodalmát fejezte ki Benjámín Netanjahú izraeli kormányfővel folytatott telefonbeszélgetésében a palesztin-izraeli konfliktus lehetséges kiszélesedése miatt - közölte vasárnap a német kormány egyik szóvivője.
aug. 11
17:36
Lezárták az Eiffel-torony környékét, mert egy félmeztelen férfi felmászott a toronyra (Telex)
A rendőrség letartóztatta az illetőt.
aug. 11
17:42
Ünnepnappá nyilvánították a tálibok az afganisztáni hatalomátvétel napját (ATV)
Az Afganisztánt uraló tálibok ünnepnappá nyilvánították a hatalomátvétel napját, amely idén - az ott használt perzsa naptár szerint - augusztus 14-re esik.
aug. 11
18:18
A tüdőt felrobbantó, tömegpusztító bombákat dobtak az oroszok a benyomuló ukránokra (SzMo)
A vákuumbombákat már korábban is bevetette az orosz hadsereg. Két éve egy ukrán olajraktárra dobtak ilyen bombát.
aug. 11
18:30
Áll a bál Belgrádban, tízezrek tüntetnek az utcákon az akkumulátorgyártással összefüggésben (SzMo)
A demonstrálók egy lítiumbánya újbóli megnyitása ellen tiltakoznak, egyúttal pedig szeretnék elérni, hogy a kormány hozzon törvényt a lítium és a bór bányászatának végleges betiltásáról.
aug. 11
18:42
Nyolc neves rákkutató tudós utazott a halálspirálba került brazil utasszállítón (ATV)
Rejtély, mitől zuhant egyetlen perc alatt közel 6000 métert a repülő
aug. 11
18:48
Arte: Évszázadok viszontagságai után a klímaváltozás tehet be Hadrianus falának (Telex)
Az ókori Róma egykori észak-angliai határfalánál a régészek versenyt futnak az idővel, hogy minél több tárgyat tudjanak felszínre hozni, mielőtt végleg eltűnnének.
aug. 11
19:18
Amikor Reagan azzal viccelt, hogy öt perc múlva bombázzák az oroszokat (Telex)
Az egykori amerikai elnök negyven éve olyan viccet engedett meg magának, amit még mikrofonpróbán sem lett volna szabad. Persze, hogy kiszivárgott.
aug. 11
19:21
Emberfeletti a küzdelem a 25 méter magas lángokkal Athén közelében (HírTV)
Erdőtüzek tombolnak Athén közelében, két térség lakóit is otthonuk elhagyására szólították fel a görög hatóságok vasárnap.
aug. 11
19:36
Biden most is azt gondolja, képes lenne vezetni az országot, a demokraták választási győzelme érdekében lépett vissza (444.hu)
Először adott interjút azóta, hogy kiszállt a versenyből, és rögtön biztosított mindenkit, hogy támogatni fogja Harris kampányát. Aztán elment bicózni.
aug. 11
20:00
Kegyetlen erdőtűz tombol Athén közelében - evakuálták a lakókat (ATV)
Két, Athén melletti terület lakóit evakuálták vasárnap, miközben tűzoltók tucatjai küzdöttek az erős szél és a forró hőmérséklet által táplált tüzek megfékezéséért.
aug. 11
20:00
Az Egyesült Államok történetének egyik legkevésbé vagyonos alelnökjelöltjét választhatta Kamala Harris (Telex)
Tim Walznak se vállalkozása, se részvénye, a feleségével együtt 166 ezer dollárt keresett 2022-ben.
aug. 11
20:09
Alexander Lukasenko: Az ukránok tetteikkel demonstrálják, hogy nem állnak készen a békére (HírTV)
Beidézték az ukrán nagykövetet Minszkben, akit a külképviselet bezárásával is megfenyegettek. A belarusz tárca így reagált arra, hogy állításuk szerint ukrán drónok léptek a légterükbe.
aug. 11
20:48
Kiürítették az Eiffel-tornyot - pánik az olimpia záróünnepsége előtt (ATV)
Őrizetbe vett Párizsban vasárnap a rendőrség egy férfit, aki felmászott az Eiffel-toronyra a párizsi olimpia utolsó napján.
aug. 11
20:48
Az ukránok szerint több ezer katonájuk nyomul előre orosz területen, hiába küldött Moszkva erősítést (444.hu)
Az oroszok szerint terrorakció zajlik, miközben a hadműveletre válaszul ukrán civileket rakétáznak. Nem valószínű, hogy Ukrajna megszállás alatt akarná tartani az orosz területeket, de az önbizalmukon sokat lendíthet a kurszki akció.
aug. 11
21:18
Taylor Swift lett a terroristák fő ellensége, azt is tudjuk, miért (Ripost)
Miért pont az amerikai énekesnőt szemelték ki maguknak?
aug. 11
22:12
Joe Biden a visszalépéséről: Aggódtam, hogy ha versenyben maradok, ez lesz a téma (Telex)
Először adott tévéinterjút az amerikai elnök a döntése óta, azt mondta, az amerikaiak "a világtörténelem fordulópontjához" érkeztek a mostani választással.
aug. 11
22:15
Nem kell már a Covid-vakcina, brutális veszteséget termelt a BioNTech (Infostart)
Csökken a koronavírus elleni vakcinák iránti kereslet. Az első magyar női Nobel-díjas Karikó Katalin korábbi, mainzi székhelyű munkahelye, a BioNTech emiatt súlyos pénzügyi válsággal küzd.
aug. 11
22:15
Megtalálták a lezuhant brazil repülőgép feketedobozait (HírTV)
Megtalálták a 62 emberrel a fedélzetén lezuhant brazil repülőgép feketedobozait, a nyomozóknak sikerült biztosítaniuk az összes adatot, ideértve a hangrögzítő tartalmát is - közölte a légi közlekedési balesetek kivizsgálásáért, illetve megelőzéséért felelős brazil központ (Cenipa) vezetője vasárnap.
aug. 11
22:21
Hamarosan kiderül, mi okozta a brazil utasszállító gép tragédiáját (HírTV)
Megtalálták a 62 emberrel a fedélzetén lezuhant brazil repülőgép feketedobozait, a nyomozóknak sikerült biztosítaniuk az összes adatot, ideértve a hangrögzítő tartalmát is - közölte a légi közlekedési balesetek kivizsgálásáért, illetve megelőzéséért felelős brazil központ (Cenipa) vezetője vasárnap.
aug. 11
22:57
Leégett a csángóföldi Trunk település magyar háza (HírTV)
Leégett a csángóföldi Trunk település magyar háza vasárnap délután - közölte az épület tulajdonosaként a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a Facebook-oldalán este.

Keresés