A dél-koreai hadsereg vasárnap közölte, hogy manőverező robotrepülőgépek indítását észlelték vasárnap reggel az Észak-Korea keleti partvidékén található Szinpo városának térségében.
Tengeralattjáróról indított manőverező robotrepülőgépek tesztjét felügyelte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető – jelentette helyi idő szerint hétfőn az észak-koreai kommunista párt központi lapja.
Konstruktív tárgyalás folyt Párizsban egy estleges tűzszünetről a Gázai övezetben és az elhurcolt izraeliek szabadon engedéséről, de jelentős szakadékok tátonganak az egyes álláspontok között - közölte vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala.
Tengeralattjáróról indított manőverező robotrepülőgépek tesztjét felügyelte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - jelentette helyi idő szerint hétfőn az észak-koreai kommunista párt központi lapja.
Tengeralattjáróról indított manőverező robotrepülőgépek tesztjét felügyelte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - jelentette helyi idő szerint hétfőn az észak-koreai kommunista párt központi lapja.
Gyengélkedik Európa legerősebb gazdasága, a közszolgálati Deutsche Welle egyenesen "Európa beteg emberének" nevezi Németországot, aminek a jelek szerint nehéz lesz idén elkerülnie, hogy ne csökkenjen a GDP-je. Arról, hogy mennyire aggasztó a helyzet, és egyáltalán mi a legnagyobb gond a német gazdaságban most, Kiss J. Lászlót, a Budapesti Corvinus
Sürgős lépéseket vár a légi közlekedési ágazat a szabályozó hatóságoktól a GPS megzavarása elleni küzdelemben, az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok miatt ugyanis egyre több az ilyen eset. A zavarás eltérítheti a polgári repülőgépeket a tervezett útvonaluktól.
Új fokozatba kapcsolt az Európai Unió: ott céloznák a magyar gazdaságot, ahol a legjobban fáj. Folytatódik az Orbán-kormány és Brüsszel harca, de a jelek szerint magasabb hőfokon.
A Financial Times értesülései szerint, bizonyos kiszivárgott dokumentumok azt igazolják, hogy uniós tisztviselők zsarolásra akarják használni az uniós forrásokat Magyarországgal szemben.
Szijjártó Péter már Ungváron van, konvoját mentő is kíséri, minden eshetőségre felkészülve védik a magyar külügymnisztert, aki Ukrajnában Dmitro Kulebával találkozik.
Alexander Stubb egykori miniszterelnök és Pekka Haavisto volt külügyminiszter jutott tovább a finnországi elnökválasztás második fordulójába, miután a jelöltek egyikének sem sikerült megszereznie a vasárnapi első fordulóban a voksok több mint felét. Kalas Vivien (NKE) kutatót kérdeztük.
A külgazdasági és külügyminiszter az Elnöki Hivatal vezetőjével, valamint ukrán kollégájával tárgyal hétfőn Kárpátajlán, hogy előkészítse Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij személyes találkozóját.
Szijjártó Péter a reggeli elindulása óta beszámol a közösségi felületén a kárpátaljai történésekről. Cikkünk folyamatosan frissül új képekkel és bejegyzésekkel.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a hűtőszekrényekben, légkondicionálókban, hőszivattyúkban, illetve tűzvédelemben használt fluortartalmú gázok, az úgynevezett F-gázok és más ózonkárosító anyagok kibocsátásának csökkentését célzó jogszabályokat - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Claudiu Târziu szenátor arról beszélt, hogy vissza kell csatolni a korábban Romániához tartozó területeket, amelyek most Ukrajna részei. Mint például Kárpátalja.