Az osztrák államfő aláhúzta, hogy Ausztriának "örökös felelőssége, hogy szigorúan, határozottan és a legnagyobb meggyőződéssel lépjen fel az antiszemitizmus minden formája ellen.
"Ha Ausztria komolyan gondolja, hogy "soha többé", akkor ezt meg is kell mutatnia. Minden nap újra és újra" - fogalmazott az osztrák államfő szombaton közzétett videoüzenetében.
Az Egyesült Államok mintegy 2500 katonát állomásoztat Irakban, és közel ezret Szíriában azzal a céllal, hogy segítsék a hivatalosan már legyőzött Iszlám Állam elleni küzdelmet.
Christopher Stultz 20 éven keresztül megtévesztette az amerikai hatóságokat azzal, hogy azt állította, nem tud járni, amivel összesen mintegy 660 ezer dollár rokkantsági támogatást vett fel.
Tudomása volt az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének (GUR) arról, hogy ukrán hadifoglyokat szállít az orosz légtérben az Ukrajna területéről lelőtt orosz Il-76-os katonai szállítógép - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szentpéterváron, egy, a "különleges hadműveletben" részt vevő hallgatósággal tartott tal
Erőteljesen megosztotta a közvéleményt a felkelő nap országában, hogy egy ukrán anyától és apától született, ám gyermekkora óta a szigetországban élő nőt koronáztak 2024-ben Miss Japánná. A döntés az internetet is felrobbantotta; van, aki szerint politikai döntés született.
A bérgyilkosságért elítélt Kenneth Eugene Smith lett a világ első rabja, akit nitrogéngázzal végeztek ki. Az amerikai férfi közel 35 évet töltött az alabamai halálsoron.
A Pentagon a kelet-angliai Lakenheath közelében működő légitámaszponton kívánja felépíteni a nukleáris eszközök telepítéséhez szükséges létesítményeket.
Emmanuel Macron francia elnök péntek este aláírta az új bevándorlási törvényt, egy nappal azután, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő francia alkotmánytanács törölte a parlament által megszavazott változatban szereplő intézkedések mintegy negyven százalékát.
Az Egyesült Államok ismét nukleáris fegyverek angliai telepítését tervezi – írta hivatalos amerikai védelmi minisztériumi dokumentumokat idézve a szombati The Daily Telegraph.
Az Egyesült Államok 2008-ban, a hidegháborús fenyegetettség csökkenésére hivatkozva elszállította az addig Angliában hadrendben tartott nukleáris fegyvereit.
Az orosz-ukrán háború kirobbanása után több tízezer ukrán állampolgár menekült el az országból és keresett biztonságos menedéket Izraelben. Egy ideig úgy tűnt, hogy sikerrel jártak, mivel fogalmuk sem volt arról, hogy mit hoz a jövő, ám tavaly október 7-e mindent megváltoztatott számukra.
Mihail Minenenkov, a dél-oroszországi Nyevinnomiszk első embere szerint honfitársainak kötelességük minél több gyereket vállalniuk, hogy megfordítsák az ország lakosságszámának csökkenését.
Elképesztő dolog történt az angliai Devon megyében. Egy fiatal anyuka a Tesco mosdójában adott életet harmadik gyermekének. Kiderült, hogy a kismama még sosem szült természetesen, valamint egy korábbi műtét miatt azt hitte, ezek csak jósló fájások.
Az orosz elnök kitért arra is, hogy a gép lezuhanásának helyszínén fellelt roncsoló elemek arra utalnak, hogy amerikai patriot, vagy francia gyártmányú légvédelmi rendszerből kibocsátott rakétáról van szó.
“Értjük a nyomásgyakorlást, értjük az álhírek terjesztését. Minden hiába, az álláspontunk világos - ahogy Szijjártó Péter hétfőn elmondta - Magyarország nem járul hozzá újabb uniós pénzek fegyverszállításokra való költéséhez" Ukrajnába - reagált Paczolay Máté külügyi szóvivő, cáfolva ezzel a Spiegel cikkét.
A Virgin Atlantic New Yorkba tartó járatát a múlt héten pillanatokkal a felszállás előtt törölték, mivel egy riadt utas ugyanis észrevette, hogy több rögzítőcsavar hiányzik a repülőgép szárnyából.
A német szakértők úgy vélik, egyre inkább terjed a háborútól való félelem Európában. Meglátásuk szerint az európai döntéshozóknak készülniük kell az Oroszországgal való konfrontációra, melynek – véleményük szerint – jelentős esélye lehet, ha Ukrajna elveszíti a háborút ellenük.
Színészek, artisták és mutatványosok utcai előadásai nyitották meg Velencében a február 13-ig tartó karnevált szombaton, amely idén a város szülöttje, Marco Polo halála hétszázadik évfordulójáról emlékezik meg.
A muszlimellenes és antiszemita incidensek számának Európa-szerte tapasztalt növekedése a sötét múltra emlékeztet - figyelmeztetett az Európa Tanács emberi jogi biztosa Potocariban.
Immár videófelvételek is bizonyítják, miszerint Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár több alkalommal utazott Nigerbe és Csádba a magyar delegáció tagjaként. A felvételek a két afrikai országban készültek, majd a helyi szervezetek közösségi oldalaira kerültek ki.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az ukrán katonai hírszerzés tudta, hogy ukrán hadifoglyok vannak azon a repülőgépen, amely az oroszországi Belgorod régióban zuhant le szerdán. Az orosz elnök biztos abban, hogy ukrán katonák lőtték le a gépet, azt azonban egyelőre nem tudta megmondani, hogy ezt amerikai vagy európai gyártmányú légvédelmi rakétá
30 évvel ezelőtt kis híján véget ért Károly király élete. A jelenlegi brit uralkodó éppen a sydney-i Darling Harborba látogatott 1994. január 26-án, amikor egy férfi fegyvert rántott, amit Erzsébet királynő fia felé tartott.
A nemrég lemondott Sean Kirkpatrick, a minden területre kiterjedő anomáliafeloldó iroda első igazgatója a kormányzati dolgozók "magcsoportját" hibáztatja, amiért több millió dollárt égetnek el a semmiért.