A bukaresti munkaügyi minisztérium elé szervezett "sztrájkőrséggel" folytatta bérkövetelő tüntetéssorozatát csütörtökön a Sanitas egészségügyi szakszervezet, amely az ágazati általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezve követel 20 százalékos béremelést az egészségügyi dolgozók számára.
Karácsony Gergely szerint "sok tárgyalással és okos lobbizással szereztük meg az Európai Unió fejlesztési kereteiből". Minden fillért arra akarnak használni, hogy még zöldebb, szolidárisabb és szabadabb hely legyen Budapest.
A környéket az elmúlt hetekben viharok sújtották, a bajba jutott sofőr pedig alábecsülte a víz mélységét az úton, így az elsodorta és felborította az autóját.
Egy negyvenes éveiben járó dél-koreai nő két, mindössze párhónapos kiskutyát dobott ki a harmadik emeleti lakásának ablakán. Állítása szerint felbosszantotta őt, hogy a kisállatok nem tudták kontrollálni a bélmozgásukat.
A szédítő, titokzatos mélység egy semmihez sem fogható, földöntúli világ. Az első merülő páros után egy vakmerő és mániákus rendező kellett ahhoz, hogy mi is betekintést nyerhessünk a mélység életébe.
"A dél-kínai-tengeri feszültségek enyhítésének kérdésében nagyon fontos, hogy az érintett nagyhatalom, nevezetesen az Egyesült Államok ne avatkozzon be és ne provokáljon" – tette hozzá.
Négy csavar kihagyása okozhatta az Alaska Airlines repülőgépén azt a baleset, amikor a levegőben kiszakadt a használaton kívüli vészkijárat ajtaja. Az amerikai légügyi hatóság engedélyezi a problémás típus visszatérését az utasforgalomba.
Tavaly áprilisban bomba robbant egy szentpétervári kávézóban. Éppen ott ült bent Vladlen Tatarszkij orosz katonai blogger, aki nem sokkal korábban ilyeneket írt: "Mindenkit legyőzünk, mindenkit megölünk, mindenkit kirabolunk, ha kell. Ahogy nekünk tetszik."
A jogsértéseket áruforgalmi ellenőrzések során tárták fel a keleten Oroszországgal és Fehéroroszországgal is határos uniós tagországban, amely a NATO-nak is tagja.
Magyarország feltétel nélkül támogatja Moldova európai uniós tagságát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Dorin Recean moldovai kormányfővel.
A stúdióban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász volt a vendégünk. Az adásban szó volt többek között arról, hogy megbénul Németország, megkezdődött a vasutasok sztrájkja.
Az áldozata, a 72 éves Peter Barton azt mondta, hogy amikor meglátta a videót, elsírta magát. A DJ beismerte a tettét, várhatóan a kiszabott büntetés felét kell majd letöltenie.
Svédország állami televíziója osztotta meg a svéd miniszterelnök, Ulf Kristersson válaszát arra, hogy Orbán Viktor meghívta Magyarországra azzal a céllal, hogy a felek megtárgyalják a skandináv állam NATO-csatlakozásának kérdését.
Magyarország feltétel nélkül támogatja Moldova európai uniós tagságát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Dorin Recean moldovai kormányfővel.
Az ukrán elnök megbízta a külügyminiszterét, hogy adja át Kijev összes információját az ügyről Ukrajna külföldi partnereinek is. Szerinte Moszkva "játékot űz az ukrán foglyok életével, illetve azok szerettei és az ukrán nép érzéseivel".
Így vagy úgy, de az ukrán–orosz háború második évét lezárva a polgári lakosság mobilizálására készülnek az európai kormányok. A brit hadsereg vezetője kijelentette, bár nem tervezik a sorkatonaság visszaállítását, fel kell készülni mozgósításra, a kelet-európai honvédelmi vezetők több helyen a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését tervez
A volt amerikai elnök egyetlen versenyben maradt, komoly riválisa, Nikki Haley még a leginkább neki kedvező New Hampshire-ben is kikapott, így jobban járna, ha felfüggesztené kampányát – mondta Magyarics Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában. A külpolitikai szakértő szerint Haley támogatói beállnak majd Trump mögé, szükség is lesz rá, mert a telj
Mégis elfogadta Orbán Viktor meghívását a svéd miniszterelnök. Ulf Kristersson emellett felajánlotta a magyart kormányfőnek, hogy találkozzanak jövő héten Brüsszelben is a svéd NATO-csatlakozás, és más kétoldalú kérdések ügyében. Uppsalából Bugnyár Zoltán tudósított.
A kétkamarás cseh parlament felsőháza nem hagyta jóvá az Európa Tanács isztambuli egyezményét, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és visszaszorításáról szól.
A normál útlevéllel rendelkező kínai és szingapúri állampolgárok legfeljebb 30 napig vízummentesen léphetnek be egymás országába és tartózkodhatnak ott.
Az olaszok belefáradtak a háborús politikába, egyre kevesebben értenek egyet azzal, hogy Itáliának még mindig harci eszközökkel kell segítenie Ukrajnát.
A francia-német és olasz misszió azonban csak akkor támadhat ha fenyegetés éri. Olaszországban folyamatosan csökken a kikötők forgalma a vörös-tengeri konfliktus óta, ami elbocsátásokat vonhat maga után országszerte.
A magyar kormány támogatja Svédország NATO-tagságát – jelentette be Orbán Viktor az X-en miután tárgyalt a NATO-vezetőjével. A miniszterelnök politikai igazgatója úgy fogalmazott a magyar kormány álláspontja végig egyértelmű volt ebben a kérdésben, de ehhez garanciákra is szükség van a svédektől.
Moszkva az ukrán hadsereget vádolja azzal, hogy rakétával lelőtte a gépet, ukrán részről azonban ezt nem ismerték el, amint azt sem, hogy rakétatalálat okozta a gép lezuhanását.