Végül a 122 éves hagymakupolát körülölelő díszítő pántot és a latinkeresztet a gömbbel együtt restaurálták, újraaranyozták, így kerültek vissza a süvegre.
Futótűzként terjednek Európában a gazdatüntetések. Németország, Hollandia, Lengyelország és Románia után Franciaországban kezdtek tiltakozó akcióba a farmerek a kormány megszorító intézkedései miatt. A tüntetések Brüsszelt is elérték, a francia gazdák az Európai Parlament épületéhez vonultak.
26 milliárd adat szivárgott ki a közösségi oldalakról, és sokan nagy bajban lehetnek, ugyanis nemcsak a jelszavak kerültek ki, hanem érzékeny adatok is.
"A nézetkülönbségek ellenére az ukrán és a szlovák kormány a mindkét állam számára előnyös új pragmatizmus politikáját kívánja folytatni a kapcsolatok alakításában" – hangzott el a két kormányfő megbeszélésén. Téma volt a szlovák cégek fegyverszállítása és az 50 milliárd eurós uniós támogatás is.
Egyes országokban tilos álló helyzetben melegíteni a motort, Németországban akár 30 ezer forintos bírság, sőt, még egy büntetőpont is járhat érte. Az osztrák hatóságok is büntetnek, ilyen ügyekben akár 1,9 millió forintos bírságot is kiszabhatnak.
Nemzetközi vizsgálatot sürgetett szerda esti beszédében az ukrán elnök az oroszországi Belgorodnál lezuhant orosz katonai repülőgép ügyében, melyen Moszkva szerint ukrán hadifoglyok tucatjai utaztak.
Daniel Freund EP-képviselő teljesen kiakadt Didier Reynders igazságügyi biztosra, amiért neki köszönhetően 10 milliárd eurót folyósítottak Magyarországnak az uniós pénzekből.
A hatóságok előzetes vizsgálata és a helyi önkormányzat csütörtök reggeli sajtótájékoztatója szerint az épület alagsorában végzett felújítási munkálatok közben keletkezett a tűz.
Az EP költségvetési és ellenőrző szakbizottsága meghallgatást tartott a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet végrehajtásáról Magyarországgal összefüggésben.
A hatóságok előzetes vizsgálata és a helyi önkormányzat csütörtök reggeli sajtótájékoztatója szerint az épület alagsorában végzett felújítási munkálatok közben keletkezett a tűz.
Egy aligátorpark igazgatója szerint a hüllők így menekülnek a hideg elől. Esténként kidugják az orrukat a vízből, hogy kapjanak levegőt, miközben a víz megfagy körülöttük.
Nemzetközi vizsgálatot sürgetett szerda esti beszédében az ukrán elnök az oroszországi Belgorodnál lezuhant orosz katonai repülőgép ügyében, melyen Moszkva szerint ukrán hadifoglyok tucatjai utaztak.
Súlyos fagyási sérüléseket szenvedett egy tízéves lány Oroszországban, miután a születésnapi ünnepségén előadó animátor folyékony nitrogénnel öntötte le.
Az eddig CDU-közeli WerteUnion nevű egyesület tagsága ugyanis támogatta a szervezet párttá alakításáról szóló tervezetet. Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének igazgatója szerint az új alakulatnak nincs nagy mozgástere.
A háború mellett világpolitikai eseményekről is szó volt Hidegkuti Konstantin, nemzetközi kapcsolatok szakértőjével, a Moszkvater.com állandó szerzőjével, Tóth Máté, energiajogásszal és Dunda Györggyel, a HírTV kárpátaljai tudósítójával.
A londoni pénzintézet 2023-ban 464 egyedi programhoz nyújtott finanszírozást, és ez is rekord a pénzintézet több mint három évtizedes eddigi történetében.
A nemzetközi dokumentumot a parlamenti alsóháznak, a képviselőháznak is meg kellett volna ne vitatnia, de tekintettel a szenátus döntésére már valószínűleg nem fogja.