Karanténnak a régiónként a járványhelyzet súlyossága szerint eltérő korlátozásokkal járó óvintézkedések rendszerét nevezték Ukrajnában, amit időközben lerohant Oroszország.
Ukrajna az ellentámadásának kezdete, június 4-e óta 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden katonatiszteket fogadott a Kremlben.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni jogtalan háborúja elmélyítette a megosztottságot Oroszországban – jelentette ki a NATO főtitkára kedden Hágában, a július közepére Vilniusba tervezett NATO-csúcs előkészítését szolgáló megbeszéléseket követően.
Az egyre embertelenebb körülmények között fogva tartott ellenzékit azzal vádolják, hogy Putyin erőszakos megbuktatására készült, miközben a lövöldözve Moszkva felé vonuló Wagner-katonák szabadon távozhattak.
Egy vizsgálat alkalmával higanyt, növényvédő szereket, lágyítóadalékokat és ritkaföldfémeket találtak huszonhat francia szocialista parlamenti képviselő hajában.
Múlt héten elsüllyedt egy kétségbeesett menekültekkel teli hajó a Földközi-tengeren. Számtalan hasonló tragédia után Európa vajon képes végre cselekedni?
Három arab nemzetiségű férfit lőttek agyon a bűnözők közti alvilági leszámolásokban szerdára virradó éjszaka Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerda reggel.
Megtalálták a túrázás közben eltűnt Julian Sands földi maradványait a kaliforniai hegyekben - közölte kedden San Bernardino megye seriffjének hivatala.
Az Egyesült Államok középső és északi részén ismét levegőminőség-riasztást adtak ki helyi idő szerint kedden a Kanadában továbbra is lángoló erdőtüzek miatt.
Életét vesztette az egyoldalúan kikiáltott, nemzetközi jogi szempontból Azerbajdzsán részét képező Hegyi-karabahi Köztársaság védelmi erőinek négy tagja szerdára virradóra az azerbajdzsáni hadsereg tüzérségi csapásának következtében - közölte az Armenpress örmény hírügynökség az örmény enklávé haderejének közlésére hivatkozva.
Valóságos AfD-járvány tört ki a német politikában annak nyomán, hogy radikális jobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak nevű ellenzéki párt fennállása óta első közigazgatási vezetői tisztségét szerezte meg. A párt támogatottsága országos szinten is rohamosan növekszik. A türingiai járási választás után a többi párt az AfD-nek, illetve egymá
Fehéroroszországban van a hétvégi orosz zendülés vezetője. Jevgenyij Prigozsin érkezését Lukasenka fehérorosz elnök erősítette meg, aki szombaton közvetített a Kreml és a Wagner zsoldoscsoport között. Az is kiderült, hogy a Wagner leadja nehézfegyvereit, de igénybe vehet elhagyott fehérorosz bázisokat.
Minden dél-koreai legalább egy évvel fiatalabb lett szerdától, amikortól az ázsiai ország áttért a hagyományos életkorszámításról a nemzetközileg elfogadottra.
Miután a Wagner-csoport vezetője kedden megérkezett Minszkbe, innen saját gépe még aznap este az orosz főváros irányába repült – azt nem tudni, hogy a zsoldosvezér is a fedélzeten volt-e.
Vlagyimir Putyin kedden a Kremlben úgy fogalmazott, hogy a Wagner-lázadás kapcsán egy polgárháborút sikerül megakadályozni szombaton. Seremet Sándort, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ szakértőjét kérdeztük.
Hazaárulóknak tekinti a hétvégi lázadás felbujtóit Vlagyimir Putyin. Vizsgálják, hogy a Nyugatnak volt-e köze az eseményekhez. Közben Prigozsin már megérkezett Fehéroroszországba. Aleksandr Lukasenka teljesíti a Wagner-csoportnak tett ígéretét, azonban kijelentette, hogy teljes harckészültségbe helyezte az ország haderejét.
A brit védelmi tárca megerősítette, hogy Krasznohorivka 11 éve került a Föderáció ellenőrzése alá. Moszkva nem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolta az ukrán előrenyomulásról szóló hírt.
A Vatikán továbbra is elkötelezett a béketeremtés mellett. A szentatya különleges küldöttje, Matteo Zuppi ma Moszkvába utazik, hogy az igazságos béke megteremtésének feltételeiről tárgyaljon az orosz féllel. Az orosz nép nagy reményekkel várja a béketrágyalások pozitív kimenetelét. Rómából Jánosi Dalma küldött tudósítást.