Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg a múlt héten megrendezett Arab Liga csúcstalálkozón a figyelem középpontjába került, miután kitörő lelkesedéssel üdvözölte a ligába visszafogadott Szíria elnökét, Bassár el-Aszadot, mellyel feltehetően Washingtonnak is üzent a herceg.
Idős emberek aránytalanul magas számban szenvednek és halnak meg az Ukrajna elleni orosz háború miatt - derült ki az ENSZ által szerdán közzétett jelentésből, amely szerint egyesek azért halnak meg, mert nem jutnak hozzá gyógyszerekhez, illetve nem hagyhatják el az óvóhelyeket.
Jana Černochová cseh és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a Pentagonban aláírta a Csehország és az Egyesült Államok közti védelmi megállapodást. Mindemellett a cseh kormány jóváhagyta az ország eddigi legnagyobb fegyverbeszerzését.
Azt, hogy ki tölti be a soros elnöki pozíciót, valóban egy egyhangúan elfogadott határozatban döntötték el tavaly ősszel, de azóta tovább romlott a jogállamiság és az alapvető jogok helyzete.
Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden mindaddig, amíg a háború dúl, a kérdés az, mi történik majd, ha véget ér - jelentette ki Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára a German Marshall Fund szerdai rendezvényén Brüsszelben.
Az emberek egészségesebbek, ha tenger közelében élnek, vagy legalább egy kis időt a tenger mellett töltenek - derült ki egy bécsi környezetpszichológusok által végzett nemzetközi felmérésből.
Rendkívüli gondokat okoz a német egészségügyi intézményekben az ápolószemélyzet hiánya. Becslések szerint a kórházakban, klinikákon, valamint a különböző ápolási otthonokban ez a hiány csaknem kétszázezer főt tesz ki. A megoldást a kormány külföldön keresi, és távoli országokból igyekszik ápolókat toborozni. Az első számú - de nem az egyetlen - cé
Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság szerdán hivatalosan is nyilvántartásba vette Ron DeSantist, Florida kormányzóját, aki elindul a republikánus elnökjelöltségért, és akit Donald Trump legesélyesebb vetélytársának tartanak a versenyben.
A Győzelem Pártja elnöke jelezte: pártja egy éves időkeretet, valamint egy, a nemzetközi jognak megfelelő, az emberi jogokat szem előtt tartó modellt javasolt Kilicdaroglunak, amellyel ő egyetértett.
A megaprojekt, aminek tervezése 20 éve kezdődött, a dán oldalon már javában zajlik, a német oldalon azonban csak 2021-ben kezdték el a több száz méter hosszú alagút építését. A Deutsche Welle riportja.
A tizenkétszeres Grammy-díjas Turner a világ egyik legsikeresebb rockénekesnője volt, a Rolling Stone magazin beválogatta minden idők 100 legnagyobb énekese közé. Albumai világszerte 200 millió példányban keltek el, és több koncertjegyet adott el, mint bármelyik másik szólóénekes. Hosszú betegség után, 83 évesen halt meg.
Trump republikánus kihívója a Twitter-vezér társaságában indította volna el kampányát, de fél órán keresztül nem sikerült beüzemelni a Twitter beszélgetős platformját.
Alkalmatlannak mondaná ki Magyarországot az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztsége betöltésére az Európai Parlament - írta meg a Népszava. A lap szerint a Parlament ezzel is erősítené a magyar kormányra nehezedő politikai nyomást. Magyarország az Európai Unió mellett a NATO-val is vitában áll. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap egy fórumon
Oroszország olajárbevételei márciusban és áprilisban is megugrottak, tavaly november óta pedig a legmagasabb szintet érték el egy friss jelentés szerint. Vajon ez azt mutatja, hogy az Európai Unió és a világ legfejlettebb országait tömörítő szervezet (G7) országai által támogatott szankciók megbuktak?
Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság szerdán hivatalosan is nyilvántartásba vetette Ron DeSantist, Florida kormányzóját, aki elindul a republikánus elnökjelöltségért, és akit Donald Trump legesélyesebb vetélytársának tartanak a versenyben.