Szakértők szerint a Bundesliga történetének legdrámaibb bajnoksága ért véget a hét végén. A Borussia Dortmund a Bayern Münchennek ajándékozta a bajnoki címet, noha a forduló előtt száz szurkoló közül legalább hetven a fekete-sárgákat tartotta befutónak. A dortmundi álom megvalósulását a Mainz hiúsította meg, miközben a bajnoki címnek Münchenben s
Szomáliában 2024-től az „egy ember, egy szavazat” elve alapján tartanak majd választásokat – jelentették be vasárnap Mogadishuban a kormány és a szövetségi államok egy történelmi jelentőségű megállapodásában, amely véget vet a bonyolult és ellentmondásos közvetett választási rendszernek.
Helyi idő szerint délig (közép-európai idő szerint délelőtt 11 óráig) rendben zajlott az elnökválasztás vasárnapi második fordulója Törökországban, rendbontásról nem érkeztek híradások.
Helyi idő szerint délig (közép-európai idő szerint délelőtt 11 óráig) rendben zajlott az elnökválasztás vasárnapi második fordulója Törökországban, rendbontásról nem érkeztek híradások.
Összesen 54, Oroszországból indított kamikaze drón vette célba főként az ukrán fővárost szombat éjjel, az ukrán légierő közlése szerint ezek közül 52-t hatástalanítottak. Halálos áldozat is van.
Romániában jövő héten is folytatódik az oktatásban dolgozók tiltakozása; bár a bukaresti kormány vasárnap újabb bérpótlékokra tett ígéretet, a tanügyi szakszervezetek nem fogadják el az újabb ajánlatot - jelentette be Marius Nistor szakszervezeti vezető.
Kedden a Bukarestbe tervezett nagyszabású tiltakozóakciót is megtartják, melyre húszezer pedagógust várnak, illetve más városokban is lesznek megmozdulások.
Kompromisszumos megállapodás született, ami alapján a republikánusok engednék az adósságplafon emelését. Pár szélsőjobbos republikánus viszont még bekavarhat
Tízezrek haltak meg az orosz hadsereg oldalán a kelet-ukrajnai Bahmutért, amit a végsőkig védtek az ukránok. A békeidőben 70 ezres város elfoglalása lehet Oroszország utolsó győzelme a közelgő ukrán ellentámadás előtt, miközben a település szélén még mindig lehet néhány romos ház ukrán kézen.
Az utóbbi időben egyre több figyelmeztetés hangzik el a mesterséges intelligencia támasztotta veszélyekről. Most erre szolgáltatott újabb példát egy amerikai egyetemi oktató – igaz, azzal, hogy lejáratta magát, miközben megvádolta a diákjait.
Az olyan választókerületekben is egyre többen gondolják, hogy jobb lenne újra közeledni az unióhoz, ahol elsöprő többség szavazott a kilépésre 2016-ban.
Összesen mintegy 5000 dolláros (1,7 millió forintos) bevonulási pénz, valamint fele ekkora havi fizetés is üti a markukat – no meg orosz állampolgárság.
Melynek tagjai jogokat és igényeket követelhetnek "a világ napirendje szerint" - fogalmazott a katolikus egyházvő a vatikáni Szent Péter-bazilikában pünkösdvasárnap.
Az ellentétek és háborúk uralta világban a Szentlélek képviselte összhangot szorgalmazta Ferenc pápa a társadalomban éppúgy, mint saját egyházában a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában pünkösdvasárnap.
Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a nyugati országoknak azt a tervét, hogy F-16-os vadászgépeket szállítanak Ukrajnának.
A magyarok békességre vágynak a családban és a közéletben, békességre Székelyföldön, Magyarországon, Európában, ezt a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni - hangoztatta Novák Katain vasárnap Sepsiszentgyörgyön a Szilvássy Carola Református Szeretetotthon avatóünnepségén.
Hivatalosan bejelentették, hogy 52,14 százalékot ért el, ellenzéki kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu 47,86 százalékon végzett. Az elnök hívei már a számolás közben ünneplésbe kezdtek, a legnagyobb ellenzéki párt ankarai székházánál csalódott fiatalok gyűltek össze.
Elmentünk Ankara azon részére, ahol a hatellenzéki jelölt, Kılıçdaroğlu is szavazott vasárnap. Voltak, akik Erdoğan győzelmére számítottak, de olyanok is, akik kitartottak amellett, hogy az ellenzék győzni fog. De ha mégsem, akkor biztos elköltöznek Törökországból, mondták.