Tizenöt uniós tagország, valamint az Európai Parlament is támogatja az Európai Bizottságot a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított bírósági eljárásban.
Kéthetes tűzszünetet kihirdetését javasolta Ferenc pápa az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére - közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke pénteken a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökséggel a katolikus egyházfővel folytatott személyes b
A rendkívül alapos és szakszerű keresés ellenére sem találták meg Győrffy Ákos magashegyi hegymászó, síalpinista és siklóernyős nyomait Olaszországban, a Monte Rosa-masszívumon - közölte pénteken a Kalifa Alpin Csapat az MTI-vel.
Előző nap kilenc civil vesztette életét, hét pedig megsebesült, amikor amerikai Himars sorozatvetők srapneltöltetű rakétái robbantak fel egy donyecki járműtelep felett.
A hideg időjárás miatt nem vesz részt a péntek esti colosseumi keresztúton Ferenc pápa, akit a múlt héten kezeltek hörghuruttal kórházban - jelentette be közleményben a Vatikán.
Továbbra sem működött az áramszolgáltatás több százezer háztartásban Québecben pénteken, két nappal a Kanada keleti részén átsöprő jégvihar után. A természeti katasztrófa két emberéletet követelt és jelentős károkat okozott mindenekelőtt Montrealban.