Kamikaze drónnal próbálta megölni az ukrán titkosszolgálat vasárnap Vlagyimir Putyint! Az orosz elnök végül nem volt ott abban a moszkvai ipari parkban, aminek közelében a robbanóanyagokkal megpakolt drón becsapódott, az orosz média azonban így is nagyon titokzatos az eset kapcsán.
Az ukrán gyerekek Oroszországba vagy az általa ideiglenesen elfoglalt területre való erőszakos elhurcolásának és szándékos „oroszosításának” dokumentált bizonyítékai megegyeznek a népirtás nemzetközi meghatározásával – közölte az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) csütörtökön.
Fegyveres harccá fajult a hadsereg és egy befolyásos milícia konfliktusa Szudánban. Évek óta több puccs váltotta egymást az afrikai országban, de egyik rezsimváltás sem hozott stabilitást. Sorra menekítik ki a külföldi állampolgárokat, beavatkozni viszont egyelőre senki nem akar a több mint 40 millió szudáni civil megsegítéséért. Az orosz Wagner-zs
A TIME100 Summit New York-i csúcstalálkozóján a rendező beismerte, nagyot hibázott akkor, amikor az E.T. – A földönkívüli című filmjében az ügynökök kezében digitálisan kicserélték a fegyvereket adóvevőkre. A 76 éves rendező szerint nem szabad a korábbi alkotásokat a jelenkor érzékenységéhez igazítani.
Magyar beruházásokat adtak át Laoszban 160 millió dollár értékben, a kormányzati kötött segélyhitel-program keretében víztisztító telepet és korszerű húsfeldolgozó üzemet avattak fel, illetve elektronikus népességnyilvántartási rendszert hoztak létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Vientiánban.