2023. március 13. hétfő

márc. 13
18:44
Az Európai Unió ismét meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat (hirado.hu)
A szankciók 1473 természetes személyt és 205 szervezetet érintenek.
márc. 13
18:45
Ferenc pápa békét kért pápává választása tizedik évfordulóján (Demokrata)
Az egyházfő úgy vélte, az idő rohan, és 2013 óta örökös cselekvésben élt.
márc. 13
18:46
Ferenc pápa békét kért pápává választása tizedik évfordulóján (hirado.hu)
Ferenc pápa a mintegy kilenc perces felvételen elmondta, olyan érzése van, mintha nem is telt volna el tíz esztendő, és mintha tegnap választották volna meg
márc. 13
18:48
Észbontó: Bírságot kapott egy nő, mert lassan itta a kávéját (Ripost)
Ha nem fizet az érintett, még durvább büntetésre számíthat!
márc. 13
18:51
Salát Gergely: Mao Ce Tungnak volt ekkor hatalma legutóbb Kínában (Infostart)
A Kínai Kommunista Párt egyhetes pekingi népgyűlésén megszavazták Li Csiang kínai miniszterelnök kinevezését, a politikust rögtön be is iktatták hivatalába.
márc. 13
18:54
Hollandiában 12 évre ítéltek egy párt (hirado.hu)
Egy holland bíróság 12 éves börtönbüntetést szabott ki egy limburgi párra, akik szexuálisan bántalmaztak hét, 1 és 6 év közötti gyermeket – írta az NlTimes hírportál hétfőn.
márc. 13
19:00
A német kormány migrációs politikáját kritizálta Hessen tartományának miniszterelnöke (hirado.hu)
A szövetségi kormánynak fogalma sincs a valós helyzetről a településeken. Olaf Scholz kancellárnak sürgősen be kell avatkoznia – hangsúlyozta Boris Rhein, Hessen kereszténydemokrata (CDU) miniszterelnöke.
márc. 13
19:03
Az olasz kormány szerint a Wagner csoport migránshajókkal támad Olaszországra (444.hu)
Meloni bevándorlás-ellenes kormányának bevándorlás-ellenes minisztere szerint az Afrikából érkező, menekülteket szállító hajók az orosz hibrid harcviselés részét képezik.
márc. 13
19:12
Oroszország rövidebb időre hosszabbítaná meg a fekete-tengeri gabonamegállapodást (hirado.hu)
A megállapodást novemberben 120 nappal meghosszabbították, amely március 18-án lejár.
márc. 13
19:18
A sas leszállt: Orbán Viktor megérkezett Párizsba (hirado.hu)
Megérkeztünk Párizsba. Ma este fontos találkozó Emmanuel Macron elnökkel – írta a miniszterelnök a közösségi oldalán.
márc. 13
19:21
A harcok váratlan túlélői bukkantak fel az ukrán lövészárkoknál (Infostart)
Korábban már voltak látható felvételeket a lövészárokban menedéket kereső kutyákról és macskákról, most azonban két jóval nagyobb termetű jószág látogatta meg az ukrán katonákat.
márc. 13
19:21
Oroszország rövidebb időre hosszabbítaná meg a gabonamegállapodást (Demokrata)
Oroszország lehetségesnek tartja a megállapodás meghosszabbítását, de 120 helyett 60 napos folytatást javasol.
márc. 13
19:24
Cseh államfő: A V4-es formátum elsősorban konzultációs fórum (hirado.hu)
Üdvözölne egy szorosabb együttműködést a V4-ek és a balti országok között.
márc. 13
19:24
Meghosszabbította az EU az Oroszország elleni szankciókat (SzMo)
Az EU elkötelezett amellett, hogy segítse Ukrajnát mindaddig, amíg azt a megtámadott ország igényli - írta a tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
márc. 13
19:33
Az unió fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat (Demokrata)
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács szeptemberig meghosszabbította a korlátozó intézkedések hatályát.
márc. 13
19:39
Az olasz kormány a haditengerészet bevetésére készül a tengeri határok ellenőrzésére (HírTV)
A belügyminisztérium hétfői adatai szerint év eleje óta több mint húszezren kötöttek ki az olaszországi partokon.
márc. 13
19:45
Nem erősítené tovább a V4-eket a cseh államfő (Demokrata)
A visegrádi négyek formátuma nem ambicionálja az alaposabb együttműködést kül- és biztonságpolitikai kérdésekben – vélekedett Petr Pavel.
márc. 13
19:48
Kövér László Petőfi Sándor-mellszobrot avatott a szlovéniai Kranjban (hirado.hu)
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Urska Klakocar Zupancic, a szlovén Nemzetgyűlés elnök felavatta Petőfi Sándor mellszobrát a szlovéniai Kranj városában, abban a parkban, ahol France Preserennek, a szlovén irodalom egyik legnagyobb költőjének, a szlovén nemzeti himnusz alkotójának mellszobra is található.
márc. 13
19:51
Orbán Viktor megérkezett Párizsba, fontos találkozója lesz (ATV)
Mint azt az atv.hu korábban megírta, a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan korábban bejelentette, hogy Orbán Viktor hétfőn Párizsba utazik, hogy egy munkavacsora keretében tárgyaljon Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel.
márc. 13
19:54
Az orosz védelmi miniszter a kapcsolatok erősítését szorgalmazta a kínai katonai vezetőknek küldött üdvözletében (hirado.hu)
Az Oroszország és Kína közötti kétoldalú kapcsolatok a globális stabilitás tartóoszlopává váltak a világban növekvő geopolitikai feszültségek közepette.
márc. 13
19:56
Az olasz kormány a haditengerészet bevetésére készül a tengeri határok ellenőrzésére (hirado.hu)
A Róma hatáskörébe tartozó tengeri övezetben kialakult migrációs helyzet miatt az olasz kormány a haditengerészetre akarja bízni a területi vizek ellenőrzését, ami az embercsempészek elleni fellépést is jelenti – idézte a miniszterelnöki hivatalt az olasz sajtó hétfőn.
márc. 13
20:00
Norvégia aggódik Moszkva és Peking afrikai befolyása miatt (hirado.hu)
Norvégia aggódik a Nyugattal szembeni növekvő bizalmatlanság miatt, amelyet Oroszország és Kína szít a fejlődő országokban, a többi között Afrikában – jelentette ki hétfőn a norvég nemzetközi fejlesztési miniszter.
márc. 13
20:02
A moszkvai patriarchátushoz hű ukrán ortodox egyház szerzetesei nem hajlandók kiköltözni a kijevi Lavrából (hirado.hu)
A moszkvai patriarchátushoz hű ukrán ortodox egyházi „szárny” szerzetesei nem hajlandók elhagyni a kijevi Pecserszka Lavra templom- és kolostorkomplexumot – közölte Pavlo metropolita, a Lavra vezetője hétfői videoüzenetében.
márc. 13
20:03
Az Oroszországhoz hű ukrajnai szerzetesek nem hajlandóak kiköltözni (Demokrata)
A moszkvai patriarchátushoz hű ukrán ortodox egyház szerzetesei nem hajlandók elhagyni a kijevi Pecserszka Lavrát.
márc. 13
20:21
A foci egyszerű játék... – Gary Lineker diadalmas visszatérése a BBC-botrány után (Infostart)
Meghátrált a BBC a Gary Lineker-botrányban. A brit közmédium bocsánatot kért, amiért levette a képernyőről legjobban fizetett sztárját, aki népszerű futballműsor-vezető. A tiltás nyomán mindenféle kommentár nélkül mentek az összefoglalók, mivel a rendszeres vendégek is bojkottálták azokat.
márc. 13
20:27
Kövér László Petőfi Sándor-mellszobrot avatott Szlovéniában (Demokrata)
Az Országgyűlés elnöke és Urska Klakocar Zupancic, a szlovén Nemzetgyűlés elnöke felavatta a magyar költő mellszobrát Kranjban.
márc. 13
20:30
Megérkezett az ukránok hadijelentése (hirado.hu)
Az ukrán légierő hétfőn tíz csapást mért orosz élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásokra.
márc. 13
20:33
Olaszország a haditengerészet bevetésére készül (Demokrata)
Az olasz kormány a haditengerészetre akarja bízni a területi vizek ellenőrzését, ami az embercsempészek elleni fellépést is jelenti.
márc. 13
20:39
Gary Lineker legnagyobb dobása (444.hu)
Volt gólkirály vébén, és tőle származik a futballtörténelem egyik leghíresebb aranyköpése. De Gary Lineker most a komplett BBC-t is legyőzte, miután meg akarták büntetni a brit kormány gyalázásáért.
márc. 13
20:42
A szerb gazdasági miniszter Oroszország elleni szankciók bevezetését követeli (hirado.hu)
Szankciók bevezetését követelte a belgrádi vezetéstől Oroszország ellen Rade Basta szerb gazdasági miniszter hétfőn.
márc. 13
20:44
Potápi Árpád János: Nem maradnak torzók az elkezdett beruházások (hirado.hu)
Nem maradnak torzók az elkezdett beruházások, a magyar kormány mindegyiket be fogja fejezni Kárpát-medence-szerte – jelentette ki hétfőn Székelyudvarhelyen Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.
márc. 13
20:45
Két hónappal a választások előtt komoly hátrányban van Erdogan a közvéleménykutatások szerint (444.hu)
Húsz év után lehet új vezetője Törökországnak.
márc. 13
20:45
A finn kormányfő nyitott arra, hogy vadászgépeket adjon Ukrajnának (Demokrata)
Petteri Orpo finn ellenzéki vezető szerint Sanna Marin olyan óvatlan ígéretet tett, amelyet nem lehet majd betartani.
márc. 13
20:46
A finn kormányfő nyitott arra, hogy vadászgépeket adjon Ukrajnának (hirado.hu)
Sanna Marin finn miniszterelnök nyitottnak mutatkozott hétfőn arra a lehetőségre, hogy Finnország felajánlja Ukrajnának F-18-as vadászrepülőgépeit, amelyeket hamarosan a modernebb F-35-ös típusra cserélnek le.
márc. 13
20:51
Putyin háborús őrülete ezúttal az orosz erdőket teszi tönkre (ATV)
Moszkva három kerületében az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának igényei szerint megtisztították a helyszíneket, kettőre pedig már be is telepítették a légvédelmi rendszereket – írja a Meduza az Insider oknyomozó portál alapján.
márc. 13
20:57
A finn kormányfő nyitott arra, hogy vadászgépeket adjon Ukrajnának (HírTV)
Sanna Marin finn miniszterelnök nyitottnak mutatkozott hétfőn arra a lehetőségre, hogy Finnország felajánlja Ukrajnának F-18-as vadászrepülőgépeit, amelyeket hamarosan a modernebb F-35-ös típusra cserélnek le.
márc. 13
21:03
A szerb gazdasági miniszter Oroszország elleni szankciók bevezetését követeli (Demokrata)
Szerbia már eddig is nagy árat fizetett azért, mert nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen, és ez már elviselhetetlenné kezd válni – hangoztatta Rade Basta.
márc. 13
21:12
Továbbra is súlyos harcok dúlnak a kelet-ukrajnai frontvonalon (hirado.hu)
Grad rakéta-sorozatvetőkkel támadja az orosz tüzérség az ukrán állásokat a donyecki fronton –állítólag ez látható azon a felvételen, amelyet hétfőn tett közzé a moszkvai védelmi minisztérium.
márc. 13
21:15
Felkavaró: Kegyetlen dolgokat tett több kicsi gyermekkel ez a páros – 18+ (Metropol)
Hollandiában 12 év börtönre ítélt a bíróság egy párt gyermekek szexuális bántalmazása miatt.
márc. 13
21:18
Szerb elnök: A Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségének a megalakítása a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat rendezésének a kulcsa (hirado.hu)
A Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségének a megalakítása a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat rendezésének a kulcsa, ez az előfeltétele minden normalizációs tervnek – közölte hétfőn Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, miután tárgyalt Miroslav Lajcákkal, az Európai Unió Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával
márc. 13
21:21
Magyar-francia csúcstalálkozó Párizsban (HírTV)
Párizsban megkezdődött Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök tárgyalása - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő este.
márc. 13
21:21
Putyin hisztériás rohamot kapott, amikor megtudta, hogy elakadt az orosz támadás? (ATV)
Az orosz elnök nagyon nem volt elégedettek, amikor beszámoltak neki arról, hogy mi történik éppen a fronton.
márc. 13
21:24
Orbán Viktorral tárgyal Macron – Elkezdődött a magyar-francia csúcstalálkozó Párizsban (hirado.hu)
A munkavacsorát az Elysée-palotában tartják.
márc. 13
21:26
A mexikói elnök szerint országa biztonságosabb, mint az Egyesült Államok (hirado.hu)
A mexikói elnök hétfőn azt állította, hogy országa biztonságosabb, mint az Egyesült Államok.
márc. 13
21:39
Egy uniós ország vadászgépeket adna Ukrajnának (Infostart)
Sanna Marin finn miniszterelnök nyitottnak mutatkozott arra a lehetőségre, hogy Finnország felajánlja Ukrajnának F-18-as vadászrepülőgépeit, amelyeket hamarosan a modernebb F-35-ös típusra cserélnek le.
márc. 13
21:42
Visszavitték a börtönbe a gyerekeket megrontó glamrock-veteránt (hirado.hu)
Visszavitték a börtönbe hétfőn Gary Glittert a szabadlábra helyezéséhez szabott feltételek megsértése miatt.
márc. 13
21:44
Gyorsvonat rohant bele az előtte haladó, autókat szállító tehervonatba (hirado.hu)
Az ütközés erejétől a tehervonat több kocsija is kisiklott.
márc. 13
21:45
Sanna Marin tisztázta, mégsem ígért vadászgépeket Ukrajnának (444.hu)
De helyesnek tartja, hogy meginduljon a konzultáció a vadászgépek szállításáról.
márc. 13
21:51
Friss hírek a tűzben elpusztult krasznahorkai várról (Infostart)
Az elmúlt hónapokban sokat haladt a rozsnyói járásbeli Krasznahorka várának helyreállítása, a bontási munkák több mint 90 százalékát már elvégezték. Február végéig több mint 9,3 millió eurót költöttek a Felvidéken található nemzeti kulturális műemlék helyreállítására – közölték a 2012-es tűzvész évfordulóján a Szlovák Nemzeti Múzeum munkatársai.
márc. 13
21:51
Videó készült arról, hogy egy ukrán tiszt kegyetlenül megveri beosztottját (ATV)
Az ukrajnai Zsitomir városában egy ukrán tiszt megverte egy beosztottját, az esetről pedig videófelvétel is készült – jelentette az Állami Nyomozó Iroda (DBR) Telegram-csatornáján.

Keresés