Veszélyt jelent a Fradi szurkolóit szállító vonat Németországra - állítják a német hatóságok. A rendőrség megállította a Bayer Leverkusen-Ferencváros Európa-Liga meccsre indult járatot. Az elhúzódó ellenőrzésnek a klub, a MÁV és a külügy közbenjárása vetett véget. A német hátráltatásról Tóth Áron, az Origo Kölnben lévő újságírója számolt be.
Nagyszabású precíziós irányítású fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal végrehajtott megtorló csapást hajtott végre ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg, válaszul a Brajnszk megyében elkövetett terrortámadásra - jelentette be csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Az ünnepélyes beiktatásra a prágai Hradzsin gótikus Ulászló-termében a cseh parlament két házának együttes ülésén, több mint 800 vendég jelenlétében került sor.
Legalább 37 halászt öltek meg dzsihadisták az északkelet-nigériai Borno államban - közölte a sajtóval csütörtökön a helyi hatóságok által felállított önvédelmi milícia.
Sikerült elérni, hogy a ferencvárosi szurkolók különvonata prioritást élvezzen Németországban, miután a helyi hatóságok minden előzetes jelzés nélkül megállították, majd hosszú ellenőrzésnek vetették alá őket, így nem érték volna el a Bayer Leverkusen-Ferencváros futballmérkőzést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön
Veszélyt jelent a Fradi szurkolóit szállító vonat Németországra - állítják a német hatóságok. A rendőrség megállította a Bayer Leverkusen-Ferencváros Európa-Liga meccsre indult járatot. Az elhúzódó ellenőrzésnek a klub, a MÁV és a külügy közbenjárása vetett véget. A német hátráltatásról Tóth Áron, az Origo Kölnben lévő újságírója számolt be.
A New York Times cikke szerint a Pentagon vonakodik kiadni az ukrajnai háború során orosz katonák által elkövetett esetleges háborús bűnökről gyűjtött adatokat a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak.
Újabb orosz légicsapások érték Ukrajnát csütörtökre virradóra, robbanásokról számoltak be Kijevből, Odesszából és Harkivból, több terület áram nélkül maradt, és legkevesebb hat ember meghalt - közölték az ukrán hatóságok csütörtökön.
Belpolitikai vihart kavart a zöld párti gazdasági miniszter március elején azzal a tervezetével, amely már 2024-től bevezetné aj gáz- és olajfűtési rendszerek telepítésének tilalmát. Robert Habeck most nagy állami támogatást ígért az új fűtési rendszerekhez.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden arra figyelmeztetett, hogy Bahmut elfoglalása megnyitja az utat Oroszország előtt a donyecki régió más települései felé, ezért védik az ukrán erők továbbra is a várost.
Egyre fontosabb, hogy az ukrán védők megtartsák Bahmut városát a donyecki régióban - jelentette ki csütörtökön Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka.
A jelek szerint David Pressmant, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét nem igazán foglalkoztatja, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter érdektelennek tartja a véleményét a magyar belpolitikai folyamatokról, illetve a magyar-orosz viszonyról.
Nemsokára belépési engedély kell az Egyesült Királyságba vízummentesen utazóknak, 2024 végéig többek között Magyarországra is kiterjesztik a rendszert.
Donald Trump állítólag egy újabb interjújában ismét arról beszélt, amit gyakran emlegetett már az idők során: ő meg tudta volna akadályozni az ukrajnai háború kitörését úgy, hogy alkut köt Oroszországgal. Ezt a részt azonban – úgy tudni – kivágták az interjúból, amikor leadták a Fox Newson. Erről ír legalábbis több külföldi lap is, köztük a Busines
A brit kormányfő még az év elején ígéretet tett, hogy leállítja a „csónakokat”, amiket embercsempészek indítanak a La Manche-csatornán. Most kiderült, mekkora szigor van emögött: a kvóta csak egy dolog.
Egyre fontosabb, hogy az ukrán védők megtartsák Bahmut városát a donyecki régióban - jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka.
A jelek szerint a szegényebb országok kárára, aminek első fontosabb példája egy kis afrikai ország csődje körüli perpatvar, ami így a pénzügyi hidegháború új frontvonalába katapultált.
A miniszterelnök, Fidesz-elnök csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével, frakcióvezetőjével - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Jövőre belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak is, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába – közölte csütörtökön a brit belügyminisztérium. Ez a kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárokra.
A legtöbb országban békés programokkal ünnepelték a nemzetközi nőnapot, több városban azonban inkább tüntetést rendeztek mint felvonulást. A demonstrációk helyenként erőszakossá is váltak, a hatóságok több feminista menetet feloszlattak.