2023. március 21. kedd

márc. 21
19:21
Hszi és Putyin elítélték az erőpolitikát és a hidegháborús gondolkodásmódot (444.hu)
Hszi elnök szerint Kína álláspontja objektív és elfogulatlan az ukrajnai „válsággal” kapcsolatban.
márc. 21
19:21
Ha ez igaz, ütött az emberiség órája (ATV)
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szerint az éghajlatváltozásról szóló új jelentés egyfajta túlélési útmutató az emberiség számára. A dokumentum szerint a tiszta energia és a technológia az alappillére az éghajlati katasztrófa elkerülésének, és arra hívják fel a figyelmet, hogy gyors cselekvéssel drámai hatásokat lehet elérni.
márc. 21
19:27
Az Egyesült Államok felgyorsítaná az Abrams harckocsik eljuttatását Ukrajnába (Blikk)
Az Egyesült Államok felgyorsítja az Abrams harckocsik szállítását Ukrajna számára – közölte az amerikai védelmi minisztérium kedden.
márc. 21
19:39
Elfogynak az ukrán pilóták, mire megérkeznek az F–16-osok (Demokrata)
Az ukrán légierő parancsnoka egy interjúban panaszkodott a hadsereg elavult fegyverzetére.
márc. 21
19:45
Putyin: Oroszország képes kielégíteni Kína energiaigényét (Demokrata)
A Mongólián keresztül megépítendő gázvezeték évi ötven milliárd köbméter földgázt fog szállítani – jelentette be az orosz elnök.
márc. 21
19:57
Diáklányok nélkül kezdődött az új tanév Afganisztán középiskoláiban (444.hu)
Minek is a középiskola, ha felvételizniük már úgyis tilos egyetemre.
márc. 21
19:57
Olaszország kiad egy orosz állampolgárt az Egyesült Államoknak (Demokrata)
Az orosz állampolgárt banki csalással és azzal gyanúsítják, hogy a Venezuela ellen elrendelt szankciók megsértésével olajat szállított.
márc. 21
20:21
Putyin több ezer szadista bűnözőt szabadít saját országára (ATV)
A következő hetekben lejár a hat hónapos szerződése több ezer olyan elítélt rabnak, akik eddig a Wagner kötelékében harcoltak – írja az Ukrinform. Ennek következtében ők hazatérhetnek a frontról, az orosz társadalmat pedig fundamentálisan megváltoztathatja a több ezer bűnöző – közölte az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma.
márc. 21
20:21
Segélyek helyett lehetőségeket kell adni Afrikának (Demokrata)
Az uniónak támogatnia kell az olyan helyi kezdeményezéseket, amelyek elősegítik a szülőföldön való boldogulást – mondta a KDNP-s EP-képviselő.
márc. 21
20:27
Az USA felgyorsítja az Abrams harckocsik eljuttatását Ukrajnába (Demokrata)
A Pentagon illetékese közölte, hogy a cél a korszerű harci járművek eljuttatása az ukrajnai hadszíntérre nyolc-tíz hónapon belül.
márc. 21
21:03
Nagyon súlyos üzenet érkezett Kínából Washingtonba (ATV)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök moszkvai látogatásával "diplomáciai fedezéket" nyújt a háborús bűnök oroszországi elkövetéséhez. A kínai külügyi szóvivő, Vang Ven-pin erre reagálva súlyos üzenetet küldött Washingtonba: "Az Egyesült Államok nincs abban a helyzetben, hogy újjal mutogasson Kín
márc. 21
21:15
Amerika nézi, ahogy Kína kibékíti Iránt Szaúd-Arábiával (444.hu)
Szimbolikus lépés csak ez, vagy valami új kezdete a Közel-Keleten? Akkor most Kína ott a csendőr? És mit válaszolhat Washington?
márc. 21
21:21
Földrengések, heves esőzések - rendkívüli állapotot hírdettek a katasztrófák miatt Ecuadorban (ATV)
Rendkívüli állapotot hirdettek ki Ecuador 14 tartományában kedden az országot ért természeti katasztrófák miatt.
márc. 21
21:24
Videóra vette gyermekei kínzását egy vágsellyei horroranya (Ripost)
Halálosan is megfenyegette gyermekeit az asszony.
márc. 21
21:33
Borrell: Az EU-nak a globális biztonság és védelem szereplőjévé kell válnia (Demokrata)
Európának szüksége van partnerekre, mert egyedül nem tud szembenézni a jelen valamennyi kihívásával – szorgalmazta az uniós főképviselő.
márc. 21
21:48
Csúnyán felöntött a garatra, majd volán mögé ült a bohém buszsofőr (Ripost)
A sofőr annyira részeg volt, hogy már leplezni se tudta.
márc. 21
22:21
Bejelentés érkezett az ukrajnai békéről (ATV)
Kína objektív és elfogulatlan álláspontot képvisel az ukrajnai válsággal kapcsolatban, és aktívan közreműködik a megbékélést és a rendezési tárgyalások újrafelvételét célzó erőfeszítésekben - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök kedden Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott moszkvai megbeszélései után.

Keresés