Fejbelőtték Igor Mangusev orosz zsoldosvezért, aki a hírek szerint tavaly augusztusban úgy tartott beszédet, hogy kezében egy koponyát tartott, melyről azt állította, hogy az Azovosztal üzemet védő ukrán katonáé.
Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje személyesen tiltotta el hivatása gyakorlásától a moszkvai Lublino kerületben található Szent András templom egyik papját – írja az Insider oknyomozó portál.
Guido Crosetto olasz védelmi miniszter egy parlamenti bizottsági ülésen említette meg, hogy ukrán katonákat képeztek ki Olaszországban – írta meg a TASS orosz hírügynökség.
Bank of America egy pénteken közzétett dokumentumából kiderül, hogy melyik banki fejes mennyit kapott a tavalyi év után a nagyobb amerikai bankoknál – írta meg a Portfolio.
Exkluzív interjút adott a közmédiának a volt szlovák miniszterelnök. Robert Fico ebben egyebek mellett arról beszélt: legfontosabb célja egy olyan stabil kormánytöbbséget létrehozni Szlovákiában, mint amit Magyarországon Orbán Viktor és a Fidesz teremtett. A politikus az orosz-ukrán háborúról is hasonló véleményen van, mint a magyar miniszterelnök,
Tovább folytatódnak a sorozások Ukrajna-szerte. A kárpátaljai településeken szinte már alig találkozni hadköteles férfiakkal. Sokan bujkálnak, aki pedig tehette, már korábban külföldre menekült. Aki megkapja a behívóját és egy hétig nem jelentkezik a hatóságoknál, súlyos büntetésre számíthat.
A kelet-ukrajnai frontvonalakon nehezedik a helyzet, ahogy Oroszország egyre több katonát vet be a harcokban – ismerte el szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Újra állandó napirenden van a bevándorlás Németországban, a kormány most új posztot hozott létre: migrációs biztos foglalkozik egyszerre a beilleszkedés, illetve a kitoloncolás felgyorsításával.
Szakítani szerettek volna a hagyományos rák elleni szerekkel, hogy valami sokkal hatékonyabbat fejlesszenek japán kutatók. Most végre célba értek! Egy frissen megjelent kutatás szerint áttörést értek el az áttétes daganatok kezelésében a Tokiói Egyetemen.
Torokszorító élményben volt része szombaton délelőtt az Austrian Airlines 191 utasának: az egyik Boeing gépnek kétszer kellett visszafordulnia, míg végül az utasok más járaton folytatták útjukat.
Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai álláspont szerint hírszerző légieszköz, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközről beszél.
Az anyaország odafigyeléséről biztosította az amerikai magyarság képviselőit Szili Katalin miniszterelnöki megbízott Washingtonban a regionális diaszpórakonferencián, majd a helyi magyarok központjában tett látogatáson.
Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai álláspont szerint hírszerző légieszköz, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközről beszél.
Újabb, 2,2 milliárd dolláros katonai segélycsomagot jelentett be az Egyesült Államok Ukrajna számára. Ebben szerepelnek azok a precíziós hosszú hatótávolságú rakéták is, amelyeket Kijev már egy ideje kért a szövetségeseitől. Washington a háború kitörése óta 24 milliárd dollárnyi katonai segítséget küldött Ukrajnának.
A második világháború utáni Dél-Koreát kezdetben katonai diktatúra, majd autoriter politikai vezetők sora irányította. Az ország iparosítása és a termelés hatékony megszervezése céljából a központi vezetés kijelölt bizonyos családokat, akiknek vállalkozásai az adott iparágakban kivételezett szerephez jutottak. Ez egy sajátos államkapitalista rendsz
A kínai külügyminisztérium vasárnap tiltakozott Washingtonnál, amiért az amerikai haderő megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt.