Felháborító, hamis vádakkal illette Magyarországot az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete egy kiemelt jelentőségű ülésen, de a magyar nagykövetnek lehetőséget sem adtak a válaszra, sőt, mikor kiderült a hazugság, még csak elnézést sem kértek. És az csak egy dolog, hogy Magyarországot összekeverték Svédországgal, hanem az, hogy nagy nyilvánosság előtt
A híres brit graffitiművész újabb falfestményét készítette el, amelyet Valentin-nap alkalmával osztott meg mindenkivel, ám egyáltalán nem a szerelmet és a szívecskéket helyezi előtérbe, hanem helyette fontos témára hívja fel a figyelmet.
Szuverenitásunkkal szembeni támadásnak minősíthető a külügyminiszter szerint, hogy nem engedélyezik, hogy a Siemens Energy szállítson rendszereket Paks II-höz.
Az eddigi ellenzéki CDU nagyot nyert a hétvégi berlini tartományi választásokon, de egyelőre megjósolhatatlan, hogy az önálló tartománynak számító német fővárosban végül ki alakíthat kormányt.
A berlini kormány továbbra is blokkolja a paksi irányításrendszer szállítását, míg Franciaország esetében már megtörtént a jóváhagyás - jelentette ki kedden a külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.
Elindul a republikánus párti elnökjelöltségért Nikki Haley, az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete. A politikus kedden jelentette be döntését, és ezzel Donald Trump után ő a második politikus, aki hivatalosan is versenybe szállt.
Tavaly Edward Ambrose-t felhívta a nővére, aki meglepő hírt közölt vele: egy DNS-teszt eredményéből megtudta, hogy Ambrose nem a biológiai testvére. Megtalálta azonban a vér szerinti testvérét, Richard Beauvais-t, aki ugyanabban az arborgi kórházban született 1955-ben, mint Edward. Kiderült, hogy a kórházban elcserélték kettejüket, nem a saját szül
A brit ökölvívók nem vesznek részt az idei férfi és női világbajnokságon, mivel azokon oroszok is indulhatnak - közölte kedden a szigetország bokszszövetsége.
Elkezdődött a háború a földönkívüliekkel, vagy Kínáé, esetleg Oroszországé az a több titokzatos eszköz, amelyeket a napokban lelőtt az Egyesült Államok hadserege?
Százhatvanként magyar önkéntes, huszonkét keresőkutya... és harmincöt megmentett élet – ennyi túlélőt találtak a romok alatt, ennyi család kapta vissza szerettét a a magyar mentőcsapatok hősies kitartásának köszönhetően. Hétfőn este landolt a repülőgép a Törökországból hazatérő magyar önkéntesekkel, kedden délután pedig a köztársasági elnök, Novák
Egy 81 éves brit férfi több mint 14 éven keresztül szenvedett és élt állandó fájdalmakkal egy Magyarországon elvégzett, hibás fogorvosi kezelés következményeként. Az idős férfi tavaly ősszel öngyilkosságot követett el.
Hatalmas területekről való tömeges elvándorlással fenyeget a tengerszint-emelkedés gyorsulása - figyelmeztetett kedden New Yorkban, a Biztonsági Tanácsban az ENSZ főtitkára, akit a The Guardian című brit lap idézett.