Mire jó a viszketés? Mert persze akkor indul be, ha épp csípős paprikát vettünk a kezünkbe vagy felhúztunk egy bukósisakot, netán épp festékes a kezünk. A tudósok régóta vakarják a fejüket a kérdés miatt, és most közelebb jutottak annak a megértéséhez, hogy mi váltja ki az érzést.
A német kormány a bevándorlási szabályok szakaszos módosításával próbál megoldást találni a rendkívüli munkaerőhiányra. A Migrációkutató Intézet junior kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy az EU-tagállamok között nagy a verseny a harmadik országból érkező képzett munkavállalókért, a németek pedig jelentős kedvezményekkel akarnak kitűnni a több
A korábbi tervekkel ellentétben elképzelhető, hogy idén már nem készül el a mesterséges intelligenciát szabályozó egységes uniós jogszabály. Az Európai Parlament és az Európai Bizottság ugyanis más-más álláspontot képvisel a kérdésben.
Szíreket, afgánokat és törököket szállásoltak el egy berlini luxushotelben, ahol migránsszállót rendeztek be. A környékbeliek felháborodtak, betörési kísérletre, bicikli lopásra panaszkodnak.
Az amerikai értékelés szerint Izrael tett lépéseket annak érdekében, hogy korlátozza a Gázai övezetben a Hamász ellen zajló katonai műveletek civil áldozatainak számát – nyilatkozta a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője vasárnap.
Három kereskedelmi hajó ellen Jemen felől végrehajtott négy rakéta- és dróntámadás semlegesítéséhez nyújtott segítséget az amerikai haditengerészet Vörös-tengeren szolgálatot ellátó hajója – pontosította a korábbi híreket az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága (CENTCOM) vasárnap, washingtoni idő szerint a délutáni órákban.
Három kereskedelmi hajó ellen Jemen felől végrehajtott négy rakéta- és dróntámadás semlegesítésében nyújtott segítséget az amerikai haditengerészet Vörös-tengeren szolgálatot ellátó hajója – pontosította a korábbi híreket az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága (CENTCOM) vasárnap, washingtoni idő szerint a délutáni órákban.
Amerikai tisztségviselők felfedték, hogy a támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Több mint 1600 utórengést jelentettek a Fülöp-szigetek déli részéből a hatóságok hétfőn, miután a térséget 7,4-es erősségű fölmozgás rázta meg, amelyben legkevesebb egy ember meghalt.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Szerbia fővárosába utazott, a repülőtéren pedig Aleksandar Vučić szerb elnök virágcsokorral fogadta őt. Bár zászlók is várták az olasz kormányfőt, a tiszteletére olasz helyett véletlenül magyar zászlók kerültek.
Venezuelában az emberek elsöprő többséggel szavazták meg vasárnap, hogy a szomszédos Guyana ellenőrizte, Venezuelával határos, olajban gazdag Essequibo térségben önálló állam alakuljon. Guyana azt vetette a caracasi kormány szemére, hogy a referendummal Essequibo annexióját készíti elő.
Bár Geert Wilders és a bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) nyerte az előre hozott holland parlamenti választásokat, a súlyos ellentétek miatt nehéz lesz kormányt alakítania – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Sayfo Omar szerint akkora a társadalmi nyomás, hogy bármilyen koalíció is jön létre, valószínűleg rákénysze
Az izraeli hadsereg a radikális iszlamista Hamász ellen indított hadműveletét kiterjeszti a Gázai övezet egészére - jelentette be vasárnap este Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője Tel-Avivban.
A 37 éves férfit feltehetőleg terroristának nézhette az egyik katona, ezért lelőtte egy jeruzsálemi terrortámadás helyszínén. Ám a férfi a családja szerint állítólag csak azért állt meg, hogy szembeszálljon a valódi terroristákkal. Az izraeli miniszterelnök az ügy kivizsgálását kérte.
Oroszország Ukrajna ellen 2022 februárjában indított háborúja több üvegházhatású gázt eredményezett, mint Belgium egész éves kibocsátása – derült ki egy, a dpa hírügynökség által szemlézett tanulmányból, melyet várhatóan hétfőn tesznek közzé Dubajban, az ENSZ éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28).
Moszkvában a hótakaró vastagsága elérte a 36 centimétert, ami rekordnak számít a 145 éve tartó orosz meteorológiai megfigyelések történetében – tájékoztatta Roman Vilfand, az Oroszországi Hidrometeorológiai Központ tudományos vezetője hétfőn a TASZSZ állami hírügynökséget.
A Richter Gedeon Nyrt. kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a belga Mithra Pharmaceuticals SA-val az első estetrol alapú kombinált orális fogamzásgátló, valamint a kizárólag estetrol (E4) alapú, menopauzás tünetek kezelését célzó termékjelölt forgalmazásáról Kínában – jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a magyar gyógyszercé
A felelősséget a húti lázadók vállalták magukra, mondván hogy ezzel akarták megakadályozni az izraeli kötődésű hajók áthaladását, amíg a gázai háború tart.
Sokkoló videófelvételt közöltek a rendőrök arról az esetről, amely során kétszer is rálőttek a kaliforniai El Centroban egy menekülő rablóra, aki téglát dobott egy járőr irányába.
Dél-Korea hétfőn sikeresen végrehajtotta szilárd üzemagyaggal működő rakétájának harmadik tesztjét – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium, az Észak-Korea elleni független, űrbéli megfigyelőrendszerének kiépítésére tett erőfeszítései részeként.
Moszkvában a hótakaró vastagsága elérte a 36 centimétert, ami rekordnak számít a 145 éve tartó orosz meteorológiai megfigyelések történetében – tájékoztatta Roman Vilfand, az Oroszországi Hidrometeorológiai Központ tudományos vezetője hétfőn a TASZSZ állami hírügynökséget.
Dél-Indiában a hatóságok az oktatási intézmények és a hivatalok zárva tartását rendelték el, leállították a légi forgalmat és megkezdték a part menti területek evakuálását a következő 24 órában várható súlyos vihar miatt.
Kubának folytatott kémkedés gyanújával az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatta az Egyesült Államok korábbi kolumbiai és bolíviai nagykövetét – jelentette hétfőn az AP hírügynökség a nyomozáshoz közel álló illetékesekre hivatkozva.
Kisida Fumio elmondta, hogy a japán kormány támogatja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó technológiát a hőerőműveknél az ammónia és a tüzelőanyag keverésével.
Oroszország Ukrajna ellen 2022 februárjában indított háborúja több üvegházhatású gázt eredményezett, mint Belgium egész éves kibocsátása - derült ki egy, a dpa hírügynökség által szemlézett tanulmányból, melyet várhatóan hétfőn tesznek közzé Dubajban, az ENSZ éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28).
Két magyar túszt tartanak számon, de az egyikről, akit vannak, akik “eltűntként" tartanak számon, nincs információ - mondta a külgazdasági és külügyminiszter éves bizottsági meghallgatásán.
Venezuelában az emberek elsöprő többséggel szavazták meg, hogy a szomszédos Guyana ellenőrizte, olajban gazdag Essequibo térségben önálló állam alakuljon. Guyana szerint a szomszédos ország a terület bekebelezésére készül.
A kormányfő szerint Ukrajna tagsága nem összeegyeztethető Magyarország nemzeti érdekeivel, Ursula von der Leyen pedig "le akarja nyomni a torkunkon Ukrajna uniós csatlakozását".