Nem igaz, hogy a PAP hírügynökséget az államfő által megvétózott költségvetési forrásokból finanszírozták volna – jelentette ki csütörtökön Piotr Glinski.
Elutasította a román képviselőház csütörtöki plenáris ülésén a Székelyföldre és az erdélyi magyarságra vonatkozó autonómiatervezeteket, melyeket Zakariás Zoltán és Kulcsár-Terza József RMDSZ-listán mandátumot szerzett parlamenti képviselők nyújtottak be.
A moszkvai Pravda és több internetes véleményvezér szerint sem lehet válasz nélkül hagyni, hogy az ukránok elsüllyesztették az orosz fekete-tengeri flotta egy újabb hajóját.
Ha a libaboni kormány nem távolítja el a Hezbollahot a határról, az izraeli hadsereg fogja megtenni" - figyelmeztetett az izraeli szükség-kormány egyik minisztere.
Ukrajna több mint 38 milliárd eurónak megfelelő nemzetközi pénzügyi segélyt kapott idén. Szijjártó Péter közben arról tett közzé bejegyzést a közösségi oldalán, hogy fontos a magas szintű párbeszéd fenntartása Ukrajnával.
Mint beszámoltunk róla, idén rengeteg magyar sztár és közéleti személyiség döntött a szakítás vagy a válás mellett. Nem volt ez másképpen Hollywoodban sem, ahol szintén rengetegen vetettek véget a kapcsolatuknak 2023-ban. Talán a legmegdöbbentőbb szakítás Al Pacino nevéhez fűződik, ugyanis a 83 éves színész és a nála 50 évvel fiatalabb párja éppen
A január 13-ai tajvani elnök- és parlamenti választás globális értelemben is fontos lehet, így a szomszédos Kína különböző módszerekkel megpróbálja befolyásolni azt. Salát Gergely sinológust, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársát kérdeztük.
Donald Trump is szerepelni fog Colorado állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon - közölte Colorado közigazgatásának vezetője.
Donald Trump is szerepel majd Colorado állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon – közölte Colorado közigazgatásának vezetője.
Ukrajna megkapta az utolsó, a kongresszus jóváhagyása nélkül folyósítható katonai segélycsomagot az Egyesült Államoktól. Az ukrán elnök mikroblogján mondott köszönetet a 250 millió dollár értékű segítségért Joe Bidennek. Közben kiderült, hogy a krími kikötőben elsüllyesztett nagy orosz deszanthajó roncsai teljesen szétszóródtak Feodoszijában. Ukraj
Az amerikai hadsereg megsemmisített egy támadó drónt és egy rakétát csütörtökön, amiket a jemeni húszi lázadók indítottak a Vörös-tenger déli részéről.
Kizárta Donald Trumpot az elnökválasztási indulásból Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője a helyi idő szerint csütörtök este megjelent döntésével.
Oroszország és Irán történelmi jelentőségű megállapodást kötött arról, hogy a jövőben hivatalosan is megszűntetik dollár alapú elszámolást a két ország kereskedelemében.
Vlagyimir Putyin pártja, az Egységes Oroszország egyik helyi politikusa, Vlagyimir Egorov tisztázatlan körülmények között kizuhant egy ház harmadik emeletének ablakából, és szörnyethalt.