Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, a párt tagja vasárnap késő este.
A "Szerbia az erőszak ellen" néven futó ellenzéki összefogás szerint több ezer szavazót szállítottak Belgrádba, hogy befolyásolják a választások kimenetelét.
A fegyveres konfliktus kiéleződése, október 7-e óta az izraeli hadsereg hírportálja szerint négyszázötvennyolc izraeli katona esett el a harcokat kirobbantó terrortámadás kivédésében, majd a Hamász elleni háborúban.
Az Európai Unió intézményei politikai megállapodást kötöttek az európai médiaszabadságról szóló törvényről (EMFA), aminek célja a médiapluralizmus megerősítése a tömbön belül. Bár a megállapodást jelentős előrelépésként ünneplik a civilek is, rengeteg benne a vitatott kompromisszum.
Az izraeli hadsereg (IDF) a palesztin Gázai övezet déli részén evakuálásra szólította fel Hán-Júnisz lakóit, és bejelentette, Rafahnál négyórás fegyverszünetet tart hétfőn a humanitárius segélyek eljuttatásának megkönnyítése érdekében.
A baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának képviselői szerint választási csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokon Szerbiában, ezért hétfőre tiltakozást jelentettek be, és a belgrádi választások megismétlését követelik.
Az izraeli hadsereg akkora gázai alagutat talált, amelybe autók is befértek, miközben otthon vita folyik arról: milyen körülmények közt öltek meg három, kiszabadításra váró túszt. Mindkét fél jelezte: "nyitott egy újabb tűzszünetre".
Több mint 11 ezer embert telepítettek ki a Fülöp-szigeteken a Jelawat nevű trópusi ciklon miatt, mely hétfőn csapott le az ország déli részén lévő Mindanao szigetére.
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben - közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök, tegnap késő este.
Civil szervezetek indítottak pert Hollandiában a kormánnyal szemeben annak érdekében, hogy leállítsák az F-35-ös vadászrepülőgépek alkatrészeinek szállítását Izraelbe.
Iránban a benzinkutak több mint felét kellett üzemen kívül helyezni nagyszabású kibertámadás miatt – jelentette be hétfőn a síita állam olajminisztere.
"A Szerbia nem állhat meg listának biztosan több mint 127 mandátuma lesz. Azt még nem tudjuk, hogy lesz-e 128, 129, vagy 130" – jelentette be vasárnap este a szerb államfő.
A holland kormánynak nem kell leállítania az F–35-ös amerikai vadászgépek alkatrészeinek szállítását Izraelbe – közölte ítéletében a hágai kerületi bíróság, amit a Dutch News című angol nyelvű holland napilap szemlézett hétfőn.
Hétfőn kora délután landolt a török köztársasági elnök, Recep Tayyip Erdogan gépe a Ferihegyi repülőtéren. Szijjártó Péter a reptéren várta a török vezetőt, és meglepetten konstatálta, milyen nagy repülőgéppel érkezett a küldöttsége Magyarországra.
Az Európai Bizottság jogsértési eljárást indított az X (korábban Twitter) közösségi platform ellen a tartalommoderálásra és -átláthatóságra vonatkozó európai szabályok állítólagos megsértése miatt - tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
Válaszintézkedésekre számíthatnak a Tajvannak szánt fegyvereladásokban érintett vállalatok – jelentette be hétfői pekingi sajtótájékoztatóján a kínai külügyminisztérium szóvivője.