Az Aliexpressnek november 27-ig kell választ adnia az Európai Bizottságnak azzal kapcsolatban, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében.
Emily Handről korábban azt gondolták az izraeli hatóságok, hogy a Be'eri kibucban meggyilkolták az iszlamista fegyveresek további 100 emberrel együtt. Most azonban arról tájékoztatták a családot, hogy hiba történt az azonosítás során.
A megtorlás, vagy a humánus fellépés és a civilek védelme a fontosabb, erről zajlik most a vita az Egyesült Államokban az izraeli konfliktus ügyében, miközben megosztott a politika és már a társadalom is, hogy össze lehet-e kötni Izrael és Ukrajna támogatását – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudomán
A Hamász irányítása alatt álló helyi egészségügyi minisztérium szerint már több mint tízezer ember vesztette életét, amióta Izrael elkezdte támadni a Gázai övezetet.
A lap úgy fogalmaz: a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a határőrök is egyre nagyobb nyomásnak vannak kitéve.
Akár néhány órán belül is hatalmas és veszélyes vulkánkitörés indulhat meg Izlandon: ám aggodalomra semmi ok, a közelben működő Kék Lagúna látogatóközpont továbbra is üzemel.
Egy orosz rakétacsapás következtében 19 katona vesztette életét Ukrajnában. Az áldozatok a békeidőben Munkácson állomásozó 128-as hegyi rohamdandár kötelékébe tartoztak. Az alakulatban több magyar nemzetiségű katona is szolgál, ám úgy tudni, a mostani tragédiában egyetlen magyar sem hunyt el.
Az amerikai Tesla cég olcsó elektromos autót kíván gyártani Berlin melletti üzemében – számol be a Reuters hétfőn a témára rálátással rendelkező forrásra hivatkozva.
Litvánia a következő két évben 450 új határőrrel megerősíti Fehéroroszországgal közös határának védelmét – közölte hétfőn Rustamas Liubajevas, a balti ország határőrségének vezetője.
Száztizenöt katonát és kéttucatnyi drónt veszített el az ukrán hadsereg az Oroszország által megszállt Donyeck megye déli részén az utóbbi egy napban - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Száztizenöt katonát és kéttucatnyi drónt veszített el az ukrán hadsereg az Oroszország által megszállt Donyeck megye déli részén az utóbbi egy napban - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.