2023. november 30. csütörtök

nov. 30
15:08
Betiltották Oroszországban a nemzetközi LMBT mozgalmat (hirado.hu)
A tárca korábban közölte, hogy megvizsgálta az LMBT mozgalom oroszországi tevékenységét, és "a szélsőséges irányultság különböző jeleit és megnyilvánulásait" fedezte fel benne.
nov. 30
15:12
Hol élünk? Embereket végeztek ki az embercsempészek, egyszerűen a tengerbe lökték őket (Blikk)
A dél-spanyolországi Andalúziában négy ember vesztette életét, akiket embercsempészek löktek a tengerbe egy motorcsónakról, majd elmenekültek – számolt be az esetről a hatóságok tájékoztatása alapján a spanyol sajtó csütörtökön.
nov. 30
15:12
Hszi Csin-ping: Henry Kissinger világhírű stratéga és a kínai nép jó barátja volt (hirado.hu)
Hszi Csin-ping kínai elnök és magas rangú kínai tisztségviselők is részvétüket fejezték ki Joe Biden amerikai elnöknek Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter halála miatt.
nov. 30
15:12
Szijjártó Péter: A mi érdekünk a kelet és nyugat közötti együttműködés (Demokrata)
A világ számos súlyos biztonsági kihívással néz szembe – ecsetelte a külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 30
15:48
A Palesztin Vörös Félhold szerint ezernél több segélyszállító teherautó érkezett a Gázai övezetbe (hirado.hu)
A Hamász és Izrael csütörtök hajnalban jelentette be, hogy megállapodtak a hat napja érvényben lévő szünet további egy nappal történő meghosszabbításáról.
nov. 30
15:48
Szijjártó: Nemzeti érdek a stabil együttműködés megőrzése Magyarország és Oroszország között (444.hu)
"A kormány elutasít minden nyomásgyakorlást ennek felszámolására vonatkozóan."
nov. 30
15:50
Az állatkerti állatok már ünnepi hangulatban: a szurikáta és a kismajom is lelkesen bontogatta az adventi naptárat (hirado.hu)
A gondozók az állatok kedvenc ételeivel kedveskedtek, amelyeket zsebekbe rejtettek el. A szurikáták, a mókusmajmok és a tigrisek is örömmel fogadták az ünnepi finomságokat.
nov. 30
15:52
Szijjártó Péter szerint nemzeti érdek a stabil, korrekt együttműködés Magyarország és Oroszország között (hirado.hu)
Magyarország földgázellátása továbbra is biztosított.
nov. 30
15:54
Elképesztő kegyetlenség: embercsempészek lökték a tengerbe a bevándorlókat, halottak (ATV)
A dél-spanyolországi Andalúziában négy ember vesztette életét, akiket embercsempészek löktek a tengerbe egy motorcsónakról, majd elmenekültek - számolt be az esetről a hatóságok tájékoztatása alapján a spanyol sajtó csütörtökön.
nov. 30
16:00
Háború Ukrajnában - Az oroszok szerint a NATO-országok mérgező vegyi anyagokkal látják el Ukrajnát (HírTV)
Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője, Csizmadia Tamás jogász, elemző és Jorge Buxadé, spanyol Európai Parlamenti képviselő, a VOX párt alelnöke elemezték a háborús híreket.
nov. 30
16:00
Szijjártó Péter: Nemzeti érdek a korrekt együttműködés Oroszországgal (Demokrata)
A kormány elutasít minden nyomásgyakorlást ennek felszámolására vonatkozóan.
nov. 30
16:06
Az Egyesült Államok szövetségeseinek és ellenfeleinek vezetői is elismeréssel emlékeztek Henry Kissingerre (hirado.hu)
Az Egyesült Államok külpolitikájának egyik legmegbízhatóbb és legkivételesebb szószólóját veszítette el Henry Kissinger halálával – írta csütörtökön George W. Bush volt elnök.
nov. 30
16:12
Szlovákia nem küld több fegyvert Ukrajnának (Demokrata)
Szlovákia már nem rendelkezik olyan fegyverekkel és fegyverrendszerekkel, amelyeket átadhatna Ukrajnának.
nov. 30
16:12
Fél órát várakozott a német elnök a katari reptéren, mire fogadta valaki (Telex)
.
nov. 30
16:18
Charles Michel: Kihívást jelent az Ukrajnának ígért lőszerek leszállítása (Demokrata)
"A vállalás teljesítése valamivel több időt vesz igénybe" – közölte az Európai Tanács elnöke.
nov. 30
16:30
Charles Michel szerint kihívást jelent az Ukrajnának ígért lőszerek leszállítása (hirado.hu)
Kiemelte, hogy az orosz agresszióra válaszul és Ukrajna megsegítésére az Európai Unió rekordidő alatt fogadta el a lőszergyártást támogató intézkedését a termelés felgyorsítására.
nov. 30
16:30
Henry Kissinger a Nobel-békedíjas államférfi, aki sokak szemében milliók haláláért felelős háborús bűnös volt (SzMo)
Segített véget vetni a jom kippuri háborúnak, és hozzá fűződik a vietnámi háborút lezáró békeszerződés is. Kissinger azonban így is talán a legmegosztóbb figurája volt az amerikai diplomáciának, nélküle egészen másképp nézne ki ma a világ.
nov. 30
16:42
Joe Biden szerint jelentős eredményekkel járt a tűzszüneti megállapodás (hirado.hu)
Emellett az elnök méltatta a tűzszünet meghosszabbítását.
nov. 30
16:54
Fokozott terrorveszély Németországban: a gyors és határozott rendőri akciónak hála, tömeggyilkosságot előzhettek meg (hirado.hu)
A német hatóságok az izraeli–palesztin konfliktus nyomán megemelték a terrorfenyegetettségi szintet, most fokozott veszélyt jelentenek a magányos elkövetők támadásai.
nov. 30
16:56
Elhunyt az egykori brit pénzügyminiszter (hirado.hu)
Halálhírét családja jelentette be csütörtökön.
nov. 30
17:00
Hét támadás visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium (Demokrata)
Négy frontszakaszon hét ukrán támadást vertek vissza az orosz erők.
nov. 30
17:12
Joe Biden: Jelentős eredményekkel járt a tűzszüneti megállapodás (Demokrata)
Csaknem 100, a Hamász által október 7-én Izraelből elhurcolt túsz visszanyerte szabadságát.
nov. 30
17:30
Meghalt Alistair Darling (ATV)
Elhunyt Alistair Darling egykori brit pénzügyminiszter, aki a skót függetlenségről 2014-ben tartott népszavazáson az elszakadás ellen sikerrel kampányoló tábor vezetője volt. Halálhírét családja jelentette be csütörtökön.
nov. 30
17:30
Munkácsról is kerülhettek fegyverek a Hamászhoz (hirado.hu)
Gázában és Izraelben Ukrajnából származó fegyverekkel is lövik és ölik a terroristák a zsidókat. A volt szovjet eszközök kapcsán Kárpátalja és a magyargyűlőlő Baloga-klán is képbe került.
nov. 30
17:42
BBC műsorvezető: Belebetegszem a túl sok fehér ember látványába (Demokrata)
Mindezt egy konferencián közölte a híres műsorvezető.
nov. 30
17:54
Geert Wilders a törvényeket semmibe vevő muszlimoknak: "Tűnjetek innen!" (Demokrata)
"Akinek nem tetszenek a szekuláris törvények, az nyugodtan elhagyhatja az országot."
nov. 30
18:00
Az Izraelre helyezett nyomás növelését sürgeti a jordániai király a segélyszállítmányok érdekében (hirado.hu)
Az uralkodó környezete nem reagált az ülésről megjelent hírekre.
nov. 30
18:02
Zelenszkij: A Krímet könnyebb lesz visszavenni, mint a Donyec-medencei területeket (hirado.hu)
Úgy vélekedett, a Donyec-medencében a helyi szakadárok kitartóbbak az orosz katonáknál, és ezzel is számolni kell.
nov. 30
18:12
Amerikai külügyminiszter: Mindent meg kell tenni a gázai civilek védelmében (hirado.hu)
Az Egyesült Államok támogatja Izrael jogát arra, hogy megvédje magát a terrorizmussal szemben, és sürgette Izraelt, hogy tegyen meg minden lehetséges intézkedést a civilek bántódásának elkerüléséért.
nov. 30
18:18
A német külügyminiszter a háború leállítására szólította fel Putyint (Demokrata)
"A háború megállításához nincs szükség tárgyalásokra" – mondta Annalena Baerbock.
nov. 30
18:24
Brutálisan bántalmazták és horrorisztikus videókat nézettek egy 12 éves izraeli kisfiúval a terroristák (ATV)
A kisfiú barátaival az ATV stábja még november 18-án találkozott Felcsúton. Akkor már több mint 40 napja nem tudtak róla semmit, végül most hétfőn, 52 nap elteltével szabadult a fogságból.
nov. 30
18:30
Csalódás vagy valódi áttörés? – a Nyugat kételkedik Észak-Korea kémműholdjában (hirado.hu)
Valódi technológiai áttörés történt, vagy csak egy újabb propagandafogásról van szó Észak-Korea részéről?
nov. 30
18:32
A német külügyminiszter a háború leállítására szólította fel Vlagyimir Putyint (hirado.hu)
A konferencián Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli, aki Baerbock beszédét nem hallgatta meg.
nov. 30
18:42
Ijesztő adatokat közölt a WHO, súlyos figyelmeztetést adott ki a szervezet (ATV)
Világszerte megugrott a maláriás megbetegedések száma az utóbbi években, 2017 óta pedig egyáltalán nem történt előrelépés a kór visszaszorításában - közölte csütörtökön közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
nov. 30
18:48
Százakat szállítottak el a La Manche partján kialakult migránstáborokból (hirado.hu)
A helyi prefektúra szerint annak érdekében ürítették ki a táborokat, hogy az embereket biztonságos helyen helyezzék el.
nov. 30
19:24
Szijjártó Péter a fogságban lévő magyar túszok kiszabadításának előmozdítására kérte izraeli kollégáját (HírTV)
Szijjártó Péter a magyar állampolgárságú túszok kiszabadítását sürgeti. A külgazdasági és külügyminiszter a két magyar gázai túsz minél előbbi kiszabadításának előmozdítására kérte izraeli kollégáját, Eli Cohent.
nov. 30
19:24
Lettország is ratifikálta az Isztambuli Egyezményt (Telex)
Azért a kormánynak ott is magyarázatot kellett fűznie a döntés mellé, hogy miről szól és miről nem szól a nők elleni erőszak megelőzését célzó egyezmény.
nov. 30
19:30
Betiltották az Lmbtq-mozgalmakat Oroszországban (444.hu)
A törvény megszegéséért akár több évnyi börtönbüntetés járhat, bár nem tudni, kik esnek a hatálya alá.
nov. 30
19:42
Novák Katalin magyar régészeti ásatást tekintett meg Egyiptomban (hirado.hu)
Magyar régészeti ásatás megtekintésével zárult csütörtökön Novák Katalin köztársasági elnök hivatalos látogatása az Egyiptomi Arab Köztársaságban.
nov. 30
20:00
Novák Katalin magyar régészeti ásatást tekintett meg Egyiptomban (Demokrata)
Az ókori Thébában, a mai Luxorban kutató magyar régészekkel találkozott az államfő.
nov. 30
20:24
Egy gyógyászati szirupot gyanítanak több haláleset okozójaként (hirado.hu)
Több embernél hányást, tájékozódási zavarokat és mellkasi fájdalmat okozott a helyi boltban vásárolt ájurvédikus gyógyszirup.
nov. 30
20:36
Lettország is készülődik, légvédelmi rendszerek beszerzését írta alá (ATV)
Lettország csütörtökön aláírta a német légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséről szóló szerződést, amelynek keretében mintegy 600 millió euró (228 milliárd forint) értékben vásárol Iris-T típusú, közepes hatótávolságú fegyverrendszereket.
nov. 30
20:42
Szélsőségesnek minősítette az LMBTQ-mozgalmat az orosz legfelsőbb bíróság (Telex)
Majd azzal a lendülettel az igazságügyi minisztérium kezdeményezésére jóváhagyták a "nemzetközi LMBTQ-mozgalom" betiltását is.
nov. 30
21:18
További nyolc túsz szabadulhat a Hamász fogságából (hirado.hu)
A csütörtökön egy nappal meghosszabbított tűzszüneti megállapodás értelmében az iszlamista szervezetnek éjfélig további nyolc túszt kell szabadon engednie.
nov. 30
21:24
Áttörés az ENSZ-klímacsúcson: ígéretek helyett pénzt is kapnak a fejlődő országok (Telex)
Kellett a siker a szervezőknek, eddig ugyanis leginkább a botrányok miatt lehetett a dubaji klímacsúcsról olvasni.
nov. 30
21:30
Az USA segít Ukrajnának felkészülni a várható téli orosz támadásra (Demokrata)
Arra számítanak, hogy Oroszország megpróbálja elpusztítani Ukrajna energetikai infrastruktúráját.
nov. 30
21:36
Az Egyesült Államok segít Ukrajnának felkészülni a várható téli orosz támadásra (hirado.hu)
Washington arra számít, hogy Oroszország megpróbálja elpusztítani Ukrajna létfontosságú energetikai infrastruktúráját a télen.
nov. 30
21:42
Úgy berúgott a reptéren a magyar szakács, hogy 43 nap kiesett az életéből (Ripost)
Sok, vodka, még több vodka, marha sok vodka
nov. 30
22:12
Josep Borrell: Henry Kissinger kitörölhetetlen nyomot hagyott a világot érintő ügyekben (hirado.hu)
"Ma tisztelettel adózunk egy kiemelkedő személyiség és egy igazi államférfi előtt" – fogalmazott Josep Borrell.
nov. 30
22:12
"Boszorkány, súgták a démonok" – állítja férfi, aki megölte a barátnőjét (Ripost)
A férfi fejében hallott hangok győzték meg, hogy gyilkoljon.

Keresés