Jóváhagyta a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítójának, a kriptokirályként is ismert Do Kvonnak a kiadatását a podgoricai felsőbíróság pénteken - közölte a Szabad Európa Rádió balkáni irodája.
A Gázai övezetet uraló palesztin iszlamista Hamász szervezet átadta a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek az október 7-i terrortámadásban Izraelből elhurcolt túszok első csoportját, thaiföldi vendégmunkásokat – jelentette a helyi média pénteken. Megerősítette a közlést a közvetítőként fellépő Egyiptom állami információs szolgálatának vezetője is.
A Gázai övezetet uraló palesztin iszlamista Hamász szervezet átadta a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek az október 7-i terrortámadásban Izraelből elhurcolt túszok első csoportját, thaiföldi vendégmunkásokat. Emellett átadta az elhurcolt izraeli túszok első csoportját is, tizenhárom gyereket, illetve nőt. Egyúttal megkezdődött 39 palesztin rab s
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken telefonon megbeszélést folytatott Argentína új elnökével, Javier Mileivel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Nem először ajánlkozik országmentőnek az ellenzéki konzervatív pártszövetség kisebbik pártjának, a Keresztényszociális Uniónak (CSU) elnöke. Markus Söder azt javasolta a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellárnak, hogy menessze a koalíciós partner Zöldek Pártját és a szabad demokrata FDP-t, és helyükre átmenetileg a konzervatívok lépnének.
Botrányt csinált egy nő a Frontier Airlines egyik járatán. A repülőgép Philadelphiából Floridába tartott. Az utasra annyira rájött a vizelési inger, hogy úgy érezte nem bírja tartani, ezért letolta a nadrágját, és majdnem az ülések közé pisilt.
"Nem a napokat kell számlálnunk, hanem az események alakulását kell figyelnünk" – hangoztatta Sztefanyisina több mint 600 nappal az országa elleni orosz háború kezdete után.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken telefonon megbeszélést folytatott Argentína új elnökével, Javier Mileivel – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A 640 milliárd jenből (1500 milliárd forintból) megépített Azabudai HillsMori JP Toronyháznak és a hozzá tartozó létesítményeknek várhatóan évi 30 millió látogatója lesz - közölte építtetője, a Mori Building Co.
A paralimpikon még 2013 februárjában, pretoriai otthonában lőtte le akkori párját, állítása szerint azért, mert betörőnek vélte. Akkor 5 év börtönbüntetésre ítélték, de ezt később 15 évre módosították.
Oroszország nem hagyja válasz nélkül Moldova ellenséges lépését, azt a döntést, hogy csatlakozik az EU-nak az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett szankcióihoz - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteki kommentárjában.
Pénteken kezdődött az a négynapos tűzszünet, melynek ideje alatt az előzetes egyezség értelmében a Hamász átad 50 nőt és gyereket, akiket még az október 7-i támadás idején ejtettek túszul.
13 izraeli túszt, nőket és gyerekeket engedett szabadon a Hámász. Cserébe 4-napos tűzszünet lépett életbe Gázában, ezalatt sok palesztin délre, a rafah-i határátkelőhöz megy. A terrorszervezet 12 thaiföldi túszt is elengedett egy külön megállapodás keretében. A magyar túszokat még nem adta át a Hámász Izraelnek, de ez nem jelenti azt, hogy a követk
A "szégyen éjszakájának" nevezik az írországi hatóságok az előző éjszaka folyamán történt zavargásokat. Dublinban tüntetők gyújtogattak és több boltot kifosztottak. A rendőrség 34 embert letartóztatott.
Néhány napja derült ki, hogy a radikális jobboldali gazdasági nézeteket valló jelölt, Javier Milei nyerte az argentín elnökválasztást. Az új elnök meghívta Orbánt a beiktatására.
Az egyiptomi elnök egy olyan palesztin állam megalapítását javasolta pénteken, aminek nem volna fegyveres ereje, de a területén ideiglenesen állomásozna egy nemzetközi biztonsági erő, hogy ezáltal mind a palesztinok, mind Izrael elfogadható biztonsági garanciát kapjon.
Meg kell állítani az uniós alapszerződések módosításának folyamatát, a javasolt változtatások az uniós szervek hatáskörének bővítését célozzák a tagállamok rovására - hangsúlyozta pénteken Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt elnöke.
A moszkvai összesítés szerint az elmúlt hét folyamán az orosz erőknek Kupjanszk térségében és a donyecki régió déli részén sikerült kedvezőbb állásokat elfoglalniuk.