2023. október 29. vasárnap

okt. 29
9:48
Lassan helyreáll a távközlési- és internetszolgáltatás Gázában (Blikk)
A Gázai övezet több térségében helyreállt a távközlési és internetszolgáltatás vasárnapra virradóra palesztin telekommunikációs források szerint, a hírt az internetes forgalmat figyelő Netblocks is megerősítette.
okt. 29
10:09
Donald Trump ismét Orbán Viktort méltatta (HírTV)
A volt amerikai elnök szerint újraválasztása esetén elkerülhető az újabb világháború, emellett újfent a magyar kormányfőt magasztalta egy rendezvényen.
okt. 29
10:15
Arte: Az EU vezetőit is komolyan megosztja a kérdés, hogy hogyan is álljanak az izraeli-palesztin konfliktushoz (Telex)
Hollandiában a szélsőjobb kihasználja a Hamász támadásait, Franciaországban pedig egyre nő a terrorcselekményektől való félelem.
okt. 29
10:21
Novák Katalin: A szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni (Demokrata)
A köztársasági elnök templomszentelési istentiszteleten mondott beszédet, valamint részt vett a felújított Magyar Ház avatásán Marsdenben.
okt. 29
10:27
Emberrablók fogságába kerültek Szoboszlai Dominik csapattársának a szülei (HírTV)
A szülők kiszabadítását célzó akciót személyesen Kolumbia köztársasági elnöke irányítja.
okt. 29
10:42
Fokozódik az izraeli offenzíva – a közel-keleti konfliktus percről percre (Infostart)
Második fázisba lépett az izraeli támadás. Az izraeli szárazföldi erők kiterjesztették hadműveleteiket, és csapást mértek a Hamász harcosokra. A Gázai övezet több térségében közben helyreállt a távközlési és internetszolgáltatás vasárnapra virradóra. Elon Musk a Starlinket is felajánlotta. A közel-keleti konfliktus percről percre.
okt. 29
11:09
Tovább nyomul az izraeli hadsereg, több száz katonai célpontot támadtak meg (HírTV)
A Gázai övezet lakóit menekülésre szólították fel ismét. Eközben feltűnt a háború körül Elon Musk amerikai milliárdos is.
okt. 29
11:12
Elszabadultak a félelmek, rohamra indultak a gázai civilek (Infostart)
Gázai lakosok ezrei törtek be raktárakba és elosztóközpontokba az övezet déli és középső részén. Lisztet és egyéb alapvető árucikkeket, például higiéniai termékeket vittek el – közölte az ENSZ Palesztin Menekülteket Segítő Ügynöksége.
okt. 29
11:12
Brutális támadássorozatot indított Izrael a Gázai övezet ellen - 450 katonai célpontot vett célba a hadsereg (ATV)
Izrael 450 gázai katonai célpontot támadott szombaton - jelentette az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap.
okt. 29
11:30
"Kezd felbomlani a rend" - Ezrek rohamozták meg a humatiárius segélyeket tároló raktárakat a Gázai övezetben (ATV)
Több ezren rohamozták meg a Gázai övezetben az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) humanitárius segélyeket tároló raktárait - jelentette be a szervezet vasárnap.
okt. 29
11:39
450 célpontot támadott a Gázai övezetben Izrael, vasárnap kibővítik a térség humanitárius segélyezését (SzMo)
Elon Musk milliárdos jelezte, hogy a SpaceX Starlink képes helyreállítani a kommunikációt az ENSZ és a gázai segélyszervezetek között. "Mielőtt bármilyen szolgáltatást működtetnénk, biztonsági ellenőrzést végzünk az Egyesült Államok és Izraeli kormányával" - tette hozzá.
okt. 29
11:51
Ellentámadásban az oroszok (Demokrata)
Miközben a világ Gázára figyel, az ukrajnai frontokon változni látszik a helyzet.
okt. 29
12:00
Novák Katalin: a szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni (Infostart)
A köztársasági elnök templomszentelési istentiszteleten mondott beszédet, valamint részt vett a felújított Magyar Ház avatásán az ausztriai Marsdenben.
okt. 29
12:09
A Semmelweis film tarolt a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon (Ripost)
Három díjat is elhozott az anyák megmentőjének filmje.
okt. 29
12:12
Nem hiszünk a szemünknek, Csehországban szó szerint pénzeső esett az emberekre (ATV)
Egy influenszer 1 millió dollárt szórt ki egy helikopterből a múlt hétvégén.
okt. 29
13:03
Ledobta a mikrofonját, amikor a meggyilkolt izraeli civilekről kérdezték a Hamász szóvivője (SzMo)
A terrorszervezet szóvivője szerint nem volt szándékuk az, hogy civileket öljenek. Amikor a BBC riportere közbeszólt, hogy sok esetben a Hamász terroristái szimplán betörtek a házakba, és gyilkoltak, a szóvivő egyszerűen félbehagyta az interjút.
okt. 29
13:15
Több száz szerb rendőr vonult ki a szerb-magyar határra (Demokrata)
A péntek hajnali, három halálos áldozatot követelő horgosi lövöldözéssel összefüggésben hat migránst állítottak elő, négyen afgán, ketten török állampolgárnak vallották magukat.
okt. 29
13:30
Visszatértek a Wagner harcosai, most Avgyijivka közelében harcolnak a zsoldosok (ATV)
Az orosz védelmi minisztérium alá tartozó egységekben harcolnak a csoport egykori zsoldosai.
okt. 29
13:39
Egyre több a muszlim elítélt az olasz börtönökben (HírTV)
Jelenleg ötszáz olyan muzulmán elítélt van, akit megfigyelnek, közülük ötven ül nemzetközi terrorizmusért.
okt. 29
14:12
Lukasenka az orosz-ukrán háborúról: "Tárgyalóasztalhoz kell ülnünk és egyezségre kell jutnunk" (ATV)
Az ukrajnai háború tárgyalásos úton történő lezárását sürgette Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, hangsúlyozva, hogy a frontokon patthelyzet alakult ki.
okt. 29
14:39
Bekeményítene a Scotland Yard (Demokrata)
A Scotland Yard főparancsnoka szerint erőteljesebb törvényekre van szükség a szélsőségességgel szemben.
okt. 29
14:42
Már az orosz egyetemeken is tilos kritizálni az ország vezetését (ATV)
A brit védelmi minisztérium vasárnap közzétett hírszerzési jelentése szerint már az orosz egyetemeken is tiltanák a diákoknak, hogy kritikával illessék az orosz vezetést.
okt. 29
14:51
Fehérorosz elnök: patthelyzet alakult ki, a tárgyalás az egyedüli kiút (Demokrata)
Az ukrajnai háború tárgyalásos úton történő lezárását sürgette Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.
okt. 29
14:54
Ukrajna a szerződés lejárta után nem szállít több orosz gázt Európába (ATV)
Ukrajna nem tervezi meghosszabbítani a területén áthaladó orosz gáztranzitra vonatkozó szerződést, amely 2024 végén jár le – mondta Olekszij Csernisov, a Naftogaz ukrán állami vállalat vezérigazgatója.
okt. 29
15:12
,,Véletlenül" bukkant egy sátánista, pedofil szektára az FBI (ATV)
Szeptember végén az FBI egy nyilvános közleményben hívta fel a figyelmet egy 764 nevű szektára: ez a szervezet kiskorúakat keres az interneten, hogy rávegye őket, élőben közvetítsenek szexuális aktusokat, bántalmazást vagy akár a saját öngyilkosságukat.
okt. 29
15:24
A Bild kiáltványban fordult a németországi bevándorlókhoz (ATV)
Németország egyik legnagyobb hírportálja, a Bild kiáltványban fordult az országba érkezett közel 3 millió bevándorlókhoz. "Nem akarunk életmódot váltani csak azért, mert vendégeink vannak" – írták.
okt. 29
15:27
Sorra búcsúznak a világsztárok Matthew Perrytől (HírTV)
Egykori kollégák és sztárok tisztelegtek Matthew Perry előtt, aki szombat este halt meg Los Angeles-i otthonában.
okt. 29
15:39
Izrael amerikai kérésre növeli a Gázába küldendő segélyek mennyiségét (HírTV)
Az izraeli hatóságok egyúttal kiemelték, hogy a térségben nincs hiány élelmiszerből.
okt. 29
15:42
A Scotland Yard vezetője szerint jobban fel kellene lépni a szélsőségekkel szemben (ATV)
A Scotland Yard főparancsnoka szerint erőteljesebb törvényekre van szükség a szélsőségességgel szemben, mert a terrorizmus és a gyűlölet vezérelte bűncselekmények elleni jogszabályok nem alkalmasak a szélsőséges megnyilvánulások törvényi szankcionálására.
okt. 29
15:51
Ezrek emlékeztek a dél-koreai halloweeni tragédia évfordulóján (Telex)
Az áldozatok hozzátartozói a katasztrófa tényszerű kivizsgálását követelték.
okt. 29
16:03
Ferenc pápa: Senki se adja fel a fegyverek elhallgattatásának lehetőségét (HírTV)
Ferenc pápa vasárnap tűzszünetet szorgalmazott Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet között.
okt. 29
16:15
Egyre durvább a helyzet Gázában, több ezren megrohamozták a segélyraktárakat (SzMo)
Az első segélykonvoj 21-én érkezett az övezetbe a rafahi átkelőn keresztül. Az ENSZ szerint napi 100 kamion kellene a 2,4 millió gázai lakos ellátásához.
okt. 29
16:24
Harminchat ukrán drónt lőtt le az orosz légvédelem (ATV)
Harminchat ukrán drónt semmisített meg az orosz légvédelem vasárnapra virradóra a Krím félsziget északnyugati része és a Fekete-tenger felett – közölte az orosz védelmi minisztérium.
okt. 29
16:33
Ferenc pápa tűzszünetet és a túszok elengedését szorgalmazta (Demokrata)
"Senki se adja fel a fegyverek elhallgattatásának lehetőségét" – jelentette ki a katolikus egyházfő a vatikáni Szent Péter téren mondott vasárnapi áldásában.
okt. 29
16:39
A Naftohaz az orosz gáz Európába irányuló tranzitjának leállítására készül (Demokrata)
A Naftohaz ukrán állami gázvállalat a szerződés 2024 végi lejárta után nem kívánja folytatni az orosz gáz Európába irányuló tranzitját.
okt. 29
16:51
Elrabolták Luis Díaz szüleit, az apja még mindig nincs meg (Telex)
A Liverpool 26 éves játékosa kihagyta a vasárnapi meccset.
okt. 29
16:57
Visszatértek a Wagner-zsoldosok az Isw szerint Avgyijivkánál (SzMo)
A katonák már orosz erőknél is szolgálnak. Az ISW szerint a wagnereseket szétszórták a fronton, így nem tudnak összeállni hatékony katonai szervezetté.
okt. 29
17:30
Elrabolták a Liverpool játékosának a szüleit Kolumbiában (ATV)
Elrabolták Kolumbiában Luis Diaz szüleit.
okt. 29
17:42
Kiakadt a cseh védelmi miniszter: kilépne az ENSZ-ből a gázai tűzszünetről szóló határozat miatt (ATV)
Jana Cernochová cseh külügyminiszter szerint az országának ki kellene lépnie az ENSZ-ből, mert a szervezet elfogadott egy politikai nyilatkozatot a gázai tűzszünet szükségességéről.
okt. 29
18:18
Szoboszlai Dominik két gólpasszal járult hozzá a Liverpool sikeréhez (ATV)
Szoboszlai Dominik két gólpasszal vette ki a részét a Liverpool 3-0-s hazai sikeréből a Nottingham Forest ellen az angol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában, vasárnap.
okt. 29
18:45
Egy Essenben élő magyar szerint Németország teljesen élhetetlenné vált a migránsok miatt (HírTV)
Bár anyagi érdekek motiválták kiköltözésekor, mára odáig jutott egy Németországban élő magyar férfi, hogy a békét választja és hazaköltözik.
okt. 29
18:48
A kezdeti félelmet aggódás váltotta fel Izraelben (ATV)
A kezdeti félelem után az aggódás költözött Izrael utcáira - erről beszélt Híradónknak egy Jeruzsálemben élő férfi, aki maga is több háborúban harcolt a zsidó államért. Most az unokáiért aggódik, akik több fronton is szolgálatban vannak. Közben a megkérdezett szakértő szerint a péntek este kezdődött szárazföldi offenzíva még csak egy főpróba, amely
okt. 29
18:57
Washington: Izraelnek óvnia kell a gázai civileket (Demokrata)
Izrael felelősséggel tartozik a gázai övezeti civilek életének védelméért – jelentette ki Jake Sullivan.
okt. 29
19:00
Szakértő: a most kezdődött izraeli offenzíva még csak egy főpróba (ATV)
A kezdeti félelem után az aggódás költözött Izrael utcáira - erről beszélt Híradónknak egy Jeruzsálemben élő férfi, aki maga is több háborúban harcolt a zsidó államért. Most az unokáiért aggódik, akik több fronton is szolgálatban vannak. Közben a megkérdezett szakértő szerint a péntek este kezdődött szárazföldi offenzíva még csak egy főpróba, amely
okt. 29
19:02
Az orosz szóvivő szerint Moszkva mindent megtesz a túszok kiszabadításáért (ATV)
Oroszország mindent megtesz a Hamász palesztin radikális mozgalom által elfogott túszok szabadon bocsátásáért – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő jelentette ki vasárnap a Rosszija 1 televíziós csatornán.
okt. 29
19:03
Lukasenko szerint patthelyzet alakult ki, itt az ideje, hogy Oroszország és Ukrajna a békéről tárgyaljon (Telex)
Oroszország lefoglalná a barátságtalan országok vagyonát, ha az EU tényleg küld Ukrajnának a befagyasztott orosz vagyonból. Összefoglalónk az orosz-ukrán háború vasárnapi híreiről.
okt. 29
19:06
Németország egyik legnagyobb újságja 50 pontból álló kiáltványt intézett a bevándorlókhoz (Blikk)
A német Bild, ami az ország egyik legnagyobb lapja egy kiáltványt közölt a bevándorlóknak címezve, amit – állításuk szerint – a demokrácia védelmében fogalmaztak meg. Kiemelték, hogy véget ért a "Willkommen kultúra", vagyis már nem fogadják üdvözölve az idegen országból érkezőket.
okt. 29
19:06
Harcok Gáza északi részén, kórházakat evakuáltak - percről percre (ATV)
Huszonharmadik napja tart a háború Izrael és a Hamász terrorszervezet között. A harcok során mindkét oldalon több ezer ember vesztette életét, a terroristák pedig 200-nál is több izraeli foglyot ejtettek, akiket a Gázai övezetbe hurcoltak. Szombat este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kiemelte, "a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszl
okt. 29
19:12
Az ukránok nem hosszabbítják meg az orosz gáz Európába továbbításáról szóló megállapodást (444.hu)
"A szerződés lejár, a tranzit megszűnik."
okt. 29
19:33
Állig felfegyverzett rendőrök gyűjtik be a migránsokat a déli határnál (HírTV)
A szerbeknél a horgosi lövöldözés után betelt a pohár, a rendőrség speciális egységei már több száz migránst gyűjtöttek össze.

Keresés