Ukrajnában marihuánával próbálják enyhíteni a háború okozta mentális terheket és fokozni a harci képességet. A kábítószer legalizálása Magyarországra is veszélyt jelenthet: hangzott el a Drogkutató Intézet és a Mathias Corvinus Collegium közös rendezvényén.
Az eddigi legfiatalabb, háromfős kínai űrhajós legénységgel útnak indult csütörtökön a kínai űrállomásra a Sencsou-17 nevű űrhajó, amely a tervek szerint mintegy hat hónapos misszión vesz részt a Föld körül.
Szomorú részletek láttak napvilágot az amerikai tömegmészárlással kapcsolatban, ami Lewiston városában történt. A szomszédos Auburn város polgármestere szerint a szemtanúk között több kamasz is lehet, arról azonban nem tud, hogy gyerekek is lennének az áldozatok között.
Oroszország jövőre növelni fogja fegyveres erőinek létszámát, egy új hadtestet és egy flottillát állít fel - közölte Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a testület szerdai moszkvai ülésén.
Izrael a Hamász üzemanyag-forrásait ajánlotta az ENSZ figyelmébe. A török elnök elítélte Izrael szándékait és lemondta útját, erős nyilatkozatokat téve. Az USA újabb illetékest küld a régió országaiba tárgyalni, megakadályozandó a konfliktus kiszélesedését. A háború hírei csütörtökön.
Az újonnan kinevezett szlovák kormány miniszterei szerda délután átvették hivatalukat. A minisztériumokból egyenesen a kormányhivatalba, a Fico-kabinet első ülésére mentek. A miniszterek perszonális kérdésekről, az államtitkárok és az irodavezetők leváltásáról egyeztettek. Zuzana Čaputová államfő szerint a kormánynak az ország minden polgárát képvi
New Yorkba érkezett Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlésnek az izraeli-gázai konfliktussal foglalkozó rendkívüli ülésén - közölte az iráni külügyminisztérium csütörtökön.
Közös közleményben erősítette meg csütörtökön Pak Dzsin dél-koreai, Kamikava Jóko japán és Antony Blinken amerikai külügyminiszter az álláspontjukat, mely szerint elítélik, hogy Észak-Korea fegyvereket biztosít Oroszországnak.
New Yorkba érkezett Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyűlésnek az izraeli-gázai konfliktussal foglalkozó rendkívüli ülésén – közölte az iráni külügyminisztérium csütörtökön.
Alig pár hete marasztalta el az Európai Parlament Szijjártót a februári minszki látogatása miatt. Most egy nemzetközi konferencián szólal fel Belaruszban.
Közel 7000 fekete embert kérdezték meg Európa különböző országaiban, hogy megállapítsák, hol a legrasszistábbak az emberek, és mennyit változott az elmúlt években a rasszizmus mértéke. A számok egyre csak nőnek.
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború - jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború - jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.
Kétnapos uniós csúcs kezdődik délután 3-kor Brüsszelben. A HírTV úgy tudja, hogy számos kérdésben kezdődnek politikai egyeztetések, például az uniós költségvetés kiegészítéséről, aminek legnagyobb tételét, 50 milliárd eurót Ukrajna további támogatására szánja az Európai Bizottság.
Azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában, ugyanis minden egyes nappal több ember hal meg és nagyobb pusztításra kerül sor, amíg csak tart a háború - jelentette ki a tárca közkése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.
A zsidó állam az október hetedikei véres terrortámadás óta folyamatosan bombáz gázai célpontokat. A válaszcsapásokban azóta már több, mint 6500 ember halt meg. A török elnök azt mondta a parlament előtt, a Hamász nem terrorszervezet. Izrael a kijelentést visszautasította.
Minden feltétel adott, hogy a közalapítványi egyetemek is maradhassanak jövő nyárig az Erasmus+ programban, hangsúlyozta a Tempus Közalapítvány főigazgatója.
Ez egyébként összhangban van a magyar kormány álláspontjával, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán kifejtett a Kormányinfón is.
Amint arról a Bikk is beszámolt szörnyű tragédia rázta meg az Egyesült Államokban Maine államát, ugyanis Lewiston városában fegyvert ragadott egy férfi és többeket lemészárolt valamint megsebesített. A lövöldözéssel egy 40 éves, Robert Cardot nevű férfit gyanúsítanak, aki jelenleg is szökésben és akiről kiderült mentális problémákkal küzdött, sőt k
Úgy látja, Oroszország nem jelent veszélyt Szlovákiára vagy az Unióra, szerinte Ukrajna "egy újabb Waterloo", ahol az oroszok és az amerikaiak harcolnak.